Weöres Sándornál nagy szerepe van a fantáziának: a képzelet szabadságot ad, képzeletben felépítheti azt, ami a valóságban nincs. Márpedig a költőnek hiányérzete volt, hiszen ráeszmélt az élet töredékes és részleges voltára. Az élet osztottsága, az egység hiánya, a teljesség birtokolhatatlansága örökös hiányérzetet kelt az emberben.
A Dalok Na Conxy Panból az álom és a képzelet által született, minden jelképes értelmű benne. A költő az álom és a képzelet tájait is valóságnak tekinti, ahol az elvesztett egységet kutatja.
A kulcs az utolsó strófa, amely segít megfejteni a költemény mélyén rejlő rendet, s amely szerint a vers is valóság, akár az álom. „Az élet: szív és kés egy szín alatt” – azaz az élet egységét az ellentétek adják. Együtt van benne a kés (ölésre alkalmas eszköz) és a szív (a szeretet szimbóluma), a gyilkos és az áldozat, ezért az élet nem harmonikus, nem az igazi.
Sejtelmünk sem lehet arról az ősegységről és teljességről, amely a világ tényleges valósága (ezt fejezi ki a 19. versszak is: „Romok alól a menny cafrangja látszik, / itt-ott kilóg mint korható palást.”) Az egészet csak szemlélhetjük, mint a tengert, de horogra csak néhány hal akad, vagyis az egésznek csak kis részét tudjuk megismerni. A tenger egy tágas tér, amely álomvilágnak tűnik, de mégsem az.
Weöres Sándor más műveiben (pl. A teljesség felé) is törekedett arra, hogy valamilyen egységet találjon a világban, hogy harmóniát teremtsen önmagában.
Ebben a versciklusában a képzeletbeli várost, a különös lények hazáját jeleníti meg. Feltűnnek fantasztikus figurák és helyzetek, de beszél önmagáról is, saját világáról, a világ megértésének vágyáról, az emberek közti távolságról (ebből a szempontból rokonítható Tóth Árpád Lélektől lélekig című versével).
A széttört, egyre barbárabbá váló világban már csak az egység, a teljesség, az elvesztett egész menthet meg. Törekedni kell az Egész szemléletére, hogy fölébe emelkedhessünk a töredékes életnek, a sokféle változat kavalkádjának. Aki fölemelkedett, az a változatokban rejtőző egésszel azonosítja önmagát.
A Dalok Na Conxy Panból stílusa groteszk, fantasztikus, bizarr, szürrealisztikkus. Hangulata nem könnyed, nem játékos, sokkal inkább elkeseredett.
A látásmód hol groteszk és fantasztikus, hol gyöngéd: a ciklus minden darabját együttesen jellemzik ezek a minőségek, de hol az egyik, hol a másik hangsúlyosabb. A költő a groteszk látásmód segítségével tudja „mennyeivé” tenni a vaskos realitást (11. vers), de a mennyei is könnyen válhat földivé (4. vers).
A játékosság pedig gyakran ijesztő, mintha a költő szándékosan a szörnyűt keresné, az embertől idegen szörnyalakok és más furcsa élőlények népesítik be a világát (8. vers). Még a szelídebb sorokban is felbukkan valami az alvilág borzalmából (9. vers).
Kifejezőeszközök: hasonlat, megszemélyesítés, alliteráció
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
