Például a refrénben szereplő időhatározóból. A „többé” („Nincsen többé szeretett király”) azt fejezi ki, hogy volt időszak, amikor még lehetett szeretni a királyt, mert azon a fejlődési fokon az uralma jogos volt, de ma már nem az. (A „többé” persze arra is vonatkozhatna, hogy Ferdinánd már nem szerethető azok után, amiket tett, csakhogy a vers nem konkrétan Ferdinándról szól, hanem általánosságban a királyokról.)
A királyok elvesztették a nép szeretetét, mert sokszor megszegték az ígéreteiket:
Szeretet… hah, ezt a szép virágot
Tövestül kitéptétek ti rég,
S kidobtátok azt az országutra,
S ott átment rajt a szekérkerék,
Amely megtört esküvésitekkel
Megterhelten világszerte jár…
Az, hogy ez a szekér világszerte jár, jól jelzi, hogy ez nem speciálisan magyar állapot, hanem az egész világon elavult már a királyság mint államforma.
Felteszi hát a költő a kérdést, hogy fellázítsa-e a népeket a királyok ellen, aztán úgy dönt, hogy nem, mert a királyok maguktól is el fognak bukni, a történelmi fejlődés szükségszerű menete a királyság mint államforma pusztulását követeli.
Ezt a történelmi fejlődéselvet fejezi ki a fa és a fán levő rothadt gyümölcs metaforája is, melyben a fa a népet, a gyümölcs pedig a királyt jelenti, a fa megrázása pedig a nép fellázítása lenne, amit a költő szükségtelennek tart, mert a túlérett, rothadt gyümölcs le fog hullani magától is.
Nem lázítok, mert nincs erre szükség;
Mért ráznám meg erőszakosan
Azt a fát, amelynek a gyümölcse
Már túlérve, rothadásba’ van?
Ha megérik a gyümölcs, fájárul
Magától a földre hull alá…
A gyümölcs érésének a stádiumai a királyság történelmi fejlődésének a fázisaival feleltethetők meg, és most jutottunk abba a stádiumba, amikor a gyümölcs már túlérett, a királyság elavult.
Amikor Petőfi azt mondja, hogy „odafönn az égben / Megszámlálták napjaitokat”, valójában nem a királyra mint emberre gondol, hanem a királyra mint a királyság jelképére. Vagyis nem a király halálát, hanem egy államforma pusztulását jósolja meg.
Tehát a verset ihlető konkrét élményen túl van egy általános érvénye is a műnek, mivel Petőfi nem egy konkrét királyról beszél, hanem általánosságban a királyokról. Nem Ferdinánd esküszegésére akart egy érzelmi választ adni ezzel a verssel, hanem az egész társadalmi berendezkedés, a királyság mint államforma fölött akart ítéletet mondani.
Az, hogy nincsen többé szeretett király, azt jelenti nála, hogy nincsen többé jogosan uralkodó király. Az egész vers arról szól, hogy miért nincsen, mivel Petőfi meg akarja győzni a népet, hogy a királyság mint államforma elavult.
Így aztán a refrén is egyfajta vitatkozást rögzít: a hízelgők (királypártiak) azt állítják, van szeretett király, vagyis hogy a király uralma jogos, de Petőfi szerint csak azért mondják ezt, mert kicsinyes, önös érdekeik a királyhoz kötik őket. Ők maguk is tudják, hogy állításuk nem igaz, mégis ezt hangoztatják, ezért nevezi őket Petőfi szemtelennek.
Az egész verset arra építi fel, hogy állításukat megcáfolja, és a maga igazát bebizonyítsa, hogy nincsen többé szeretett király, vagyis hogy a királyok nem jogosan uralkodnak, létük történelmileg már nem időszerű.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
