Az Új versek kötet fogadtatása
A kötet nemcsak zavarba ejtette, de nagyon fel is háborította a korabeli közönséget és a konzervatív irodalmi köröket egyaránt, sőt még a fiatal moderneket is.
Soha magyar költő annyi ellenállással még nem találkozott, mint Ady Endre, mivel költészete is és magatartása is nagyon más volt, mint amit az emberek megszoktak. Mind nyelvezet, mind ízlés, mind látásmód és költői magatartás terén újat hozott.
A szimbolista stílus, a merész szerelmi líra, a maradiságot, a műveletlenséget ostorozó hang, a gőgös, arisztokratikus önszemlélet megbotránkoztatott sokakat.
Bírálói és támadói sokféle vádat hoztak fel Ady ellen:
● érthetetlen (a szimbolista képalkotás és stílus miatt)
● hazafiatlan, hazaáruló (a kemény nemzetbírálat, az ún. „nemzetostorozás” miatt)
● erkölcstelen (merész szerelmi költészete miatt)
● gőgös, beképzelt, mindenki másnál nagyobb költőnek és különb magyarnak állítja be magát (művészi öntudata, magabiztossága, messianisztikus küldetéstudata miatt)
Legjobban az ugar-versek fordították szembe Adyval a közönséget. Ennek oka az, hogy Ady nemzetkritikája egyáltalán nem igazodott a milleniumi korszak légköréhez, amely a magyarság régi dicsőségének felidézéséről szólt.
A kortársak mindazt, ami jó, a múlttal azonosították, és az újításokról hallani se akartak. Adyt azért érte annyi támadás, mert veszélyt éreztek benne a nemzeti értékekre nézve. Úgy érezték, Ady bomlasztani, rombolni akar.
Ez természetesen nem volt igaz. A magyarság vállalása nagyon is fontos volt Adynak, többek között ezért is használt magyar történelmi vagy földrajzi jelképeket, mint Pusztaszer, Dévény, Verecke, a Duna, a Tisza, a Bakony és a Hortobágy.
Ady igenis meg akarta őrizni az ősi magyar kultúrát, a magyar örökséget és hagyományt. Nem akarta eltépni a gyökereket, viszont ötvözni akarta őket Nyugat-Európa modern szellemiségével, költészetével, stílusával.
A gyökerek megőrzésének szándékát sok minden jelzi Ady költészetében. Valóban újat akart hozni, de ezzel nem tagadta meg a nemzeti hagyományokat, a magyar múltat.
Nem véletlen, hogy verseinek néhány meghatározó költői eszköze (az ismétlés, a kiazmus, az ellentétezés, a párhuzam) a magyar ősköltészetre jellemző. Sőt, lírája a mondattagolás és a ritmika által is visszanyúlik a legrégebbi időkbe: Ady ugyanis megújította az ősi magyar tagoló verset.
Mindez egyértelművé teszi, hogy nem szembefordulni akart a nemzeti hagyományokkal, hanem kapcsolatot teremteni a múlt és a jövő között, a fejlődés, a haladás mellett érvelni.
És amikor kritizálta, „ostorozta” a magyarságot, azt nem gyűlöletből, hanem szeretetből tette. Dacossága, haragja a magyarság ellen is szólt, de érte is. Erre láthatunk példát az olyan verseiben, mint pl. A Hortobágy poétája vagy A Tisza-parton.
Ady nem a hazával, hanem a feudális hagyományok terhével szállt szembe, a korlátoltsággal, a szűk látókörűséggel, a provincializmussal. Újfajta nemzetszemléletet, újfajta hazaszeretetet akart meghonosítani Magyarországon.
Voltak, akik megérezték költészete meghökkentően új jellegét és mellé álltak, de sok kíméletlen támadás is érte. A közfelháborodás és a botrány egy csapásra híressé tette, költészete a figyelem középpontjába került, ugyanakkor űzött vadnak érezte magát, ezért Párizsba utazott, s keserűségében több mint egy évig távol maradt.
Védelmét az 1908-ban induló Nyugat című folyóirat vállalta magára, melynek haláláig főmunkatársa volt.
Az Új versek kötettel Ady merőben szokatlan újításokat hozott be a magyar költészetbe. Lehetett kárhoztatni, lehetett tiltakozni ellene, de a 19. századi mintát követni az elavultság vádja nélkül már nem lehetett ezután.
