Guillaume Apollinaire: Kikericsek (elemzés)

A Kikericsek szerkesztési módja analógiás. Kötetlen, szabad, oldott versépítés jellemzi. A mű 3 szerkezeti egységre bontható fel, minden strófája egy külön egységet képez.

Az 1. egység (1. versszak) a rét leírása. A vers a címben megidézett virágzó rét képével indul, és rögtön bekapcsolja a méreg-motívumot: nem sejtetve, hanem egy nyílt, egyértelmű utalással. Az időhatározós mondatok a szerelem elhatalmasodására vonatkoznak: „Most mérget hajt a rét”, „lassan megmérgeződik”.

A mérgező virág éppen virágzik, megjelenése a beszélőt a lány szemére emlékezteti. Erről eszébe jut egy asszociáció: ahogy a tehén lelegeli a virágot és megmérgeződik, úgy mérgeződik meg a férfi is, aki a lányon „legelteti a szemét”.

Tehát a férfi megmérgeződik a lány szemétől… Ez elég groteszk párhuzam. Szerelmi vallomásnak vagy állapotrajznak ugyanakkor konvencionális, bár a tehén látszólagos gyanútlansága kiemeli a megszokott keretek közül.

A kék szín és a virág együtt a romantika nagy szimbólumát, az elérhetetlenség nagy misztériumát idézik. A szem-hasonlat (szem=mérgező virág) és a békésen mérget legelésző tehén képe is összekapcsolódik és olyan oksági viszonyt rajzol ki, amelyet a következő sor nyíltan ki is mond: „S szemedtől életem lassan megmérgeződik”.

A 2. egység (2. versszak) a rétre futó kisdiákokat jelenít meg, akik hangosan viháncolnak. Megjelenésükkel a hangok és a vidámság lép be a versbe. Jókedvű „rivallásuk” és a harmonikadal átmeneti frissességet hoz, egy pillanatra elvonja a figyelmünket, de aztán a virágszirmok és a szeretett nő szemhéjának rebbenései visszaterelik a verset a halálosan szomorú hangvételhez.

A kisdiákok letépik a virágot, egy teljesen természetes mozdulattal. A virág leszakítása gyakori toposz, mely a női ártatlanság, szüzesség elvesztését jelenti. Ez a virág ugyanakkor rejtélyes módon egyszerre „lány” is és „anya” is („anya s leány is”, más fordításban: „lányanya és a lánya”): vajon ez mit jelent?

Nos, egy olyan homályos képről van szó, amit a legkiválóbb irodalmárok sem értettek. A sokakat izgató rejtélyre végül egy szociológus-antropológus, Claude Lévi-Strauss (1908-2009) adott egy botanikai jellegű magyarázatot.

A kikerics úgy szaporodik, hogy az őszi beporzás után a megtermékenyített ivarsejtek a növény föld alatti részében áttelelnek, és tavasszal az első levelek megjelenésekor fejlődnek ki belőlük a termések. A termés nyáron elszárad, majd ősszel előbújik a virág.

Tehát ha egy naptári évet nézünk, akkor látszólag előbb (tavasszal) jelenik meg a termés (a gyerek, a leány), és csak aztán (ősszel) a virág (a szülő, az anya). Emiatt olyan, mintha a termésből alakulna ki a virág, vagyis a leány szülné az anyát. Persze ez csak azért van, mert a kikerics ősszel virágzik, így a beporzás ősszel történik meg (a tavasszal előbújó „gyerekek” az előző év őszén megtermékenyített „anyák” utódai).

Ez valóban megmagyarázza magát a költői képet, de azt nem, hogy a versben ez mint metafora mit jelent. Annyi bizonyos, hogy az elemzők többsége egyfajta végtelenítést, sokszorozást érez ki a képből.

A francia irodalmárok véleménye szerint az „anya s leány is” a kikerics virágnemzedékeknek a sokaságára és hasonlóságára utal: sűrűn betelítik a mezőt és alig lehet őket megkülönböztetni egymástól. Ehhez jól illeszkedik Nemes Nagy Ágnes értelmezése, aki szerint a kikerics a nő szemének metaforája és a kikericcsel teli mező azt jelenti, hogy a lírai én mindenhol választottja kék tekintetét látja.

A beszélő tehát szeretné magáévá tenni a vers címzettjét, ahogy a kisdiákok letépik a mezőn a virágot. A következő sor azonban, mely szerint a lány szemhéja „félve rebben”, azt jelzi, hogy az általa kiszemelt nő megriadt a férfi heves udvarlásától. A francia eredetiben a költő az „őrjöngő szél”-ben verdeső virághoz hasonlítja a lány szemhéját, ami még kifejezőbb. Hiába a heves ostrom, egyoldalú ez a szerelem.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!