A párizsi Notre-Dame
Műfaj: nagyregény
Típus: történelmi regény. Ez a műfaj a 19. században, a regény nagy korszakában született más regénytípusokkal egyetemben (pl. folytatásos regény, szentimentális regény, társadalmi regény, fantasztikus regény, rémregény).
A történelmi regény középpontjában valamelyik, a szerző jelenét megelőző kor társadalmának, gondolat-és érzésvilágának olyan kérdései állnak, amelyek gyakran a jelen bizonyos előfeltételeiként értelmezhetők. A történelmi regények hőseinek sorsalakulása többnyire összefüggésben van a közösség (az adott ország, nemzet) nagy sorskérdéseivel.
Maga a történet lehet megtörtént vagy elképzelt esemény, mint ahogy a szereplők is lehetnek valóságos történelmi alakok vagy kitalált figurák.
Téma: a történet egy szerelmi négyszög köré szerveződik, a műben a boldogság utáni vágy ütközik össze a komor végzetszerűséggel, a szerelem ütközik össze a sorsszerű, kiszámíthatatlan erőkkel (véletlenekkel).
Korstílus: romantika.
Cím: a történet helyszínét jelöli meg, a katedrálist, amely a középkori Párizs szimbóluma.
Idő: 15. század, a cselekmény 1482. január 6-án kezdődik.
Időtartam: az elbeszélt eseménysor fél évig tart.
Helyszín: a középkori Párizs, a Notre-Dame székesegyház és környéke.
Szerkezet: 14 fejezetből áll a regény. Cselekménye fordulatos, érdekfeszítő; bonyolult szerelmi történet.
Hangulat: a regényt a középkor végi világnak, a villoni időknek sajátos és valószerű levegője hatja át. Valósággal életre kel benne a múlt, a középkor légköre szinte tapintható, ami a tudatos atmoszférateremtésnek köszönhető.
Stílus: gazdag, árnyalt.
Szereplők, jellemek: Hugo hősei néhány eltúlzott vonással megrajzolt alakok, vagy angyalian jók és tiszták, vagy ördögien gonoszak.
Az író a jellemábrázolásban az ellenpontozásra törekszik: alakjaiban a jó és a rossz ellentétét, az emberség és a gonoszság jellemkontrasztjait állítja szembe. Ennélfogva a karakterek statikusak (a statikus jellem kedvelt karaktertípus volt a romantikában), állandó jellemvonásokkal bírnak, és nem fejlődnek, nem változnak. Vagy a jó, vagy a rossz oldalon állnak.
Hugo pár elnagyolt ecsetvonással festi meg szereplőit, akik egy-egy önmagán túlmutató tulajdonság megtestesítői:
Esmeralda: a „Szép”. 16 éves, gyönyörű táncos lány. Csecsemőkorában elrabolták a cigányok, így közöttük nőtt fel. A szépség, a jóság, az emberség, a szerelem és a művészet képviselője. Erkölcsös, hűséges, tiszta.
Töretlen odaadással ragaszkodik szerelméhez, Phoebus kapitányhoz, haláláig kitart mellette. Amikor a kapitányt leszúrják, Esmeraldát vádolják a gyilkossággal és ártatlanul halálra ítélik.
Phoebus: a „Hódító”. Daliás, vonzó külsejű, de üresfejű íjászkapitány (az ő esetében a szép külső nem párosul belső értékkel). Csupán egy könnyű kalandként fogja fel kapcsolatát Esmeraldával. Leszúrják, de a seb nem halálos, felépül belőle.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz az 5. oldalra!
