A klasszikus modernség kialakulása
Ezzel párhuzamosan az irodalomban is új törekvések jelentek meg. A klasszikus modernség, amely Európában már a 19. század közepétől, utolsó harmadától jelen volt, nálunk a századforduló táján kezdte éreztetni a hatását.
Már a 19. század végén is voltak kisebb írói csoportok, amelyek a modernség jegyében alakultak meg. A klasszikus modernség előzménye a lírában Reviczky Gyula és Komjáthy Jenő, a prózában Gozsdu Elek, Petelei István, Cholnoky Viktor, Bródy Sándor, Tömörkény István és mások nevével fémjelezhető.
Persze, a modernség nálunk nem ugyanazt jelentette, mint nyugaton. Nemcsak egy új művészeti irányvonalat takart, hanem megvolt a maga politikai vetülete: egyet jelentett a feudalizmusellenességgel és a társadalmi haladás elősegítésével (a modernek szembefordultak a parlagiassággal és az elmaradottsággal). Így, akárcsak a romantika idején, a művészet és a politika összefonódott.
Megjelent egy új költőnemzedék, amely már nem jogot végzett, hanem a bölcsészkaron tanult. Négyesy László (1861-1933) stílusgyakorlati szemináriumán találkozott először öt nagy költőnk: Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Juhász Gyula, Csáth Géza és Tóth Árpád. Ők már olyan nyelveket beszélő, művelt író-, költő-és fordítónemzedék voltak, amely tudatosan készült az irodalmi pályára.
Ilyen pezsgő közegbe érkezett Ady Endre, akinek 1906-ban megjelent Új versek kötete a hazai modernség első verseskönyve volt.
Ugyanakkor a hivatalos irodalom fórumai és a legfontosabb kulturális intézmények, mint a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság és a Petőfi Társaság továbbra is a népnemzeti irányzatot erőltették, amely pedig a 20. század elején már korszerűtlen és idejétmúlt volt.
A konzervatív irodalmi körök, pl. Gyulai Pál és köre elzárkóztak a kor új poétikai törekvései elől. Ők még Vajda János versnyelvét is elfogadhatatlannak tartották, nemhogy Adyét. (Ady költészete folytatója és lezárója volt a magyar utóromantikának, ugyanakkor sok szállal kapcsolódik a szecesszióhoz és a szimbolizmushoz is).
Az Új versek előzményei
Ady egyévi párizsi tartózkodás után, 1905 januárjában tért haza Magyarországra. A fejlettebb Nyugat-Európa társadalmi viszonyait megismerve még jobban szembetűnt neki az az elmaradottság, ami a hazai viszonyokat jellemezte. Társadalomkritikája ekkor felerősödött.
Ady nem volt olyan elnéző a dzsentrivel szemben, mint pl. Mikszáth ebben az időben született írásaiban. Kíméletlenül kimondta az igazságot: munkára alkalmatlan, züllött, önmagát másokkal eltartatni akaró, üresfejű, értéktelen társadalmi osztálynak nevezte a dzsentrit.
Ady számára egyértelmű volt, hogy változtatni kell a fennálló társadalmi viszonyokon, mert polgári demokráciát csak akkor lehet teremteni, ha az ország megszabadul attól a tehertől, amit a feudális viszonyok maradványai jelentenek. Ennek a felismerésnek adott hangot 1905-ben és 1906-ban írott verseiben.
Az Új versek megjelenése
Ady az Új versek című kötetével robbant be az irodalmi köztudatba 1906-ban. Ez volt az a kötete, amelyben magára talált, és amelyben elkezdett kibontakozni sajátos világképe, ezért ezt tartjuk az első „igazi Ady-kötetnek”.
Ady Új versek kötete korszaknyitó és korszakalkotó jelentőségű a magyar irodalomban, mivel első ízben fejezte ki egy magyar költő a 20. századi ember problémáit.
Az Új versek Ady harmadik kötete volt. Első két kötete, az 1899 júniusában megjelent Versek és az 1903-as Még egyszer visszhangtalanok maradtak. Ady ugyanis a 19. század végi költészet talaján indult el, első verseiben a századvég konvenciói és szokásos témái szólaltak meg. Aztán egyre inkább elsajátította a modern, nagyvárosi, polgári lírára jellemző költői nyelvet és technikát.
Az első kötetben nyoma sincs Ady későbbi hangjának: a 19. század végének lírai konvenciói, stílusfordulatai jellemzik a Verseket, és az önképzőköri poézis szokásos témái jelennek meg benne. Ady az utóromantika népies dalköltészetét folytatta, versein néhol Vajda János és Reviczky hatása érződik.
Ady első kötetével még próbált igazodni az őt körülvevő közönség ízléséhez, ezért a konzervatív tábor kedvezően fogadta és (ekkor még) ígéretes tehetségnek tartotta.
A második kötetben már nem jellemző az utóromantikus népies hang, de még mindig jelen van Reviczky hatása, különösen a Perdita-téma révén.
Ez a kötet is jobbára még középszerű alkotásokat tartalmaz, de ebben azért már megmutatkoztak Ady későbbi „oroszlánkarmai”: öt olyan verset is tartalmazott a Még egyszer, amelyet a költő később átvett az Új versekbe is. És feltűnik benne néhány jellegzetes Ady-motívum is (kín, fény, láp, mámor, pogányság, Gangesz-part, szent napkelet).
Adyt feszült légkör fogadta, amikor visszatért Párizsból. Sajtótudósítóként cikkei miatt már addig is ellenséges figyelem övezte, és amikor megjelent a harmadik verseskötete, az első „igazi Ady-kötet”, az Új versek, akkor olyan támadás indult ellene, amilyen még költő ellen nem zajlott a magyar irodalomban.
A leghevesebben az a konzervatív irodalmi tábor támadta, amely az első kötetét még kedvezően fogadta.
Csak kevesen ismerték fel, hogy az Új versekkel korszakos jelentőségű kötet látott napvilágot. Új korszak kezdődött ezzel a magyar irodalomban, a kortárs kritika azonban többnyire csak értetlenkedéssel és elutasítással válaszolt rá. Pedig a kötet mind tartalmában, mind formavilágában (merész szimbólumai révén) eddig nem hallott hangot ütött meg.
Az ismertetőnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
