Eredete: a Faust-téma nagyon régről ismert. Doktor Faustus valós történelmi személy volt, a reneszánsz kor jellegzetes alakja, a 15-16. század fordulóján élt. Hírhedt vándor kuruzsló hírében állt: tudós, varázsló, jós, mágus és vásári mutatványos volt egy személyben. 1540 táján halt meg egy Rajna menti német városkában.
Már életében mondák fonódtak alakja köré. Ezekben a mondákban Faust egy humanista tudós, kételkedő teológus, aki a tudás teljességére tör. Viselt dolgait egy népkönyvben írták le, ez volt az első Faust-könyv, amely 1587-ben jelent meg és a monda első kerek, írásos változatát tartalmazta.
A benne szereplő Faust ég és föld titkait fürkészi, az élet örömeit akarja megismerni és célja elérése érdekében szövetséget köt az ördöggel. Ezért szörnyen megbűnhődik, kárhozatra ítéltetik (kénköves tűzben ég) a reformáció szigorú vallásos hitének megfelelően.
Faust kalandos története, riasztó büntetése, kárhozata nemcsak a korabeli népkönyvekben, hanem a mutatványosok közt és a moralitások színpadán is megjelent. A 16. századtól elrettentő példaként emlegették az ördöggel lepaktáló mágust, aki Isten titkait akarja kifürkészni.
Faust tehát már a mondákban is tudásra és szépségre szomjazó ember, Goethe is ezt a vonását erősíti fel a felvilágosodás szellemében. Az ő Faustja is tudásvágytól hajtott ember, csakhogy a felvilágosodás korában ez már nem bűn, hanem erény, ezért az ő Faustja nem lesz az ördög áldozata.
Források, minták: Goethe gyermekkora óta ismerhette a Faust-mondát népi bábjátékokból és a népkönyvekből, de létezett néhány irodalmi feldolgozás is. Ismerte pl. Lessing töredékét, melyben Faust a korlátlan tudásvágy képviselőjeként jelenik meg.
Fontos irodalmi feldolgozás Marlowe híres Faust-tragédiája, melyet az angol drámaíró a német Faust-népkönyv felhasználásával írt meg. A 18. században angol színészek már bemutatták német földön is ezt a Faust-drámát, Goethe azonban csak jóval az I. rész befejezése után találkozott a művel.
Műfaj: „Világdráma” – hőse az egész emberiség sorsát képviseli. Másképpen – lírai dráma vagy drámai költemény, azon belül emberiségköltemény (poéme d’humanité). Bár egyetlen ember története, az egész emberiség alapkérdéseit boncolgatja átfogó, egyetemes igénnyel (ezért nevezik emberiségdrámának vagy világdrámának).
Nem színpadra szánt mű, hanem olvasásra, gondolkodásra késztet, ezért elsődleges benne a gondolati líra, a gondolati tartalom.
Hangvétel: az I. rész tragikus hangvételű, a II. rész végére azonban feloldódik, elsimul a tragikus szín.
Forma: bár versszakokra van tagolva, a rímek más tagolásúak.
Rímelés: keresztrím, a végén páros rím.
Cím: a főszereplő neve.
Téma: a mű az egész emberiség sorsáról szól, az emberiség fejlődésének rövidített útjaként értelmezhető.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
