A vers a római császárt ünnepli, aki nemcsak uralkodó volt, hanem sztoikus filozófus és író is. Egy ditirambus, egy dicsőítő ének is lehetne akár, csak éppen a címzettje nem egy mitológiai alak, hanem egy valóságos történelmi személy, aki tényleg létezett.
A lírai én megszólítja a császárt, akihez segítségkérő gesztussal fordul oda, úgy beszél hozzá, mint testvéréhez, „fönséges írótárshoz”.
Marcus Aurelius, aki magasan fenn áll az emberek gyarló sokasága fölött, nemcsak rangja, hanem kulturáltsága, nemes lelkűsége miatt is nagy volt. A vers beszélője mint császárnak is megadja neki a tiszteletet, ami megilleti: a „császári felség” megszólítással él, de elsősorban inkább emberi nagysága miatt tiszteli Marcus Aureliust. (Az „imperátor” szó is császárt jelent.)
A „koldus” jelző érzékelteti Marcus Aurelius sorsának sanyarúságát. Több dolgot is kifejez:
- a császár megvetette a világi javakat
- magányosan, egyedül élt, nem talált rokonlélekre
- nem volt elég ideje szellemi tevékenységre uralkodói kötelességei miatt
Kosztolányi azért dicsőíti a császárt, mert szellemi nagyság volt. Ugyanakkor koldusnak is tartotta magát Marcus Aurelius, mert nem rendelkezhetett szabadon az idejével: nagyon kevés ideje volt szellemi munkáira. Nem élhetett csak az intellektusnak, mert császár volt, és uralkodói kötelezettségeinek is eleget kellett tennie. Például barbár törzsekkel kellett csatáznia, akik keletről törtek be az országába.
Ezek a törzsek nem az igényességet, a kultúrát képviselik, ezek barbár hordák voltak. Marcus Aurelius uralkodásának jelentős része azzal az erőfeszítéssel telt, hogy az erkölcseiben megrendült, széthullóban levő Római Birodalmat megvédje a barbárok támadásaitól, így aztán élete nagy részét hadjáratokkal, katonai táborokban töltötte.
Kosztolányi Marcus Aurelius emberi nagyságát is tisztelte. Alakjában meglátta a magányos nagy embert, s ez nagyon megragadta. A császárnak ugyanis az árvaság, az egyedüllét, az elhagyatottság volt az osztályrésze.
Azért volt magányos, és azért érezte magát koldusszegénynek, mert kevesen értek fel hozzá abba a magasságba, ahol ő állt, mind társadalmi téren, mind emberi nagyság tekintetében.
Egy uralkodó amúgy is nehezen talál rokonlélekre, mert nagy szakadék van közte és a nép között: a neki adandó kötelező tisztelet miatt nem kerülhet igazán közel senkihez, ráadásul minél kiválóbb ember szellemileg és lelkileg, annál nehezebben akad hozzá hasonló. Kevesen tudják követni ilyen magasra, ezért szükségszerűen magára marad. (Ma is igaz, hogy minél nagyobb igényességre, színvonalra vágyik valaki emberileg, intellektuálisan stb., annál nehezebben talál magához való társakat.)
Marcus Aurelius érző, gondolkodó lény, szíve és esze azonos magaslatokban van. Kosztolányi is úgy gondolkodik, mint fenséges írótársa. Ő is elveti, ami barbár, ami a kultúrát eltiporja, de nem kellenek a vajákosok, jósok sem, akik megtévesztik a népet.
A csodált uralkodó tisztelőjeként a lírai én is elhatárolódik a mítoszok, a cifra regék hirdetőitől, a jósok, boncnokok, zagyva rajongók, kancsal apostolok „csürhe-silány” tömegétől.
Kosztolányi ingerültségét jelzik a halmozások, a felszín mögött ugyanis alig titkolt, többértelmű célzások rejlenek nemcsak ókori, hanem 20. századi eszmeáramlatokra is (ebben az időben Európa már elindult a fasizálódás útján). A költő iszonyattal tekint a sötét, zavaros és barbár szenvedélyekre.
A császár visszahúzódott a bamba tömegtől, a barbárságtól. A közönséges tömeg fölé emelkedve harcolt a barbárság ellen, s Kosztolányi ezt követendő példának tartja. Úgy ünnepli a vers címzettjét, hogy közben folyamatosan tudatosítja az olvasóban, hogy kikkel állt szemben Marcus Aurelius.
Marcus Aurelius a szellem erejével meg tudta különböztetni az igazat a hamistól, Kosztolányi ezért is tiszteli őt. A császár mint filozófus megveti mindazt, ami hazugság, és mindvégig megőrzi emberi méltóságát. Beszéde olyan egyszerű, mint az Evangélium emberéé, s így szól: „ez van”, „ez nincsen”. Tudja, hogy az emberi élet véges, és hogy a szellem az, ami örök, a szellem az, ami érték.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
