Albert Camus: Közöny (elemzés)

Meursault személyisége önmagán túlmutató jelentést hordoz: az elidegenedettséget, az abszurditást testesíti meg a köznapi életben.

Az elidegenedés bizonyítékai:

Anyjával:

• anyja már nem játszott igazán szerepet az életében
• azért adta be a menhelyre, mert nem volt egymás számára mondanivalójuk
• nem látogatta a menhelyen
• nem tudja, mennyi idős volt
• lényegtelen számára a halál időpontja
• a halottasházban nem akarja megnézni anyját a koporsóban, pedig ez a szokás (ennek a tárgyaláson jelentősége lesz később, de az olvasó érthetőnek tartja a tartózkodást is)
• nem sír a temetésen, nem tudja azt mutatni, hogy sajnálja anyja halálát, mert nem sajnálja: csak annyit érez, hogy jobb lett volna, ha nem hal meg
• nem gyászol, anyja halála semmilyen hatást nem gyakorol az életére („Alapjában véve nincsen semmi változás.”)

Marie kapcsán:

• a lányt a temetés utáni napon moziba viszi (maga Marie is meglepődik ezen)
• Marie kérdésére, hogy szereti-e, azt válaszolja: „ennek nincs értelme, de hát azt hiszem, hogy nem” (ez azért az olvasóban is megütközést kelt)
• a lehetséges házasságukról a véleménye: „mindegy” (hajlandó rá, ha a lány akarja, de nem tartja komoly dolognak)

A munkája kapcsán:

• közömbösen fogadja, amikor a főnöke felajánlja, hogy menjen el a megnyitandó párizsi irodába dolgozni (reakciója: „az ember élete úgysem változik, egyik élet olyan, mint a másik”)

A gyilkossággal kapcsolatban:

• amikor az arab elővette a kését, a főhős lőtt egyet, majd rövid szünet után még hármat – az arab fiatalember agyonlövése váratlanul éri az olvasót is és magát Meursault-t is
• Meursault utólag úgy gondolja, véletlen esemény volt, azaz valójában szerencsétlenség történt (miként Céleste, a vendéglős is mondja)

A bíróságon:

• hideg nyugalommal szemléli azt, ami történik
• unja a kérdéseket, gépiesen, unottan, közönyösen válaszol
• alig várja, hogy visszamehessen a cellájába
• saját perét kívülállóként figyeli („bizonyos értelemben nem bántam, hogy láthatok egy pört. Egész eddigi életemben sose volt rá alkalmam”), mindvégig úgy érzi, nem is róla van szó
• nem védekezik, mert ártatlannak érzi magát
• az ítélet ismertetésekor is közömbös

A külvilág véleménye Meursault-ról:

• a környéken (lakóhelyén) elítélik, mert anyját menhelyre adta be (ez csak csöndes rosszallás)
• a menhelyi emberek udvarias távolságtartással kezelik, bizonyos dolgain megütköznek (pl. a kapus hallgatással érzékelteti véleményét arról, hogy Meursault nem kéri a koporsó felnyitását, azaz nem akarja még utoljára megnézni az anyját)
• a főnöke és Marie furcsának találják a dolgokhoz való hozzáállását (amit mások fontosnak tartanak – előléptetés és karrier, szerelem és házasság – őt hidegen hagyja)
• idős és kutyáját elvesztő szomszédja, a vén Salamano kedveli, mert Meurseault barátságosan elbeszélget vele
• Raymond is kedveli, mert Meursault hajlandó vele barátkozni annak ellenére, hogy Raymond a környékbeli széplányok kitartottja (ez a barátság azonban rossz fényt vet Meursault-ra a tárgyaláson)
• a vizsgálóbíró ellenszenvesnek találja, ezt Meursault érzékeli is, és a tanúvallomások közben megérti, hogy a vád tanúi gyűlölik, és a közönség is gyűlöli (azért gyűlölik, mert nem tartja magát bűnösnek és nem tetteti a bűnbánatot)
• különös közönyével Meursault elveszti a bírák minden jóindulatát, ezért halálra ítélik

Meursault közönyének magyarázatát már a regény elején megkapjuk. Anyja temetésén az ápolónő arról beszél, hogy ha nem sietnek, akkor a tűző napon napszúrást kapnak, ha viszont sietnek, akkor megizzadnak és a hideg templomban megfáznak. Mindkét esetben megbetegszenek, azaz nincs jó megoldás. Később a börtönben Meursault-nak eszébe jut ez a jelenet és levonja a következtetést: nincs kiút, az ember útja mindenképp a halálhoz vezet.

Idegenszerűsége ellenére Meursault pozitív hős. Legnagyobb erénye, hogy nem hajt fejet hamis bálványok előtt, és nem próbál meg azonosulni olyan értékekkel, amelyekben igazából nem hisz.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!