A háromrészes történet időtartama feltehetőleg csaknem egy teljes év. Ugyanis az I-II. rész kora nyáron játszódhat, mert már elég meleg van egy egész napos vadászleshez. A III. rész eleje (a budai látogatás) 4-5 hónappal később, valamikor ősszel történhet, mert a közbeeső időben a király elfoglalja Bécset, és egy hadjárat nem nyúlhatott bele a télbe (a hadjáratokat az időjárás viszontagságai miatt még a tél beállta előtt befejezték). A záró strófa pedig (újra Peterdiáknél) csaknem egy teljes évvel később, a következő év tavaszán játszódhat, mert legkorábban tavasszal lehetett kedvező az időjárás ahhoz, hogy a király újra a Vértesbe látogasson. Szép Ilonka addigra már nem él, eszerint valamikor a tél folyamán halhatott meg. Tehát a feltételezhető időrend: a lány júniusban ismerte meg Mátyást és lett szerelmes, október tájékán látta viszont Budán és tudta meg, hogy ő a király, és a következő év februárjának környékén halt meg. Mátyás áprilisban vagy májusban visszatért a Vértesbe, de már üresen találta az erdőszéli házat.
Az I. résznek akár a „vadászkaland” alcímet is adhatnánk (Vörösmarty nem adott alcímeket, csak római számokkal elkülönítette a költemény három részét). A vers címe azt ígéri, hogy egy szép lány történetét fogjuk megismerni, ehhez képest egy lesben ülő vadász alakjával találkozunk először (Vörösmartyról tudjuk, hogy maga is szeretett vadászni). Fontos, hogy a vadász nincs megnevezve, tehát végig egy névtelen férfit kísérhetünk nyomon, akiről a költő egyelőre nem sokat árul el.
Már Szemere Pál megfigyelte, hogy az első 9 sorban 4-szer fordul elő a „vár” ige, és ennek az ismétlődésnek még nagyobb hangsúlyt ad, hogy belső refrénszerűen ismétlődve, mindig ugyanabban az alakban olvasható: „Vár felajzott nyílra… / Hasztalan vár… / Alkonyattól vár szerencsejelt… / Vár feszűlten a nap áldoztáig…” A sok „vár” ige a várakozás izgalmát fejezi ki, melyet még néhány további szó is növel („hosszú méla lesben”, „lesben ül sokáig”, a „nyíl” szó „felajzott” jelzője). Mindez arra szolgál, hogy felcsigázza az olvasót, a mi várakozásunkat is felkelti.
A vadászt körülvevő természet képe is a várakozás egyre fokozódó nyugtalanságát fejezi ki. A nyári erdő melegét, a várakozás magányát a „serény nap” haladása érzékelteti, mely az idő múlását is jelzi (délelőttől alkonyatig tart a vadra való várakozás). De a mindig fényesebb és végül leáldozó nap képe a férfierő szimbolikus jelentését is hordozza. A várakozás feszültsége jelzi, hogy a vadászles eseménytelensége egyetlen pillanat alatt csaphat át izgalomba.
E hosszú, feszült, hiábavaló várakozás végét nem valamilyen vadállat megjelenése hozza el. Egy pillangó és egy lány tűnik fel, de alakjuk máris egymásba mosódik, mivel a lány „csapongó” jelzője akár a pillangóé is lehetne („röpteként csapongó”).
A lány „célja” metaforikusan van megfogalmazva: „Tarka lepke, szép arany pillangó! / Lepj meg engem, szállj rám, kis madár; / Vagy vezess el, merre vagy szállandó, / Ahol a nap nyúgodóba jár.” A pillangó valamilyen meghatározhatatlan metafizikai érték hordozója. Vagy egy ismeretlen világba vezeti el a lányt („Lepj meg engem”), vagy a halál irányába mutatja az utat („Ahol a nap nyúgodóba jár”).
A pillangó a rokokó egyik kedvelt díszítőmotívuma volt, a szerelem, az erotika kacér jelképe, és maga az erdő is az ősrégi népmesékben erotikus varázslatok színhelye. Így nem kétséges, hogy a pillangó által mutatott út (a boldog vagy szomorú kimeneteltől függetlenül) maga a szerelem.
Ebből úgy tűnik, a lány a szerelmet kergeti, bár az nem biztos, hogy ennek tudatában is van. Akár a 18. század népszerű érzékeny hősnői, tudja, hogy vágyakozik valami után, de amíg szerelme nem ölt testet, addig nem tudja, mit is keres pontosan. A pillangó birtoklásával próbál tárgyat találni homályos vágyakozásának, ráadásul tisztában van a keresés kockázatával.
Tehát a megjelenő „szép sugár lány” szerelme felébresztésére váró Csipkerózsikaként lép be a versbe, aki a világ zajától távol nevelkedett teremtésként nem ismeri a férfiakat. Külsejét tekintve karcsúságát és könnyedségét, játsziságát hangsúlyozza a költő, az iramló őzekhez hasonlítja.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 3. oldalra!
