Ausztráliát Petőfi így írja: Ausztr(ál)ia, ami egyértelmű utalás az osztrákokra. A vers első változatában egyébként még nem volt zárójelbe téve az „ál”, a költő csak utólag szúrta be ezt a szójátékot, ami arra utal, hogy sok célja nem volt vele (illetve remélte, hogy ha nincs így egyértelműsítve, akkor átmegy a cenzúrán).
Igen ám, de a versben felvázolt körkép olyan egyértelmű, világos és annyi indulat van benne, hogy mire megírta, Petőfi nyilván már sejtette, hogy ez a vers nem fog átmenni a cenzúrán. És ha már így van, akkor viszont nem akart lemondani erről a szatirikus ötletről, hogy Ausztráliából Ausztr(ál)iát csinál.
Ezt a feltételezést az is bizonyítja, hogy Petőfi se az Életképek, se a győri Hazánk című lap szerkesztőségének nem juttatta el a verset. A vers nem a cenzúra hálóján akadt fenn: a költő meg sem próbálta kiadatni, mert tisztán látta, hogy úgyis hiába próbálná. Az Okatootáia egyáltalán nem is jelent meg Petőfi életében.
A költő a verset nyílt szatíránál eredetileg enyhébb, allegorikus műnek szánta, egy tőlünk távoli, egzotikus világról szóló példázatnak, amely talán kijátszhatja a cenzor éberségét (aki nem jön rá, hogy Ausztrália=Ausztria, Okatootáia=Magyaroszág). De a vers sokkal szatirikusabbra és indulatosabbra sikerült, mint akarta.
Az Okatootáiából egy megkeseredett, ironikus hangú „otahajta” szól hozzánk, aki látszólag azt bizonygatja, hogy a sziget, amelyen él, tökéletes, ő pedig elégedett és hálás: „Álld a sorsod, áldd az istent, / Okatootáia!”; „Boldog ország!”, „Virágozzál, dicső ország, / Nagyra termett náció!”
Persze érezzük benne az iróniát, az elkeseredést, a lírai én látszólagos elégedettsége mögött fájdalmas, keserű indulat lappang.
Szemben Rousseau eszméivel, aki szerint a „boldog fejletlenségben”, a „természet lágy ölén” élőket megrontja a civilizáció, Petőfi éppen a civilizációtól mentes boldogság eszménye ellen fordul. Ez jól látszik abból, hogy Okatootáiát a civilizációból nem kérő, sanyarú ínségében elégedett országnak írja le.
A költő tudta, hogy a civilizáció fontos előfeltétele a gazdasági fejlődésnek, a gazdasági fejlődés pedig feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a népet ki lehessen emelni nyomorúságos helyzetéből. Úgy gondolta, a civilizáció nem lehet ártalmas, ha azoknak a javát szolgálja, akiket erkölcsi, szellemi, jogi értelemben is fel kell szabadítani.
Petőfi Irinyi József civilizáció-felfogásával értett egyet, aki szerint „a legszebb, legnagyobb, legmélyebb, legmagasztosabb szó, melyet valaha emberi ajak kimondott, századunkban van teremtve, és ez a civilisatio!”
A magyar reformkor emberének a civilizáció szó egyértelműen pozitív csengésű. Ennek a hazai elmaradottság az oka, amit elég jól érzékeltet pl. az a tény, hogy az egyik legfőbb civilizációs vívmányból, a gőzgépből összesen 377 darab működött a Monarchia egész területén, s ebből csupán 11 volt Magyarországon. És rengeteg hasonló, az iparosodás csekély mértékét jelző adat van.
Okatootáiát Petőfi civilizálatlan, barbár országnak mutatja be, ahol nincs költő, nincs művész, és ha van is, akkor is jobb, ha becsukja a fogát a szekrénybe, mert úgysincs mit harapnia vele, legfeljebb csak nyelhet.
Ennek az országnak nincs elég középülete sem, mert a nemesi réteg, amelynek pénze van, nem teszi meg az országért azt, ami a kötelessége lenne. Csak a kutyabőr a fontos (a kutyabőr a nemesi rang jelképe), és a népnek semmit nem adnak („nesze semmi, fogd meg jól!” attitűd).
A középületek hiányát kifogásolta Vörösmarty is Országháza című versében, meglehet, hogy Petőfi erre a versre utal, amikor azt írja, „Azzal vagdalkoznak némely / Nem t’om milyen emberek, / Hogy ez országban nyilvános / Épületek nincsenek.”
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
