Johann Wolfgang von Goethe: Vándor éji dala (elemzés)

A nyolcsoros vers 2 szerkezeti egységből áll.

Az 1. egység (1-6. sor) természeti jelenségeket ábrázol. A szemlélő először a néma hegyormokat látja, majd a fák alig rezdülő lombkoronáját, az erdő madarait.

Egymástól különböző szemléletet és érzékelést villant össze a költő: a messzi hegyormokat és a közeli fák csúcsait, a bércek, völgyek erdejének tágasságát és a picike madarakat.

Az est képéhez a csönd, a béke és a nyugalom társul. A távolban a mozdulatlanság, a közelben a csend köti le a lírai én figyelmét.

A mozdulatlanság és a csend érzete annak köszönhető, hogy nincs szellő, semmi fuvallatot nem érezni, és a falevelek sem mozdulnak, vagy csak alig rezdülnek, alig hallható valami gyönge nesz vagy zizegés.

Ez a csend egy békés és idilli képet varázsol a szemünk elé: az alkonyi erdő vonzó képét, amely azonban nem kizárólagos. Ez a mozdulatlanság és némaság ugyanis a halál csendjét, az élettelenség érzetét is felidézheti bennünk.

A 2. egység (7-8. sor) a zárlat, amely a természetben jelen levő emberre vonatkozik. Itt tehát az ember önreflexiója jelenik meg.

Ezt a két sort is legalább kétféleképpen lehet értelmezni: szövegszerűen és metaforikusan. Kifejeződik benne a hegyeket járó vándor vágya a pihenésre, valamint az életben megfáradt ember vágya a végső nyugalomra (a „nyugszol” a halált, az örök nyugalmat is jelentheti, nemcsak az éjszakai nyugalmat).

A „Te is nemsokára / Nyugszol, ne félj...” egyrészt lehet bátorítás: az úton levő, fáradt vándor megszólítja és bátorítja önmagát, hogy már csak egy kicsit kell kitartani, aztán végre pihenhet az egész napos, kimerítő vándorlás után. Ez esetben a vándor éjszakai pihenését jelentik a záró sorok. Ez a szövegszerű jelentés.

Metaforikus olvasatban az úton levés az életben való vándorlást jelenti, amely a születéstől a halálig tart. A „Te is nemsokára / Nyugszol, ne félj...” lehet figyelmeztetés is az életben megfáradt, végső nyugalomra vágyó ember számára. Jelentheti, hogy ne félj, nemsokára véget ér minden küzdelmed és megpróbáltatásod. Amit lehet vigaszként is értelmezni és fenyegetésként is…

Az olvasó életkorától és egyéni sorsától is függ, hogy hogyan értelmezi ezt a verset. Ha valaki fiatalon olvassa és még előtte az élet, akkor nem vágyik nyugalomra, és akár fenyegetőnek is érezheti az elmúlás gondolatát. Ez esetben a vers azt tudatosítja, hogy a halál elkerülhetetlen.

Ha valaki nagyon öregen olvassa, vagy az eddigi életében nagyon sok szenvedésen ment keresztül és már belefáradt, akkor viszont akár erőt is meríthet abból a gondolatból, hogy az elmúlás meghozza számára az örök nyugalmat. Ez esetben a halál nem félelmetes és riasztó, hanem az élet természetes lezárása, végső pihenés, amitől nem kell félni. Olyan, mint az álomba ringató alkonyat. Nem egy tragikus esemény, hanem visszatalálás a természet örök rendjébe.

A Vándor éji dala hangsúlyos ritmikájú, de ebbe beleszövődik némi trochaikus lejtés is. Rímelés: 1-4. sor keresztrím (abab), 5-8. sor ölelkező rím (cddc). A rímek elválaszthatatlanul egybefűzik a természetet és az embert, a szemlélt tájat és a szemlélőt.