Vörösmarty Mihály: Szép Ilonka (elemzés)

I. rész

Az I. rész (expozíció) témája a két főszereplő találkozása. Leheletfinom, pergő képek, rímes trocheusok, iramló ritmus jellemzik.

A vadász feszülten várakozik a vadra délelőttől alkonyatig. A „serény nap” haladása a hőt és az idő múlását jelzi: jól érzékelteti a nyári erdő melegét, a várakozás magányát, a délelőttől alkonyatig tartó vadászles eseménytelenségét. A várakozás fontos motívum, a „vár” ige képzett alakja 5-ször szerepel az első 10 sorban.

A nyitó képben a vadász nem túl megnyerő jelenség, ahogy vár és figyeli az erdőt. Ez főleg a „méla” kifejezés esztétikai hatása miatt van (mely vizuálisan a nyitott száj képzetét idézi fel, vagyis egy rút, nem vonzó látványt). A szó jelentését a költő azzal tompítja, hogy nem közvetlenül a vadászra vonatkoztatja, hanem a lesre („méla lesben”).

A vadász tehát zsákmányra vár, ám a várt szerencse nem vad képében jön. Pillangót kergető fiatal lány téved arra, aki azt hiszi, egyedül van, s önfeledten szalad a lepke nyomában. A lány jelzői: „szép” és „sugár” („sugár” = sudár, karcsú). A lány ösztönösen azonosul a természettel, egész lénye gondtalan örömöt áraszt, csaknem édenkerti harmóniát sugároz.

Megjelenése feloldja a hiábavaló, hosszú vadles felajzott várakozását: a lány maga lesz a vad, akit meglepett örömmel fogad a vadász, és szakértelemmel bírálva meg külsejét, elismerően „királyi vad”-nak nevez (azaz tetszik neki, vonzónak találja).

A lány kecses, légies teremtés, mozgása könnyed, játszi, „mint az őz futása”. A vadász minden mást feledve utána ered (a „legottan” szó jelentése: azonnal, tüstént.)

Vidáman kergetőznek, a lány maga is „vadászik”, ő a pillangót kergeti, a férfi a lányt űzi. Ezt a jelenetet lehet ártatlannak, a gondtalanság, a kamaszos életkedv és csintalanság megnyilvánulásának tekinteni, mint amolyan bukolikus játszadozást a természet lágy ölén. Ez boldog románcot ígér, még nem lehet sejteni a szomorú végkifejletet.

Ugyanakkor van egy másik fajta interpretáció is, amely baljósnak tekinti a jelenetet és már itt felfedezni véli a majdani tragikumot. A vadász és a lány ugyanis két külön úton járnak, mást kergetnek („Ő a lányért, lány a pillangóért” versenyez). A mást kergetés azt jelképezi, hogy a szereplők mást akarnak. A lány egy lelki élményre, azaz szerelemre vágyik, amit a pillangó mint a lélek jelképe fejez ki. A férfi viszont érzékiségre, amit az jelez, hogy a lányra vadászzsákmányként tekint.

Aztán „Megvagy!” kiáltással elkapja a lány a lepkét, a vadász pedig hátulról elkapja a lány vállát, szintén „Megvagy!” kiáltással. A lány megrezzen a nem várt érintésre és a férfi hangjára, kezéből elszáll a pillangó. Megfordul, hogy megnézze, ki érintette meg, és első pillantásra a vadász rabjává válik.

Egyetlen finom sor érzékelteti megkapó ellentéttel a lány szerelmének villanásszerű fellobbanását: „A leány rab szép szem sugaránál.” Azaz a vadász tekintete rabul ejti a lányt, aki belekábul a férfi személyiségének szuggesztív varázsába.

A két szereplő, aki mást kergetett, a foglyul ejtés pillanatában mást talál: a lány „örömmel” kapja el a lepkét, a férfi „gyönyörrel” kapja el a lányt. Az „öröm” és a „gyönyör” szavak közti finom különbség érzékelteti kettejük eltérő célját. Az öröm inkább egy meghatározatlan kellemes érzésre utal, a gyönyör meg inkább érzékiségre (nem szellemileg, hanem fizikailag, testileg megtapasztalt örömre).

Érdekes, hogy a férfi nemcsak a lányt ejti rabul, de uralni kezdi a lány jelzőit is. Korábban azt olvashattuk a hősnőről: „szép sugár lány”. Most a férfi szeme lesz a „szép” és tekintete „sugár”-ként jelenik meg, ahogy egyenesen ránéz a lányra (a „sugár” szóról itt a szemsugár, napsugár képzete asszociálódik).

Az, hogy a pillangó elszáll a lány kezéből, azt jelzi, hogy a lánynak a szerelem utáni homályos vágyakozása végre konkrét tárgyat talált magának, így lelke felszabadult. De azt is jelentheti, hogy önnön lelkétől vált meg abban a pillanatban, amikor az érzéki gyönyört kereső férfi rabságába esett. A vers vége felől olvasva a második jelentés tűnik valószínűbbnek.

A lány (akinek nevét itt még nem tudjuk) kiszolgáltatottságát és a vadász nyers uralmát érzékelve az olvasó aggodalmas részvétet érez a lány iránt. A hősnő azonban nem osztozik ebben az érzésünkben. Tulajdonképpen a viselkedése nem teljesen logikus: furcsa, hogy nem ijed meg, nem sikolt fel, amikor valaki a semmiből előtoppanva megragadja a vállát és erélyesen rákiált. Egyértelmű, hogy nincs veszélyérzete, pedig az erdő alkonyatkor nem biztonságos hely.

Nem derül ki, hogy mi történik ezután, az ismerkedés részleteit Vörösmarty az olvasó fantáziájára bízza. Annyi biztos, hogy a lány a vadász társaságában marad, később pedig magával viszi otthonába az ismeretlent, meghívja vacsorára. Ez azonban a szövegben nem szerepel, csak a II. részt olvasva lehet kikövetkeztetni. Az I. rész véget ér ott, hogy a pillangó elszáll, a lány pedig ránéz a vadászra.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!