Guillaume Apollinaire: Kikericsek (elemzés)

A Kikericsek egy örök emberi témát dolgoz fel, de kicsit másképp, szokatlanul. Témája a szerelem, amelyet sajátosan ábrázol a költő, egy igen furcsa képzettársítással: a pusztuló, mérgeződő rét párhuzamban áll az elmúló szerelemmel. A táj, az őszi rét töredékes képekben villan fel a szerelem motívumával együtt. A két téma kölcsönösen felidézi egymást, kapcsolatuk szinte álomszerű.

A vers megszólítottja a szeretett nő. A cím erős képiségű, de nem árul el sokat: a lilás virágú mérgező növényre, a kikericsre utal, amely képszerűen megjelenik a versben. A versben szereplő faj, az őszi kikerics (mely Arany János Őszikék-ciklusának is címadó növénye) liláskék színű őszi virág, mely hegyi, mocsaras réteken, kaszálókon terem. Mivel bénító toxin van benne, mérgező.

Elég harsány színű virág, és már maga a kikerics szó hangulata is éreztet valamit ebből a harsányságból (kicsit olyan virág, mint a sáfrány). A figyelemfelkeltő, szép, de mérgező virág adhatta a költőnek az alapötletet, a halálos szépség motívumát. Apollinaire művészi felfogásához nagyon is illett ez a természettudománnyal alátámasztott költői kép.

A vers lényegében azt fogalmazza meg, hogy a viszonzatlan szerelem a mérgező kikericshez hasonló: megöli azt, ami körülötte van. Amikor a tehén lelegeli a virágot, mérget legel. Ugyanígy a lány tekintetétől megmérgeződik a lírai én élete. A szerelem is csak egy újabb seb, gyötrődés, fájdalom, ugyanakkor szép is, akárcsak a mérgező virág. Szép, de elpusztulunk tőle.

Ugyanakkor a méreg-megmérgeződik-halni készülő motívumsor egy általánosabb jelentést is sugall: a világban méreg van, a dolgok is és az emberi élet is szükségszerűen elromlanak, elmúlnak.

Kifejezőeszközök: hasonlat (a megszólított nő „álmos szeme” olyan, mint a kikerics, a viszonzatlan szerelem ugyanúgy mérgező a beszélőnek, ahogy a kikerics a legelő tehénnek), hangutánzó szavak.

Különlegesek a versben a szín-és a hanghatások, harsogó színekkel és hangokkal festett versvilágot látunk: lila és kék színek, tarkaság, diákok hangja („rivall”), harmonikadal, csordás halk éneke, tehénbőgés. A mindent elborító lila és kék, a virágok és színek totalizálása jellemző.

Az eredeti francia szövegben egyébként a „kék” színt is jelentő „cerne” szó jelenti a szem körüli karikát és a fák évgyűrűit is, a márványos bőrt és a szivárványos holdudvart is, így tágabb jelentéstartalmú, mint magyar megfelelője. Mivel a magyarban nincs olyan szó, amivel ezt a tág jelentéskört vissza lehetne adni, a legjobb fordítók is kénytelenek voltak beérni a „kék” szóval.

Az Apollinaire által megnevezett színt a magyarban nem lehet pontosan megnevezni, hiszen utalhat a kikerics márványos mintázatára, de belejátszik a varázskör, a tündéries-mesés hangulatú holdudvar-derengés képzete is. Ezáltal a közönséges mezei virág sejtelmesen derengeni kezd, ködlő aurát kap, s a természettudomány világából misztikus szférába emelkedik.

És ehhez hasonlítja a költő a lány szemét. (Ez érthető is, hiszen egy inkább lilás, mint kékes, élénk világos lila virág önmagában nem elég ahhoz, hogy bárkinek is eszébe juttassa egy nő szemét.)

Ugyanakkor a „cerne” szó jelentéseit vizsgálva a viszonzatlan szerelem okozta vergődésre, az álmatlanságtól karikás, fáradt szemre is asszociálhatunk. Ez esetben a lírai énre, a férfire (is) vonatkozik a motívum.

A vers alapmotívumai: kék szín, virág, szem, méreg. Ezek összekapcsolása elég szokatlan, a szürrealizmus él ilyen eszközökkel.

A vers bonyolult érzelmi-hangulati tartalmakat közvetít. Halál, szép szerelmes tekintet, legelésző tehén, lila virág – mindez együtt furcsa szorongást kelt, de szép is. Olyan az egész atmoszféra, mintha a költő az értelem kikapcsolásával jelenítene meg lelki tartalmakat: a külvilág az érzelmek tükörképének tűnik.

A vershelyzet szerint az őszi rét kék és lila virágai idézik fel a beszélő tudatában a szerelem motívumát. Ugyanakkor ez a valóságos élmény feloldódik a vers zeneiségében, és szabad asszociációkhoz vezet, melyeket részben a sejtelmes, fátyolos, fájdalmas-édes versdallam is sugall.

A viszonyok, a megfeleltethetőségek lassan összekuszálódnak és egy realitáson túli, látomásos térbe emelik a verset (pl. virágok letépése, a szélben térdeplő virág képe). Ez a lebegő álomszerűség a szürrealizmus szabad asszociációs képteremtésének példája. Az egymásból bomló képek rendje egyfajta laza „álom-logika” szerint alakul.

A képek egymásba gabalyodó részleteit a dalforma viszi, emeli. A vers tehát nemcsak szerelmi költemény, hanem egy szerelem-vízió is.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!