Az allegória görög eredetű szó, jelentése: „másról beszélni, képletes beszéd”. Tehát egy jelképes művészi ábrázolásmódról van szó, amely lírai és elbeszélő művekben is megjelenhet.
Definíció: az allegória egy elvont fogalom képi megjelenítése.
A klasszikus retorika felfogása szerint az allegória egy hosszabb gondolatsoron vagy a mű egészén végigvitt, következetesen kifejtett metafora vagy megszemélyesítés (pl. Arany János: A gyermek és a szivárvány, Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger).
Megjelenési formái:
- allegorikus alakok – a fogalmat emberi vagy isteni lény személyesíti meg, pl. Csokonainál a Remény, József Attila Levegőt c. versében a Szabadság.
- összetett költői kép – az indító metafora vagy megszemélyesítés hosszabb gondolatsoron, esetleg az egész művön át bomlik ki, a fogalmi és a képi sík jól elkülöníthető, és elemei egymásnak egyértelműen megfeleltethetők, pl. Petőfi Sándor Föltámadott a tenger c. verse a népfölkelés allegóriája.
A stílushatást itt az adja, hogy a kifejezendő gondolat, fogalom nem a saját alakjában, hanem két képsorozat, a fogalmi és a képi sík formájában jelenik meg. A versben szereplő kép minden egyes mozzanatának megfelel az ábrázolt gondolat egy-egy mozzanata, és ez bizonyos feszültséget kelt az olvasóban.
Képi és fogalmi sík szétválasztása: egy példán keresztül jól érzékelhető, hogyan válik ketté a képi és a fogalmi sík az allegóriában. Arany János Toldi c. művének negyedik énekében az álom (amely egy elvont fogalom) pillangó képében jelenik meg. A pillangó mozgása annak képi megfelelője, hogyan kerülgeti a bujdosó Miklóst az álom.
A szöveget olvasva jól tudjuk, hogy a pillangó lassú, félénk mozgásában, ijedelmében a fiú félelme, elhagyatottsága, bizonytalansága fejeződik ki. Miklós az, aki félelmében nem tud elaludni, mert zavarja a nád zörgése, üldözőinek lármája, de főleg saját keserve, kiúttalannak tűnő helyzete. Hajnalra azonban a fáradtság erőt vesz rajta, és akkor már a pillangó is nyugodtan leszállhat, megpihenhet, és közben jótékony, bódító álmot bocsáthat Miklós szemére.
Az allegória használatával tehát a költő külön-külön el tudja mesélni, mi történik a pillangóval (vagyis hogyan fejlődik a képi sík) és mi történik fogalmi szinten (vagyis nyomon követhetjük a folyamatot, ahogy Miklós nehezen, de végül mégis álomba merül). Így választható szét a fogalmi és a képi oldal.
Fajtái:
- teljes allegória – a kifejezendő gondolat teljes egészében képsorrá alakul át (pl. Vajda János: A virrasztók)
- vegyes allegória – megjelenik szövegszerűen mind a két jelentéssík
A teljes allegória inkább a költészetben, a vegyes allegória a szónoklatokban fordul elő.
- részleges allegória – Horatius óta ismert költői eljárás pl. az államot a viharos tengeren hánykódó hajóként megjeleníteni. Ha viszont a hajó képét keverjük „az állam hajója” kifejezéssel és az ennek megfelelő gondolatsorokkal, akkor az allegória csak részleges. Szónoklatokban gyakori ez az eljárás.
Jellemzői:
- összetett szókép – valamilyen elvont fogalmat, erkölcsi eszmét, lelki sajátságot tesz érzékelhetővé, képszerűvé (pl. a régi, erkölcsi célzatú iskoladrámákban, barokk színművekben az emberi formában megjelenő erkölcsi fogalmak, mint a Jóság, a Szeretet, a Hűség, az Irigység stb. megszemélyesítése)
- költői képben, képsorban megjelenő gondolatalakzat – a költő mást mond ki, mint amit gondol (mondjuk zsarnokság, politikai elnyomás idején a költők allegóriával fejezték ki mondanivalójukat, pl. Arany János: A rab gólya). Az allegóriának tehát kettős jelentése van: egy közvetlen és egy áttételes.
- érzést, eszmét, gondolatot fejez ki költött vagy kölcsönzött mese alakjában (pl. Arany János: A walesi bárdok)
- részletező, kifejtő nyelvi eljárás – a költő vagy író egy elvont fogalmat vagy egy ember alakját, jellemét, szépségét érzékelteti részleteiben. Az allegória minden része megfelel a leírandó fogalom egy tulajdonságának, jellemzőjének, ezért az allegória érthető, megfejthető szókép.
További példák Arany János Toldi c. művéből:
- „Elfeküdt már a nap, túl a nádas réten, / Nagy vörös palástját künn hagyá az égen” – naplemente, alkonyat
- „De az éj erőt vett, csakhamar beronta, / Az eget, a földet bakacsinba vonta” – a sötétség beállta
- „És kiverte szépen koporsószegével, / Fényes csillagoknak milljom ezerével” – csillagos ég
- „Aztán a szép holdat előkerítette, / S ezüst koszorúnak fejtől odatette” – a hold feljövetele
A lap aljára értél, a folytatáshoz kattints a 2. oldalra!
