Az 1-3. versszakban I. Edward angol király és kísérete lóháton mennek a walesi tartományba, amelyet a király meghódított, és most azt akarja látni, mennyire értékes az a föld, amely az övé lett.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A velszi tartomány.
Edward a kísérőjétől kérdezi, aki nyilvánvalóan ismerős Walesben, hogy jó minőségűek-e a földek, folyók és legelők: „Van-e ott folyó és földje jó? / Legelőin fű kövér?”
Figyeljünk föl arra, hogy a király a fű, a föld és a víz minőségére kérdez rá: ez a három szimbólum felidézheti a magyar honfoglalást és a magyar mondavilágból a fehér ló mondáját, itt tehát már adódik némi kapcsolat Wales és Magyarország között, ha nagyon átvitten is.
Edward gunyorosan megkérdezi, használt-e a földeknek, hogy az angolok megöntözték a walesi hazafiak vérével („Használt-e a megöntözés: / A pártos honfivér?”), és a nép „barom módjára” boldog-e rajta, azaz jól eltartja-e a walesi föld a népet és az igába fogható állatállományt? Mert ha a nép boldog baromként él ezen a földön, akkor a föld nyilván jó minőségű…
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt’
Mint akarom, s mint a barom,
Melyet igába hajt?
Figyeljük meg, milyen diadalittas és önelégült a király, milyen gőgösen, durván és cinikusan beszél a legyőzöttekről: a szabadságért életüket adó walesi hazafiakról („pártos honfivér” – azért pártos, mert a király ellen forduló pártütőkről van szó) és a leigázott walesi népről („istenadta nép”)! Ez a hangnem is jelzi, hogy igazi zsarnokról van szó. Se a szánalom, se a könyörület érzését nem ismeri.
Első olvasásra nem feltűnő, de a király lova fakó színű, és ez nem véletlen. A Jelenések könyvéből az Apokalipszis negyedik lovasára, a Halálra utal ez a szín („És láttam: íme, egy fakó ló, a rajta ülőnek neve Halál, és a Pokol követte őt.”). Tehát már a ballada második sora előrevetíti a tragikumot. (Egyébként a fakó megnevezést a magyar lovas szaknyelvben halvány sárgás árnyalatú fedőszőr és fekete vagy krémszínű sörény-és farokszőrzet esetén használják.)
A 4-5. versszakban Edward kísérője válaszol, és dicséri a király által meghódított földet („koronád / Legszebb gyémántja Velsz”), amely jól termő, gazdag vidék.
Nem lehet pontosan tudni, hogy kicsoda ez a kísérő: lehet, hogy a király környezetében levő egyik angol főúr, vagy olyan ember, aki részt vett a Walesért folyó háborúban. Mindenesetre olyasvalaki, aki a királynál jobban ismeri Walest, és aki nyilván Edward embere, ezért hízeleg neki annyira, hogy szinte szó szerint megismétli a király szavait.
A kísérő a walesi népet is boldognak mondja, de itt már ironikus hangon beszél, hiszen a néma kunyhók éppen nem boldogságról árulkodnak (a kísérő tehát mást mond, mint amit valójában gondol: ő tudja, hogy a walesi nép mélységesen boldogtalan, de ezt nem meri nyíltan kimondani):
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Kunyhói mind hallgatva, mint
Megannyi puszta sir.
A „Sire” szó a király megszólítása, jelentése: felség. Angolul a kiejtés kb. „szájör”, de a francia uralkodót is így szólították, és franciául „szír”-nek ejtik (és ugyanúgy „Sire”-nek írják, mint angolul). A versbe a francia kiejtés passzol a rímek miatt (tehát szavaláskor ezt a szót „szír”-nek kell mondani, valószínűleg Arany is így ejtette).
A kunyhók sírokhoz hasonlítása arra enged következtetni, hogy a beszélő meg van rendülve a Walesben történt pusztítás miatt. Lehetséges, hogy a király kísérője mégsem angol, hanem talán a király fogadására felvonult walesi főurak egyike.
Ezt abból a keserűségből lehet érezni, amit a letarolt ország és a némán szenvedő walesi nép miatt érez. A kísérő nyilván a saját országát sajnálja, ha angol lenne, akkor nem sajnálná így a walesieket, és nem hívná fel a király figyelmét arra, hogy néma temetővé változtatta ezt az egykor virágzó országot.
A verset egyébként kétféleképpen is el lehet szavalni. Ha azt az értelmezést választjuk, hogy a kísérő angol, akkor az 5. strófát gúnyosan kell elmondani. Ha azt a felfogást valljuk, hogy a kísérő walesi, akkor az 5. strófa első felét titkos fájdalommal kell elmondani, érzékeltetve, hogy elrejtett, tehetetlen bánat lappang az alázatos szavak mögött, az utolsó két sort pedig inkább csak suttogni (a kísérő inkább magában mondja, nem hangosan, mert nem a király fülének szánja).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
