Johann Wolfgang von Goethe: Vándor éji dala (elemzés)

Az epigrammatikus rövidségű vers témája az elnyugvó természet látványa, amely a vándort saját sorsára ébreszti rá. A versben bensőségesen egybeolvad az én és a világ: az emberi sors, az ember nagy kérdése, a lét és nemlét fogalmazódik meg. Korstílus: klasszicista és romantikus.

Műfaja dal, ún. Lied, ami egy német daltípus. A Lied a 18. század vége felé alakult ki, és Goethe a legnagyobb mestere volt. Fő jellemzői az egyszerűség, a természetesség, a népiesség, a bensőségesség, a világias érzelemvilág és az erős zeneiség.

Liedjeiben Goethe sajátos léttapasztalatot szólaltat meg olyan képek használatával, amelyek a népköltészet metaforikus kifejezésmódjával rokoníthatók.

A Vándor éji dala kiegyensúlyozott hangulatú, nyugalmat sugárzó költemény. Maga Goethe a „nyugalom dala”-ként említette egyik levelében. A verset csend és szemlélődés jellemzi, a természet rendjébe és harmóniájába való belesimulás vágyát szólaltatja meg. Egy sejtelem szülte sóhajszerű közlés az egész, ugyanakkor rövid terjedelme dacára nagyon mély mondanivalója van.

A vershelyzet szerint a vándor szemléli a tájat: a vers nagy része lényegében egy pillanatkép-sorozat az elnyugvó természetről. Ugyanakkor érezhető, hogy a költő nem a látványt akarja rögzíteni. A vándor csak elmosódó kontúrokat észlel a természet valós tárgyaiból, mintha félálomban látná őket. Inkább egy látomást közöl, mint valós látványt.

A vers típusa önmegszólító vers: a lírai én E/2. személyben beszél önmagáról. A vers dallama a német eredetiben kihangsúlyozza az önmegszólításban a megnyugtatást. Olyan, mintha a vándor egy dallal akarná elűzni magánya félelmetes árnyait, mint a gyerekek. Az egész éji világ nyugodt körülötte, de ő maga valószínűleg a legkevésbé sem nyugodt, s ezt a belső nyugtalanságot akarja valahogy feloldani.

Fő motívumok: este, vándor. A vándor olyan toposz, amelynek archetípusos jelentései vannak, így a vers olvasható szó szerinti és átvitt értelemben is.

Feltűnő, hogy az eredeti német nyelvű vers teljesen dísztelen: nem szerepel benne egyetlen jelző sem, csupa hétköznapi megállapításokból áll (a fordításban vannak jelzők). Nyelvileg teljesen eszköztelen, egyszerű, magától értetődő, már-már igénytelen szövegről van szó.

A cím egy birtokos jelzős kapcsolat, téma-és műfajjelölő. Amikor Goethe a vadászkunyhó deszkafalára felvéste a művet, még nem volt címe, 1815-ös kötetébe pedig egy hasonló tartalmú költemény párverseként vette fel. Eredetileg a másik, 1789-es mű címe volt a Vándor éji dala, e vers fölé pedig azt írta Goethe: Ein Gleiches (= „valami hasonló”). Azaz hogy a vers a Vándor „egy másik” éji dala…

A cím szerzői önértelmezés is, mivel Goethét már fiatalkorában is vándornak nevezték társai, és sok olyan költeménye van, amelyben az utazó ember hangján szólal meg. (Nyugtalan típus volt, gyakran tett hosszú vándorutakat. Olyan belső feszültség űzte, amelyet a hosszú vándorlással sem tudott levezetni.)

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!