A 30. strófában ismét Edward szavait halljuk, aki már rájött, hogy nem odakintről jön a zaj, hanem bentről, a fejéből. Ezért most, elég következetlenül, arra ad parancsot, hogy szolgái csapjanak körülötte minél nagyobb zajt-zenebonát, mert azt reméli, hogy a hangos zene majd elnyomja azt a zúgást, ami belül a fejében hangzik.
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Harsogjon harsona:
Fülembe zúgja átkait
A velszi lakoma…
A király összeszedetlen, kapkodó gondolatai („Ha, ha! mi zúg?…” „Ha, ha! elő síp, dob, zene!”), egymásnak ellentmondó parancsai mutatják, hogy élete fenekestül felfordult, ép elméje oda van.
A 31. strófából megtudjuk, hogy Edward próbálkozása reménytelen: hiába sípolnak, dalolnak, dobolnak, kürtölnek mellette, semmi külső zaj nem tudja elnyomni azt a belülről jövő dalt, amelyet ötszáz vértanú bárd énekel hangosan a király fejében.
De túl zenén, túl síp-dobon,
Riadó kürtön át:
Ötszáz énekli hangosan
A vértanúk dalát.
Ez a hallucináció jelzi, hogy Edward lélekben összeroppant. Végül az őrületbe kergette a lelkifurdalás, belebolondult saját rémtettébe, bűnéért ez a büntetés. Az eltiport nép diadalmaskodott az erőszak felett, a győztes legyőzötté vált, a zsarnokot utolérte a végzete. Ezt is a ballada műfajhoz illő tömörséggel ábrázolja Arany.
Az utolsó strófában felharsan a máglyára küldött walesi bárdok éneke, amely minden más zajnál hangosabb. Ez a vértanú-költők erkölcsi diadalát jelképezi.
A ballada allegorikus jelentése egyértelmű: a walesi bárdok hősiessége, akik inkább meghalnak, mint hogy megtagadják azt, amiben hisznek, azt üzeni, hogy a költőknek sohasem szabad megalkudniuk a zsarnoksággal, s helytállásukkal példát kell mutatniuk az elnyomás nehéz évei alatt.
Egyébként feltűnő a párhuzam a 13. századi Wales és az 1850-es évek Magyarországa között. Arany általában tartózkodott a politikától, de a korabeli olvasók megértették, hogy a középkori angol monda burkoltan a magyar költő tiltakozását fejezi ki. Így aztán a vers politikai versként is jelentős alkotás volt a maga idején.
A költemény versformája az ún. skót balladaforma (ugyanaz a strófaszerkezet, amelyet Vörösmarty alkalmazott a Szózat írásakor). Ez a versforma nagyon alkalmas egy izgatott drámai mondanivaló vagy történet előadására.
Verselése ütemhangsúlyos, a páratlan sorok kétütemű nyolcasok (4/4), a páros sorok kétütemű hatosok (3/3). De időmértékes ritmus is felfedezhető, melyben a jambikus sorokat anapesztusok gyorsítják. A sorokat félrímek (x a x a) kapcsolják össze (csak a páros sorok rímelnek).
A rímek nagyban hozzájárulnak a mű hangulatához. Különösen azok élénk hatásúak, amelyek tartalmilag is összecsengenek, pl. amikor Arany a két legfőbb ellenfél neveit rímelteti össze: „Eduárd”-„velszi bárd”, illetve „Eduárd”-„ifju bárd”.
Arany kitűnően értette a módját annak, hogy saját korának szóló politikai mondanivalót fejezzen ki történelmi témával. Az önkényuralom idején mindenki megértette A walesi bárdok üzenetét, és megértették a költők is, akiknek elsősorban szánta.
A verset zsarnokellenes tartalma miatt már a maga korában is és később is gyakran használták aktuálpolitikai célokra, de a ballada örök emberi üzenetet is hordoz. A költészet erejéről és a költők erkölcsi felelősségéről, valamint az elnyomással szembeni bátor helytállásról szól.
