A 2. egység (4-16. sor) témája a vallomástétel nehézsége, a szavak kevesek az érzelem, a szerelem kifejezésére.
A szeretett nő a lírai én számára a világmindenség mozgalmasságát, a nyüzsgő és áradó életet jelenti („nyüzsgő s áradó vagy bennem mint a lét”). Ezzel ellentétben a következő hasonlat a változatlanságot és a mozdulatlanságot sugallja, a költő szerelme felesége iránt „oly biztos és örök, / mint kőben a megkövesült csigaház.”
A mozgáshoz-változáshoz a biológiai lét („mint a lét”), az örökkévaló változatlansághoz a tárgyi létezés („kőben megkövesült csigaház”) kapcsolódik. A „kőben kő” kép a beszélő és a megszólított egylényegűségét fejezi ki: mindketten ugyanabból az anyagból vannak gyúrva, s emiatt szétválaszthatatlanul összetartoznak. A kapcsolatuk szilárdságára is utalhat. A csigaház zártságot, védettséget asszociál, de közvetíthet erotikus tartalmat is.
A végletek (nyüzsgés-mozdulatlanság, stb.) mutatják, hogy nehéz megfogalmazni a szerelmet. Ugyanis lehetetlen ilyen végleteket egyetlen képben összefogni. Maga a költő is beismeri, hogy művészi erőfeszítése kudarcot vallott: „S még mindig nem tudom elmondani neked…”. És reflektál magára az alkotói folyamatra is (a versírásra): „Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.”, „És holnap az egészet ujra kezdem”. Ezek öntükröző alakzatok.
Ám a kudarc ellenére is folytatja, tovább próbálkozik, amivel költői elszántságát fejezi ki, ars poeticát fogalmaz meg.
A 3. egység (17-24. sor) a kedves alakját jeleníti meg. Az otthoni világukat, a nehéz nap után hazatérő asszony alakját ábrázolja, nagyon meghitt és intim ez a rész. Itt a mindennapokat emeli fel a költészet magasába (átpoétizálja). Visszatér az ódai hang.
S „mit mondjak még?”, teszi fel a kérdést, mintegy elégedetlenkedő sóhajjal, hiszen még mindig nem sikerült tökéletesen kifejeznie, amit érez. Ezért most máshogy próbálja elmondani, érzékeltetni szerelmi érzésének gyöngédségét: a leghétköznapibb tárgyakról ír, amiket a vacsoraasztalon lát (terítő, vizespohár, ételmaradékok).
Ezeket a tárgyakat megszemélyesíti, s ezzel mintegy életre kelti, átlelkesíti, elevenné teszi őket. Ezek a tárgyak is mind a szeretett nőt dicsérik: egy fél cukordarab az asztalon, egy csöpp méz, az üres vizespohár. A tárgyak fontosak, szinte ők dicsérik a költő helyett a szeretett nőt. Ugyanakkor azt a boldogságot is kifejezik, amit a lírai én érez, amiért párja mellett megtalálta az otthonosságot és az intimitást.
Újra megfogalmazza érzelmei szavakba öntésének szándékát: „S talán lesz még időm, / hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.” A költő tervezget, reménykedik egy emberibb jövőben, abban, hogy lesz még ideje együtt élni a nővel, akit szeret, és elmondani neki, hogy milyen fontos a számára.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Véleményem szerint az az állítás, hogy Radnóti szerlmi líráját végig egyetlen nő ihlette, nem állja meg a helyét. ezt költészetéből, és Gyarmati Fanni nalójából is sejthetjük. versei közül ezzel kacsolatban a következő jut eszembe: „Aj feszeske mellű, fecske nyelvű régi lány, te régi költemény, most életem delén kérelek ne légy goroma, fuss karomba és kívánj…” (ha pontatlanul írtam, akkor bocsánat, fejből volt).