Maga a mű 2 részből áll.
I. rész: Faust a kisvilágban (a hétköznapi életben). – A mű a már idősödő főhős kétségekkel teli monológjával indul, mely az emberi tudás hiábavalóságáról szól.
Faust egy kiégett, elfásult, meghasonlott, kiábrándult ember, aki elégedetlen önmagával. Már minden tudományt végigtanult, megszerzett minden címet és rangot, mégis úgy érzi, hogy nem tud semmit. A tanulás révén nem tett szert a világ egészét átlátó tudásra, és még a mágiában is csalódott (megidézte a Föld szellemét, de így sem tudta kielégíteni tudásvágyát).
Élete sivár, örömtelen, mivel tanulmányai nem hoztak számára hírnevet, nincs se pénze, nincs se hatalma, sőt, a tanulással töltött évek még az élet élvezetétől is megfosztották. Kétségbeesésében már öngyilkosságra gondol, méreggel teli kelyhet akar kiinni, de ekkor megszólalnak a húsvéti harangok, és gyerekkori boldog emlékek jutnak eszébe, így nem kerül sor a végzetes lépésre.
Vidám népünnepély van, Faust tanítványával, Wagnerrel elvegyül a városkapu előtt nyüzsgő tömegben. Gyötrő gondolataitól, életundorától azonban nem tud szabadulni.
Séta közben fekete pudli (uszkár) szegődik a nyomába, mely hazáig kíséri. Faust hazaérve hozzákezd a János-evangélium kezdő sorainak fordításához. Ott, a dolgozószobájában az utolsó szövegvariánsnál a kutya átváltozik az ördöggé és Mefisztó Faust elé lép.
Az ördög, Mefisztó szerződést ajánl Faustnak, az embernek. Felajánlja, hogy teljesíti Faust minden kívánságát, amíg csak él. Szolgálni fogja a földi életben cserébe azért, hogy a túlvilágon lelke az övé legyen. Faust belemegy az alkuba, és a szerződést vérével pecsételi meg.
Egy feltételt szab: csak akkor adja el az ördögnek a lelkét, ha Mefisztó valóban boldoggá, elégedetté tudja őt tenni. „Ha a perchez szólnék esengve: / Szép vagy! Maradj! Tied vagyok! / Akkor verj engem rabbilincsbe, / Akkor akár meghalhatok!” Tehát ha egyszer Faust azt mondja, hogy teljesen elégedett, és bárcsak megállíthatná az időt, bárcsak örökké tartana ez a pillanat, azon nyomban elkárhozik.
Igazság szerint Faust bátran elfogadja az ördög korlátlan szolgálatait azon az áron, hogy ha egy pillanatra is boldognak érzi magát, ha valaha is bármi kielégíti vagy egyszer is úgy érzi, megtalálta élete értelmét, elérte célját, akkor kárhozatra jusson, mert nem fél attól, hogy ez valaha bekövetkezik.
Ugyanis Faust nem tud hinni abban, hogy lesz egy olyan pillanat az életében, amikor elégedettnek fogja érezni magát. Meg van győződve arról, hogy nyughatatlan szelleme, tudásvágya soha nem fog kielégülni, így soha semmi nem teheti elégedetté, boldoggá.
A szerződéssel Faust tévútra lép, megpecsételi saját sorsát. Azt a sorsot, hogy sosem találhat harmóniára sem a világban, sem önmagában, sem a szerelemben. És ha egyszer mégis megtapasztalná a teljesség érzését, akkor a szerződés értelmében azonnal meghal és a pokolra jut.
Mefisztó célja ezután az, hogy elégedetté, boldoggá tegye Faustot, megkedveltesse vele a „pillanatot”, ezért látszólag mindenben a segítségére van. Célja elérése érdekében megfiatalítja a tudóst és egyre magasabb szinteken próbálja hozzásegíteni a boldogsághoz.
Először kicsinyes érzéki örömök élvezetét teszi számára lehetővé, ami persze nem tesz boldoggá, így nem jelenthet igazi kísértést Faust számára.
Mefisztó előbb egy diáktivornyára, aztán a boszorkánykonyhára viszi el a főhőst. Faust viszolyog ugyan, de csak a boszorkányok által főzött ital fiatalíthatja meg. Itt pillantja meg azt a nőt, aki iránt érzéki vágy ébred benne, és akit el akar csábítani.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
