A Léda asszony zsoltárai ciklus
Az Új versek kötetben megjelenik a szerelmi téma is. Szerelmi lírájának darabjait Ady külön ciklusba rendezte, amely a Léda asszony zsoltárai címet kapta. Olyan versek tartoznak ide, mint pl. a Meg akarlak tartani, a Héja-nász az avaron és az Örök harc és nász.
Ady az Új versek kötetet Lédának ajánlotta. Szerelme és múzsája, Diósyné Brüll Adél nemcsak férjes asszony volt, de idősebb is a költőnél. 1903-ban ismerték meg egymást Nagyváradon. Ady költeményeiben az Adél név megfordításával Lédának nevezte az asszonyt (de a megnevezés utal a görög mitológiából ismert spártai királynéra is, akit Zeusz hattyú képében csábított el).
A Léda asszony zsoltárai az Új versek kötet legelső ciklusa. Már a ciklus címe is figyelemfelkeltő, hiszen az olvasó szokatlan kifejezéseket lát benne egymás mellett. Abból, hogy „Léda asszony”, tudjuk, hogy szerelmes verseket fogunk olvasni. Az „asszony” szó azt is sugallja, hogy a versek címzettje egy férjezett nő, ami már kicsit neccessé teszi a dolgot.
De az igazán meghökkentő a „zsoltár” kifejezés, amit a Bibliából ismerhetünk és egy műfaj megnevezése (Istenhez szóló, vallásos tárgyú közösségi ének). A korabeli közönség számára megdöbbentő lehetett, hogy Ady Isten helyett egy nőhöz ír „zsoltárokat”, és az érzéki szerelemre, a testiségre utal szakrális kifejezésekkel. Szentségtörőnek érezhették.
A másik dolog, ami megdöbbentő lehetett, az maga a testiség volt. Fontos újdonság Ady szerelmi költészetében, hogy a magas költészet témájává tette a testi szerelmet, az érzékiséget. Az olvasók nem voltak hozzászokva ahhoz, hogy ilyen nyíltan erotikus verseket olvassanak.
A múltban a magyar szerelmi költészetből hiányzott az erotika, a meztelen test versbe foglalása (a költők addig legfeljebb a nő arcáról, szeméről, kezéről írtak, nagyon merésznek számított például az, amikor Petőfi Júlia keblét is megjelenítette egy költeményben). Ady ezen a téren is újat hozott: az addigiakhoz képest hallatlanul merész hangot ütött meg.
A harmadik dolog, ami nagy megdöbbenést okozhatott, maguk a versek voltak, hiszen teljesen mások, mint a magyar irodalomban addig írt szerelmi költemények. Ady teljesen szembement a költészeti konvenciókkal. Szerelmes verseiben nyoma sincs az idillnek, a szerelmi boldogságnak, még csak azt sem érezni belőlük, hogy a szerelem alapvetően egy pozitív érzés volna.
Sőt, Ady szerelmes versei arról tesznek tanúbizonyságot, hogy a szerelem nem szép, békés, harmonikus, boldogító érzés, hanem örökös harc, gyötrelem, szenvedés, hajsza, vágy, önzés, ösztön és önkeresés.
Ennek oka az, hogy Ady és Léda kapcsolata feszült, küzdelmes és ambivalens volt: a költő is és szerelme is erős, szuverén, önmegvalósító személyiségek voltak, ezért mindketten rosszul viselték, ha valaki ellentmondott nekik, és mindketten képtelennek bizonyultak a szerelemben szükséges önfeladásra.
Kapcsolatuk egyébként a korabeli erkölcsi normák szerint botrányosnak számított, a költő édesanyja például szégyellte Lédát, így Adynak a környezetével is szembe kellett szállnia. Ez mondjuk különösebben nem zavarta. Nyíltan vállalta a házasságtörő kapcsolatot, ahogy korábbi szerelmi kalandjait is.
Ady ugyanis lázadó alkat volt, aki elsősorban társadalmi okokból lázadt, de ez a lázadás a magánéletében is megnyilvánult. Szerelmi ügyeiben más értékrendhez igazodott, mint kortársai, nem zavarta például, ha az emberek megbotránkoznak táncosnőkkel, színésznőkkel folytatott viszonyain. Verseivel és életmódjával is provokálta kortársait (viselkedéséből érezhető volt a polgárpukkasztó szándék).
Léda, aki izgatóan szép, szabad gondolkodású, művelt, széles látókörű és okos asszony volt, kezdetben csak a kaland kedvéért kereste Ady társaságát, de később a viszony mély és egymást gyötrő szerelemmé változott. Ezt tükrözik a Léda-versek, mint pl. a Héja-nász az avaron, amely a ciklus utolsó költeménye.
Égető, nagy szenvedély volt az övék, de egyáltalán nem egy kiegyensúlyozott, harmonikus kapcsolat. A mindennapokban sok súrlódás, veszekedés, féltékenység volt köztük. Elválások és egymásra találások sorozatából állt a viszonyuk, mely nem annyira boldogságot adott Adynak, hanem inkább izgalmat, állandó feszültséget és nyugtalanságot. Szerelmük egyszerre volt öröm és kín, áldás és átok.
Ezért a Léda-versek meghatározó motívuma a folyamatos harc férfi és nő között: mintha a szerelem háború lenne, amiben le akarják győzni egymást.
A Léda-versekben soha nem az idilli, boldog, békés, megnyugvást és érzelmi biztonságot adó szerelem jelenik meg, és a szerelem jelképei nem galambok, fecskék, hattyúk vagy énekesmadarak, mint hagyományosan a szerelmi költeményekben.
A Léda-versek mindig a diszharmonikus, felkavaró, „se vele, se nélküle”-típusú, szenvedéssel és küzdelemmel teli szerelmet tematizálják. Ennek megfelelően a szerelem jelképei egymás húsába tépő héják vagy dögkeselyűk.
Ady szerelmi költészetében a szimbólumok és a hanghatások is idegenek bármiféle szerelmi hangulattól. Jelképei nyugtalanságot, vergődést, örökös mozgást, fájdalmat és céltalanságot sugallnak.
A versekben ambivalens, szélsőséges érzelmek kapnak hangot. Nem a boldogság és az intimitás szólal meg, hanem az állandó hiányérzet és halálhangulat. Őrjítő nyugtalanság és szomjazás kísérte ezt a szerelmet, valamint a hiábavalóság és a céltalanság érzése.
A Léda-szerelem egyetlen olyan verset sem ihletett, amelyben a lírai én az öröm hangján szólalna meg. Csupa szomorú, tragikus szín és baljós hangulat jellemzi ezt az ellentmondásos és vigasztalan érzelmet, mely ugyanakkor megrendítő is.
Az ismertetőnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
