4. Gulliver a nyihahák országában (Nyihahák országa) – ez Gulliver legfontosabb utazása. Ebben az országban a ló az értelmes lény, nem az ember. A nemes és bölcs lovak képviselik a józan észt, a tudást, a tiszta erkölcsöt, a mértékletességet és általában a „humánumot”.
Létezik egy emberformájú lény is a nyihahák földjén, akiket lónyelven jehuknak neveznek. A jehuk undorító, meztelen, fákon mászkáló, visítozó, marakodó bestiák. Falánkok, iszákosak, buják, minden állat közt a legpiszkosabbak (disznók ugyanis itt nincsenek), és iszonyú bűzt árasztanak.
Ösztöneik által irányított szörnyetegek, és minden értelem nélküliek, beszélni sem tudnak. Ravaszak, alattomosak és bosszúállók. Gyökereket és különböző állatok húsát fogyasztják. Sokra becsülik és gyűjtögetik a fénylő ásványokat, csillogó köveket.
A nyihahák a jehukat mélyen megvetik és undorodnak tőlük. Istállókban tartják és teherhordásra, fizikai munkára használják őket.
Gullivert is jehunak nézik, és csodálkoznak, hogy egy jehuban is pislákolhat némi értelem, artikulált hangokat is képes kiadni. Gulliver, akinek egy almásszürke ló a „gazdája”, hamarosan elsajátítja a nyihahák nyelvét. Gazdája kérésére elmeséli élete történetét, beszél az emberek társadalmáról, intézményeiről, szokásairól, és Anglia állapotáról.
Itt már nem próbálja megvédeni hazáját, ahogy az óriások országában tette. Belátja, hogy ez reménytelen feladat lenne, mert „gazdája” (az almásszürke ló) rendkívül éles ítélőképességű személyiség.
A beszámoló során sok nehézséget okoz Gullivernek, hogy a nyihahák nyelvében nincsenek szavak az olyan fogalmakra, mint koldulás, rablás, lopás, csalás, gyilkolás, kerítés, hamis tanúzás, megvesztegetés stb. Ilyen dolgok az ő világukban nem léteznek, ezért még szavaik sincsenek rájuk.
Később Gulliver tanulmányozza a nyihahák alkotmányát, nevelési módszereit, tudományos fejlettségét, költészetét, és úgy találja, hogy mind nagyon magas szintű. Egyre jobban lenyűgözik a lovak erényei, és egyre jobban megundorodik saját fajtájától, az emberiségtől. Elhatározza, hogy soha többé nem tér haza az emberek közé, ugyanis észreveszi, hogy a nyihahákkal való érintkezés fejleszti a jellemét.
Ám a nyihahák parlamentje úgy dönt, Gulliver térjen haza, mert nem illő, hogy egy nyihaha együtt éljen egy jehuval. Így Gulliver hazatér.
Családja ekkor már rég halottnak hitte, örömmel fogadják, de Gulliver többé nem élvezi az emberek közelségét. Látásuk csak gyűlöletet, undort és megvetést ébreszt benne. Évekbe telik, mire úgy-ahogy megszokja az ember-jehuk társaságát, és el bírja viselni az emberszagot. Vásárol magának két fiatal csődört, és legtöbb idejét az istállóban tölti, ahol naponta legalább négy órát társalog a lovaival.
Látásmód: szatirikus. Swift az ókori latin szatíra hagyományaihoz kapcsolódik. (A mai értelemben vett szatíra már az archaikus görög epigrammaköltészetben megjelent, a római irodalomban pedig az 1-2. században virágzott.)
A szatíra (latin szó) irodalmi értelemben egy látásmódot jelent, amely minden műfajban érvényesíthető (a felvilágosodás korában pl. röpirat, pamflet, példázat műfajokban). A szatirikus mű egy, a szerző által elutasított jelenséget mutat be fölényesen, gúnyosan, kárörvendve vagy haragosan.
A szatirikus hatás alapja az értékek és értékítéletek, szokások és mértékek viszonylagossága. Ezt a mű 1-2. részében a méretarányok is nyomatékosítják (Gulliver Lilliputban nemcsak méreteiben nagy, hanem erkölcsileg is felette áll a törpék tulajdonságainak, az óriások földjén azonban nemcsak méreteiben kicsi, hanem erkölcsi elvei is hibásak).
A szatíra jellegzetes eszközei: komikus ábrázolás, túlzás, abszurditás (képtelenség) és a torz logikára épülő, morbid (betegesen kifinomult), cinikus vagy képtelen jellegű fekete humor.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
