Gesták, krónikák
A történetírás legkezdetlegesebb típusa az évkönyv (annales), pl. Pannonhalmi évkönyvek. Az első összefüggő történeti feldolgozások a krónikák és gesták. Céljuk az Árpád-ház uralmának törvényes voltát megokolni, igazolni. A királyok megbízásából írták őket.
Res gestae szó jelentése: viselt dolgairól (gero = visel valamit, cselekszik valamit). A gesta a klasszikus antik retorikából ered.
A középkorban az elbeszélés három fajtáját ismerték:
- fabula (mese) – semmi köze nincs a valósághoz
- argumentum– akár meg is történhetne, a szituáció reális, akkor is, ha nem valósul meg
- historia (res gestae) – viselt dolog, ami megtörtént
A historiana stílus azt írta elő, hogyan kell fogalmazni a történetírói munkákban. Fontos volt, hogy a gesta rövid legyen, igazat mondjon és világosan fogalmazza meg a mondanivalóját. A mese stílusa ennek pont az ellentettje: hosszú, bő lére eresztett, valótlan dolgokról szól és zavaros.
A krónika nem más, mint időrendben történő leírás. A gesta ugyanis nem törekszik időrendiségre, a krónika viszont a kezdetektől mondja el valami történetét (pl. egy nép történetét az emberiség kezdeteitől vezeti le). Elődje a kolostori évkönyvek műfaja, amelyekben azt írták le, hogy abban az évben mi történt. P. mesternél, valamint a Képes krónikában is van évkönyv jellegű rész. Az évkönyvekből és a történetírásból alakultak ki a helyi krónikák és a világkrónikák. Magyarországon a Képes krónika mellett több más variáció is létezett, ám sajnos sok krónika nincs meg, csak következtetni lehet rá a Képes krónikából (ezt nevezzük történetírói rekonstrukciónak).
A krónika tehát egy-egy nép vagy ország egész múltját időrendben felölelő történeti mű. A gesta viszont valamely nagyobb esemény vagy uralkodó tetteinek monografikus jellegű megörökítése (zártabb, kerekebb szerkezetű, színesebb elbeszélés).
A gesták rímes prózában íródtak, szövegüket a Képes krónika őrzi. Két felfogás létezik a XI-XII. századi gestákról:
- A XI. században keletkezett az első, ún. ősgesta, mely a teljes magyar történelmet feldolgozta, s később ezt folytatták, de úgy, hogy közben át is dolgozták (alkalmas legyen az uralkodó érdekeinek alátámasztására).
- A XI-XII. századi gesták önálló kis művek voltak, amelyek nem a teljes magyar történelmet dolgozták fel, hanem csak egy-egy fejezetét.
A legkorábbi gestaíró I. Endre király környezetéhez tartozott. Elbeszéli Szent István utolsó éveit, a trónviszályokat, az 1046. évi pogánylázadást, az 1051. évi háborút a német császárral. Politikai koncepciója: a jogos trónörökös mellőzése zűrzavarba sodorta az országot, és csak ő, Endre mentheti meg Szent István vívmányait. Imre herceg meghalt, Gizella királyné és német környezete ezért Vazult megvakíttatja és a német Pétert segíti a trónra, ez torkollt a pogánylázadásba. A bajok okául a németeknek a magyarok, a pogányoknak a keresztények elleni gyűlöletét tünteti fel, amihez a történeti igazság csorbítása (Gizella befeketítése) árán is ragaszkodik.
A második ismert gestaíró 1100 körül élt, Könyves Kálmán idején. Munkája László király gestája (a Gesta Ladislai regis), amely az I. Endre és öccse, I. Béla közti viszályoktól Kálmán koráig adta elő az eseményeket, középpontban László alakjával. Ez a Képes krónika legregényesebb része. Naiv epikai stílus jellemzi. Művét egy feltételezett nagyobb epikus kompozíció alapján írta. A rímes próza használata nem következetes.
A harmadik gesta, amely a Képes krónikában olvasható, III. István korában keletkezett és a XII. század eseményeit írja le (Kálmántól II. Gézáig). A megvakított Álmos herceg és fia, II. (Vak) Béla leszármazottainak (II. Géza és III. István) szemléletét tükrözi. A szerzőnek volt tehetsége a gúnyolódáshoz: minden alkalmat megragadott az egyes személyek ironikus jellemzésére (pl. Kálmánról torzképet fest). Egyházjogban jártas személy volt, de stílusa nem kidolgozott. A rímes prózát alkalmazta.
A XIII-XIV. századi gesta-és krónikairodalmat már magasabb fokú írói tudatosság és lovagi szemlélet jellemezte.
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
