A „rémteli sötét erdő” Vajda lelkének erdeje, a hold pedig, ez a bánatos, de szenvedélytelenül mélázó hold a saját lelkiállapotát jelképezi.
Vajdánál az erdő máskor is csöndes, mint egy sírbolt, de csak itt fordul elő, hogy a fák emberkönnyeket sírnak, és hogy még elveszőbb legyen, „hervadt levélre” és „halkan” hullnak a könnycseppek.
Az elhalkulást úgy fokozza a költő a végtelenbe elveszésig, hogy a fájdalmat az eksztatikusan szép minőségig vonja vissza. Tehát úgy erősít, hogy halkít: az alig hallhatót a soha többé nem hallhatóig csöndesíti. Olyan önkéntelen rafinériával veszejti el hangjait, képeit, hogy soha el nem vesző hangok, képek lesznek belőlük.
A hold-szimbólum egy olyan különös hangulatú, baljóslatú kép, amely más értelmezést is megenged. Mivel a könny-metafora visszaidézheti az első strófában megjelenő bűnbánó nő alakját is, a hold Gina szimbóluma is lehet.
Gina lelke, mint a 4. strófából kiderül, „hideg bálvány”: megközelíthetetlen, elérhetetlenül magasan levő, hideg és fölmelegíthetetlen. Hiába vezekel, esdekel előtte a költő („Én, a hideg bálvány vezeklő rabja”).
A Harminc év után verselése elsősorban időmértékes, gyakoriak benne a tiszta ötös jambusok. A strófák nyolcsorosak, keresztrímesek (a b a b c d c d).
A Harminc év után hasonlít Ady Endre nagy szakítóverséhez, az Elbocsátó szép üzenethez. Igaz, itt nincs olyan világosan kimondva a szakítás és a hangvétel sem olyan öntudatos, de az alapmotívum itt is ugyanúgy a művész és az ihlető múzsa viszonya. Vajda hasonlóan fogja fel ezt a viszonyt, mint Ady: a költő szerepe az, hogy öröklétet ajándékozzon annak a témának, amit megversel.
Vajda tehát szerelmével és költeményével örök emléket állít Ginának, noha a mű hangsúlyozza, hogy a verset ihlető múzsa és a róla alkotott kép különbözik egymástól.
