Értelmezés: Az első mondat: „A Torre di Venere-i nyaralásunknak még az emléke is rosszízű maradt.” A következő mondatokban a „borzalmas” Cipolláról, a „rettentő végkifejlésről”, a „szerencsétlenségről” esik szó, ami egyáltalán nem illik egy nyaraláshoz.
Az elbeszélő szerint rosszkor érkeztek, mert augusztusban a nyaralóhely tele van olasz vendégekkel (akikhez képest akkortájt mindenki más másodosztályúnak számított), és „lustaságuk” miatt nem mentek el időben. Kénytelenek megtapasztalni az olasz középosztály „emberi középszerűségét” és „polgári hígvelejűségét”.
Először a szállodában érik őket rossz tapasztalatok (nem étkezhetnek az üvegverandán), aztán a strandon (ahol a gyerekek játékába is beszivárog a felnőttek politikai álláspontja, akik „mogorva, játékrontó” szólamokat hangoztatnak „Itália nagyságáról és méltóságáról”).
Az általános társadalmi közhangulat teszi érthetővé, hogy a német család konfliktusba keveredik az olasz hatóságokkal, és a közerkölcs megsértése miatt még büntetést is kell fizetniük.
Az utószezon idején az üdülőhely „intimebb és egyben európaibb” lesz, de a hőség nem csökken, fojtóan fülledtté válik a levegő. Ekkor kerül sor Cipolla vendégjátékára, amely minden eddigi kellemetlen élménynél kellemetlenebbnek bizonyul.
Cipolla a gonosz szimbóluma. Célja, hogy megtörje az emberek akaratát és megalázással hatalmat szerezzen felettük. Szónoklataiban középpontban állnak a nacionalista, diktatórikus szólamok (ezzel utal az író a fasizmus ideológiájára, bár magát a szót nem mondja ki).
Cipolla szerint „parancsolás és engedelmesség egylényegűek, föloldhatatlan egységet alkotnak; aki engedelmeskedni tud, az tud parancsolni és megfordítva: az egyiknek gondolata bennfoglaltatik a másikban, amint tömeg és vezér bennfoglaltatnak egymásban; de a teljesítmény, a rendkívülien nehéz és idegfeszítő teljesítmény az övé, a vezéré és rendezőé, akiben az akarat engedelmessé s az engedelmesség akarattá lesz.”
A szerző Cipolla alakjával érzékelteti, hogy milyen helyzet teszi lehetővé az erőszak, illetve a hatalom érvényesülését az emberek felett. A közönség Cipolla kezére játszik, pedig Cipolla belegázol az emberi méltóságukba, megzavarja gondolkodásukat és félelmet kelt bennük. Mindent felhasznál, hogy célját elérje: fenyegetőzést, erőszakot, hipnózist…
Cipolla lelkileg és fizikailag kiszolgáltatottá teszi az előadás résztvevőit, amire kétféleképpen lehet reagálni (legalábbis az író két megoldást mutat be):
- a római úr a passzív ellenállás útját választja, de ez kevés, eredménytelen Cipolla hatalmával szemben. (Az elbeszélő szerint a római úr „harckészségének tisztán negatív voltán” bukik el: nem akarni valamit nem akkora erő, mint akarni valamit. A nem akarásból nem lehet tartósan élni lelkileg. „Valamit nem akarni és egyáltalában semmit sem akarni, tehát a parancsoltat mégis megtenni, talán túl közel áll egymáshoz, semhogy a szabadság eszméje ne kerülne közöttük kutyaszorítóba.”)
- Mario az aktív ellenállás útját választja, mert meg akarja menteni emberi méltóságát és szabadságát, és ez csak tettekkel lehetséges.
A közönség Cipolla kezére játszik. Az emberek viselkedése azzal magyarázható, hogy teljesen a bűvész hatása alá kerülnek, és a „függőség” megszabadítja őket a felelősségtől.
A megoldás nem teljes, hiszen a „gonosz” csak fizikailag semmisül meg: az eszme, amit képviselt, megmarad.
A Mario és a varázsló a fasizmus természetét mutatja be, de úgy, hogy egyszer sem szerepel benne a „fasizmus” szó. Pusztán az, hogy 1930-ban játszódik a cselekmény, meghatározza a mű jelentését – ha másik korban játszódna, talán az eseménysor is másként alakul.
A fasizmus képviselőit jelenítette meg Thomas Mann Cipolla alakjában, abban a korszakban, amikor egyre nagyobb veszélyt jelentett a Cipollák színre lépése és kártékony varázslása.
A regény egyfajta „látnoki” írásnak bizonyult, amely csak 1933-ban nyerte el teljes értelmét. A valóságban pedig csak 1945-ben érkezett el a „felszabadító vég”.
Ugyanakkor a mű nem csupán egy politikai helyzet allegóriája. Már csak azért sem, mert nem konkretizálja a történelmi-politikai hátteret. A varázsló személye és tevékenysége szimbolikusan azt fejezi ki, hogy az emberek „hipnotizálása”, „megbolondítása” korszaktól és ideológiától függetlenül milyen veszélyes és alávaló dolog.
