Műfaj: elbeszélés (novella)
Típus: szimbolista (az ábrázolt események nem csupán önmagukat jelentik, túlmutatnak önmagukon, jelképszerűség jellemző).
Téma: egy bűvész köntösébe bújtatva a fasizmus természetrajzát mutatja meg az író.
Stílus: realista, a valóság sokoldalú bemutatására törekszik.
Hangnem: ironikus, távolságtartó, de együttérzéssel, szánalommal vegyítve.
Cím: két szereplőt nevez meg. Mario egy pincérfiú, a varázsló pedig Cavaliere Cipolla lovag, aki valójában bűvész, mulattató művész, illuzionista.
Alcím: a családot az út során érő kellemetlenségekre, majd a végkifejletre utal.
Idő: nyár van, augusztus hónap.
Helyszín: Torre di Venere (egy nyaralóhely Olaszországban, a Tirréni-tenger partján)
Szerkezet: egységes, zárt történet. Két részből áll. Terjedelmes bevezetővel kezdődik, melyben egy német család elindul az olasz tengerpartra nyaralni.
Alaphelyzet: a helyszín bemutatása: nyüzsgő nyaralóhely, ahova a német elbeszélő feleségével és két gyermekével, egy kislánnyal és egy kisfiúval érkezik 4 hétre. Ekkor már túl vannak a főidényen.
Mario szolgálja ki a családot egy kávéházban, aki pincér. A címszereplő, Mario későn jelenik meg a regényben. Az író rengeteg dologra kitér (többnyire lényegtelen dolgokra), pedig már az elejéből kiderül, hogy Marióról akar beszélni.
Mario nem veszi őket észre, s ez böki a csőrét az elbeszélőnek: nem tetszik neki, hogy egy pincér így viselkedik. Rájuk se hederít, pedig csak pincér, vagyis alacsonyabb rangú, mint ők. Mégis magasan hordja az orrát, nem adja meg a tiszteletet.
Bonyodalom: Kellemetlen incidensek sora éri a családot. Mivel németek és mások, nem olyanok, mint az olaszok, nem közéjük valók, kinézik őket, megaláztatásokban van részük.
A Grand Hotelben szállnak meg, és az ebédlőteremben nem engedik őket a verandán étkezni, mert az más vendégeknek van fönntartva (előkelőknek). Ezután következik összetűzésük a szállodással legkisebb gyermekük már elmúlt szamárköhögésének utóhangjai miatt. Mellettük egy hercegnő lakik, aki aggódik a gyerekeiért, így el kell költözniük.
Az őket mint idegeneket ért attrocitások miatt a Pensione Eleonora nevű szállodába költöznek át, amelynek signora Angiolieri asszony a vezetője. Ez egy kedves, barátságos kis családi penzió, ahol befogadják őket.
A strandon a kellemetlenségek fokozódnak. Fuggiero, a szörnyeteg gyermek egy akaratos, neveletlen fiú (12 éves), akinek rák csípett a lábujjába, ezért orvost hívtak hozzá, de nem lett semmi baja (csak jelenetet csinált, mert feltűnést akart kelteni). Közönséges a strandon levő nép. Minden túlfokozott, túljátszott, nemcsak a nap éget.
A gyerekek közti összetűzéseket, rangsorvitákat a felnőttek nem elsimítják, hanem furcsa, nacionalista szólamokat hangoztatnak. Itt politikáról van szó, a felnőttek ezekkel a szólamokkal támogatják meg saját álláspontjukat az olasz nép felsőbbrendűségéről.
A közerkölcs megsértésével vádolják a német családot, mert a nyolc éves kislányuk megmeríti a tengerben a fürdőruháját és eközben meztelen. Csak egy kislány, egy fejletlen gyermektestről van szó, amely még csak nem is telt, szóval ez nem kihívó, az olasz férfi mégis felháborodik. Az olaszok ezt kihívásnak érzik (ami az egyik embernek természetes, a másiknak kihívó lehet).
A keménykalapos úr felháborodása azonban nemcsak a szemérmetlenség miatt van. Az erotikus kihívás mellett egy másfajta kihívásként, az olasz nemzeti méltóság ellen elkövetett sértésként fogja fel. A családnak magyarázkodnia kell, meghurcolják, a fölötteshez viszik őket, büntetést fizettetnek velük (50 líra). A fasizálódó Olaszországot mutatja be az író.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints az 5. oldalra!
