A Fanni hagyományai stílusa és stílusjegyei
A mű stílusa szentimentális.
A szentimentalizmus jegyei a regényben:
- én-forma alkalmazása, első személyű elbeszélésmód
- a boldogtalan szerelem a témája, szenvedő szerelmesek jelennek meg benne
- előtérbe kerülnek az érzelmek
- hétköznapi alakok szerepelnek benne
- Fanni fokozatosan elidegenedik környezetétől, menekül a komor hétköznapok elől, menekül az emberi társadalomból, amelyet bántónak, taszítónak érez. „Az ember pedig az embernek teszi napjait keserűkké” – írja naplójába.
- megjelenik a magány, a természetbe menekülés motívuma. Fanni magányát hatásos ellentétekkel fejezi ki az író: megeleveníti a természetet, hősének érzelemvilágát a természet jelenségeiben tükrözi; a természet a lelkiállapot metaforája.
- bár a naplófeljegyzések nem jelölik az idő múlását, az időnek mégis fontos szerepe van: metaforikus, szimbolikus jelentést kap. Az év mint alapegység egy ciklikus időszemlélet emberi léptékkel is befogadható mértéke. Egyszerre jelöli a természet körforgásának ritmusát és az emberi élet egyszeriségét.
Fontos szerepet kap az évszakok váltakozása. A regény a burjánzó természet tavaszi és kora nyári képeivel indul, ami párhuzamba állítható Fanni vágyakozásával és önkeresésével. A tél, a természet látszólagos halála pedig a hősnő sorvadásának kezdetét jelzi. (A tél gyakori toposz, amely az emberi élet elmúlását fejezi ki.)
A természet körforgásával szemben azonban az emberi élet egyszeri: a természetben tél után újra tavasz jön, Fanni azonban nem gyógyul meg. A természeti párhuzam tehát a tél és az új tavasz fordulóján törik meg: míg a természet éledni kezd, a hősnő haldoklik.
Az egy évnek tehát nem naptári értelemben van jelentősége, hanem azért fontos, mert jelképesen kifejezi azt, hogy egy év lepergése alatt Fannival minden megtörtént: megismerte önnön természetét, és intenzíven, fölfokozottan végigélte a földi szférában kiteljesíthető sorsát. Az egy év tehát a ciklikus teljességet szimbolizálja.
Művészi újdonságok a regényben
- Elmélyült jellem-és környezetábrázolás. Fanni árnyalt és egyénített lélekrajza és a lelki fájdalom érzékletes megjelenítése külön művészi értéket képvisel a regényben.
- A természet újrafelfedezése. A kert az a hely, ahol Fanni jól érzi magát, ahol megkönnyebbül a lelke. A súlyok, a fájdalmak, a bántások a természetben mind gyógyírra találnak. A természet befogadja, a növények, a kedves virágok vonzzák őt, eltakarják, elrejtik, barátnőként magukhoz ölelik, megértéssel fogadják. „Oh be jó itt! Ez a hely engem oly jó szívvel fogad, mások – tőlem mind idegenek…”
- A művel a befelé fordulás hódít teret irodalmunkban (a költészet legfőbb témája a lélek lesz).
- Az író stílusa rendkívül érzékletes: könnyedség, természetesség, finom választékosság jellemzi.
- A műben feltűnnek a rövid, tömör mondatformák.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 11. oldalra!
