A versnek életrajzi háttere is van. 1905. július 4-én érkezett Budapestre a hír, hogy Bródy Sándor, Ady egyik legkedveltebb írómestere, öngyilkosságot kísérelt meg Simmering mellett, az „árnyas, sűrűséges Schottwiesben”. Bródy az egyetlen olyan művész volt a közvetlenül Ady előtt járó nemzedékből, aki mélyen hatott a költőre.
Ady cikket is írt az esemény hírére, amely szimbolikus érvényű volt a számára: Bródy sorsában a nagy művészlélek, a nyugatos magyar szerző tragédiáját látta. Nem lehet véletlen, hogy nem sokkal Bródy öngyilkossági kísérlete után született A Gare de l’Esten című költemény, amely egy időben a magyar nyugatosság legtöbbet idézett, reprezentatív költeménye volt.
Ami feltűnő a versen, hogy a hagyományos párizsi honvágy-versekkel felesel (az olyanokkal, mint pl. Szabolcska Mihály A Grand Caféban vagy Szász Károly Búcsú Párizstól c. költeménye). A Gare de l’Esten bizony az ellen-honvágy dacos költeménye, Ady a népnemzeti irányzat külföldszemléletét akarja provokálni vele.
A vers szerkezetét a Párizs iránti sóvárgás és a hazagondolás kettőssége szabja meg. A Gare de l’Esten határozottan Párizs-vers, hiszen az „itt”, a „most” határozók és a közelbe mutató nyelvi elemek mind azt érzékeltetik, hogy a vers beszélője jelenleg Párizsban van. Pedig a valóságban Ady nem Párizsban írta a verset, hanem Budapesten, jó fél évvel első franciaországi utazása után. A vershelyzet tehát fiktív.
Ady azért helyezte Párizsba a vers „színterét”, hogy a költői attitűd már eleve hazafelé néző lehessen. Így erőteljesebben jött át a vers mondanivalója: a Párizs-vágy mellett a hazagondolás és idetartozás érzése.
Mit mond nekünk a cím? A Gare de l’Est egy párizsi pályaudvar neve, amely Ady idejében egy csúnya, vidékies jellegű vasútállomás volt: a nevén kívül nem akadt benne semmi párizsias. Ady nem is azért választotta a vers színteréül, mert Párizst akarta bemutatni, hanem mert a pályaudvar révén még intenzívebben kerül bele a versbe a Párizsból való hazafelé nézés.
És ezért kerül bele a vonat is, a „vasszörnyeteg”, amely a vers beszélőjét haza fogja vinni Magyarországra. A vershelyzet szerint tehát a lírai én egy párizsi pályaudvaron áll, és arra készül, hogy hazatérjen. Határhelyzetben van: tekintete az otthon felé irányul, nemsokára indul a vonata, de még nincsen úton, még Párizsban van. Ez egy átmeneti állapot. A színhely Párizs, de hazafelé mutat minden.
Nemcsak térben, hanem időben is érvényesül ez az átmeneti jelleg. A lírai én még Párizsban van, de Párizs már a múlté, a múlt képei tartoznak hozzá, pl. az alkony („S elránt az alkonyat”), míg Magyarországhoz a jövő képei kapcsolódnak (a „reggel” és a „holnap”: „Reggelre én már messze futok”, „Holnap fehérebb én leszek, én”).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
