Ezzel együtt Meursault alapvetően udvarias ember, aki különös viselkedése és különc nézetei ellenére senkinek nem akar ártani. Bizonyos határok között a társadalmi szokásoknak is meg akar felelni, emiatt sok benne a bizonytalanság.
Amikor az emberek furcsállják a viselkedését vagy cselekedeteit, úgy érzi, nem tehet róla, és hogy mindegy, mert úgyis bármit csinál, „az ember mindenképp hibás egy kicsit”.
Különös közönyét környezete értetlenül szemléli, de nem veszik rossz néven. Furcsa viselkedését, különös kijelentéseit inkább tréfának, „jópofaságnak” könyvelik el.
Mély érzelmek nem kötik senkihez, anyját az aggok házában helyezi el és ott magára hagyja. A temetésére elmegy ugyan, de nem érez különösebb fájdalmat. Szenvedései soha nem lelki eredetűek, hanem mindig testiek (pl. zavarja a hőség). Már a temetés másnapján fürödni megy, és az uszodában megismerkedik egy lánnyal, akit este elvisz moziba, aztán viszonyt kezd vele.
Nem képes elvont gondolkodásra, idegen tőle minden absztrakció. Amikor az ügyész Marie-t a szeretőjének nevezi, időbe telik, míg megérti, kiről beszél, mivel Marie neki egyszerűen csak Marie.
„Tisztánlátó”, a szerelem nem létezik a számára – az abszurd életérzést sugallja. Ennek megfelelően is viselkedik. Nincs benne képmutatás, nem mutat mást, mint amit érez. Nem mondja Marie-nak, hogy szereti, ha egyszer nem szereti.
Meursault közönyösen szemlél mindent, aminek nem látja értelmét. Jó példa erre a Marie-val való viszonya. Nem szerelmes a lányba, de jól érzi magát vele. Hajlandó lenne feleségül venni, ha Marie akarja, de neki nem fontos az egész, így is jó meg úgy is. Elvégre a házasság csak egy polgári intézmény, amelynek nincs semmi jelentősége Meursault számára.
Személyiségének lényege a távolságtartás, a tevőleges be nem avatkozás. Általában megteszi, amire az emberek kérik, de nem jószívűségből vagy segítőkészségből, hanem azért, mert neki úgyis mindegy, hogy mit csinál.
Meghallgatja Salamano panaszát kutyája eltűnéséről, elfogadja a selyemfiú Raymond barátságát, bár nem kedveli őt különösebben. Amikor Raymond meg akarja bosszulni szeretője hűtlenségét, megírja helyette azt a levelet, amellyel Raymond tőrbe csalja a lányt.
Nem azért teszi meg ezeket a dolgokat, mert bármi célja lenne velük, vagy bármilyen érzés sarkallná, hanem mert neki mindegy, és ha a másiknak annyira fontos, akkor miért ne.
Ez a hozzáállás vezet olyan véletlenek sorozatához, amelyek miatt végül elköveti a gyilkosságot. Elmegy a kirándulásra, magához veszi a revolvert, hogy a gyilkosságot megakadályozza, aztán véletlenül találkozik az arabbal, és a végén ő követi el a gyilkosságot, pedig nem is állt szándékában.
Tette teljesen személytelen, nem gyűlölte az arabot, igazán nem is ismerte. Pusztán idegreflex miatt lő, az elviselhetetlenül tűző nap és az arab késének villogása készteti arra, hogy elsüsse a fegyvert. Nem annyira önvédelemről, mint inkább spontán reakcióról van szó.
Az indíték nélküli gyilkosság, amit elkövet, ugyanúgy hidegen hagyja, mint minden más. Nem esik pánikba, nem próbál elmenekülni, saját sorsa sem érdekli.
A börtönben kezd feleszmélni, ráébred, hogy élete céltalan. Tudatosan vállalja a halált, hiszen az élet / létezés börtönéből csak így menekülhet.
Csak két alkalommal fordul elő a történet folyamán, hogy nem közönyt érez. Szenvedélyes lesz kétszer:
- Céleste (a vendéglős) védő vallomásakor – Meursault ekkor érez életében először kedvet arra, hogy megöleljen egy embert
- amikor a börtönlelkészre támad – egy ponton elveszíti a nyugalmát, üvöltözni kezd
Két alkalommal fordul elő, hogy önkívületi állapotba kerül:
- a gyilkosság perceiben (a vakítóan tűző nap és a csillogó kés kibillenti lelki egyensúlyából) – ösztönlényként cselekszik
- a pappal való vita során (nem tudja megtenni, amit a pap akar tőle: nem hajlandó meglátni „egy isteni arc fényességét”, és nem képes hinni, csak a maga egyetlen életében és halálában) – ezúttal intellektuális mozgatórugó van a cselekedet mögött
Sorsának 3 fokozata van (ezeket három halál jelzi):
- közvetlenül a gyilkosság előtti életszakasz (anyja halálával kezdődik) – kissé különc átlagember
- a gyilkosságtól a halálos ítéletig terjedő időszak (az arab halálával kezdődik) – a társadalom kivetettje
- az utolsó fejezetben a pappal való vita és a magány hatására szembenéz a lét abszurditásával (saját halálát előrevetíti a mű vége) – a halála előtt lelki békére talált ember lesz
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
Köszönöm, nagyon élveztem az elemzést! 30 év után olvastam újra a művet. Kerestem, mi hatott rám akkor olyan erővel és szenvedéllyel. Megtaláltam.