Jelképek:
- háromélű kardok – fényhasábokat jelölhetnek, a nap tüzének sugárzását (nincs élet fény és hő nélkül, így a nap tüzének sugárzása és a fényhasábok a minden életet átható világerőt szimbolizálják) – ez a teljességeszmény szemben áll a jelentést vesztett világtapasztalattal
- három él – három kiterjedés, teljesség
- jeltelen világ – a jelentését, mélyebb értelmét elvesztett világ
- ellentétek (pl. fény és sötétség, éjszaka és reggel, álom és realitás) – a teljesség csak a két oldal megléte esetén létezhet
- tenger – a képzelet és a valóság tengere
Motívumok:
- színek: arany, lila, kék, zöld, hamuszín – a tenger színei
- számok: 2, 3, 4, 7, 24, 1000
- igék: „bőg”, „lankadoz”, „zokog”, „pihen”, „elmos”, „forog”, „átömlik”, „fúj”, akár a tenger
- napszakok, évszakok – ahogy az élet is körkörös változás, ismétlődés
- testrészek
- kert-motívumok (pl. „lila fák”, „kis híd”, „vadrózsák”, „halk patak”, „mohos kriptámban”) – előfordul paradicsomkert, szerelemkert és sírkert jelentésben is
- tenger-motívumok (pl. „kék vitorlám”, „zöld hínárokon”, „víz alatti ház”, „tengermélyi csillagok”, „tenger fújta mérgét”) – hangsúlyos, ismétlődő motívumok
Weöres a hasonló jelentéskörű motívumok térbeli elrendezésével az ősegység elvesztését sugallja, ugyanakkor azt is, hogy ez az egység a műalkotás révén újra megteremthető.
A beszédhelyzet változó, állandó nézőpontváltások történnek. Váltakozik a lírai hős (a személyes „én”) megszólalása, a megszólított („te” – aki legtöbbször az álomvárost megteremtő festő) megszólalása és a dramatikus „én”-„te” dialógus. E tekintetben a ciklus József Attila Eszmélet című művével mutat rokonságot.
A vers beszélője hol saját élethelyzetére reflektál E/1. személyben (2. vers), vagy E/2. személyben (8, 9, 10, 16. vers) beszél valakihez.
A lírai én, a beszélő a széttépett világ homályában él: „Hosszú, függélyes, szűk fémcsőben éltem / és csúsztam benne fejjel lefelé / mindig gyorsabban” (2. vers). A részekre szakadozottság, a töredékesség megrázó élmény („zokogtunk reggelig”, 6. vers). „A sorsok közt nincs találkozás” (14. vers).
A teljességet, az igazságot keresi (2, 8. vers), és ebben a küzdelemben holtra fárad. Mindenhol elidegenedettséget, szétszakítottságot tapasztal (6, 11. vers). A teljesség persze jelen van, birtokolható, de nehezen érhető el. A teljesség keresésében a lírai énnek szövetségese a megszólított, Gulácsy. De néhányszor a beszélő az álomváros, Na Conxy Pan lakóit vagy jelenségeit szólítja meg.
Verselése időmértékes, 10 és 11 szótagos sorok alkotják a versszakokat, rímei: a b a b. A ritmust a típusváltakozás adja: a beszédhelyzet váltakozásából és a motívumok térszerű elrendezéséből fakadó ritmus a tenger tágas terét, végtelenségét, hullámzását, álomvilágnak tűnő egységélményét idézi meg. A hullámzás végül a tenger látványát nyújtja.
