A 4. egység (25-29. sor) az alvó feleség leírása. A költő csodálattal és ámulattal nézi a fáradt, álomba merülő asszonyt, akinek törékeny testi valója, egész lénye meghatottsággal tölti el. Szeretettel pásztázza végig testének részleteit (homlok, szem, kibomló haj, pilla, kéz, tenyér). A kéz-nyírfaág metafora a tisztaság, a fehérség és az átkaroló gondoskodás képzetét idézi fel.
Testi-lelki vágyakozása vallomásba csap át, az érzelmek túlcsordulnak (ezt formai változás is jelzi, a vers itt kötött formából szabad versbe megy át).
Az 5. egység (30-34. sor) kettejük összetartozása, a „két világ” összekapcsolódása, egymásba fonódása („benned alszom én is, nem vagy más világ”). A beszélő már nem kívülről figyeli a feleségét, hanem teljesen azonosul vele, egyek lesznek a szerelemben. Ez az összetartozás, azonos-világúság képes arra, hogy feloldja az egyén magányát és szorongását.
Az utolsó három sor elég sejtelmes (a lírai én hallja hitvese tenyerében a vonalak változását), ez a sejtelmesség a verset az érzékek feletti szférába emeli, a szerelem kiismerhetetlenségét, titkait jelképezi. Egy látványt („bölcs vonal”) és egy hangzást („idáig hallom én”) kapcsol össze (szinesztézia), ez is egyfajta kísérlet a szerelmi érzés értelmezésére.
Összességében a vers sokat el tud mondani a szerelem és az összetartozás mibenlétéről, ha nem is egyetlen képben fejezi ki az érzést a költő.
A Tétova óda verselése időmértékes, a keresztrímes jambikus sorok szabályossága a vers végére rímtelen szabad versbe megy át (ott, ahol a vallomás szétfeszítette a forma kötöttségét).
Véleményem szerint az az állítás, hogy Radnóti szerlmi líráját végig egyetlen nő ihlette, nem állja meg a helyét. ezt költészetéből, és Gyarmati Fanni nalójából is sejthetjük. versei közül ezzel kacsolatban a következő jut eszembe: „Aj feszeske mellű, fecske nyelvű régi lány, te régi költemény, most életem delén kérelek ne légy goroma, fuss karomba és kívánj…” (ha pontatlanul írtam, akkor bocsánat, fejből volt).