A 6. versszak is megerősíti, hogy Edward királyt valóban néma tartomány fogadja: bármerre megy, mindenhol temetői csend van („Körötte csend amerre ment, / És néma tartomány”).
Tehát feszült, dermesztő csönd van a meghódolt országban, s ez nem túl hízelgő a királyra nézve. Edward bevonulása nem éppen egy dicsőséges bevonulás, a hódítót nem fogadja ováció, nincs ünnepség, nem szórnak virágokat a lába elé, nem éljenzik.
Nyilván már ez is bosszantja Edwardot, hiszen egy királynak kijár az ünnepélyes fogadtatás, érkezését általában üdvrivalgás szokta kísérni. A néma csend sértő a számára, ráadásul a hallgatásból neheztelés, gyűlölet, sőt, fenyegetés, ellenállás érezhető ki. Semmi esetre sem biztató kezdet a király látogatásához.
A 7-9. versszak helyszíne Montgomery vára, ahol aznap este Edward megszáll. A vár ura, Montgomery gazdag lakomával vendégeli meg a királyt: felszolgálnak neki vadat és halat, a legfinomabb ételeket és a legjobb borokat, a király mégis elégedetlen.
Érzi, hogy a nagy sürgés-forgás, a szolgák hada és a sok jó falat csak arra szolgál, hogy elterelje a figyelmét arról, hogy valójában nem látják őt szívesen a walesi nemesek, és az egész fogadtatása nagyon kényszeredett, merev és feszült: senki se örül a jöttének, sőt, mindenki a pokolba kívánja.
A 10. strófában Edward dühében váratlanul felcsattan, ráförmed a walesi urakra, hogy miért nem koccintanak az egészségére, és miért nem éljenzik őt:
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
Ti urak, ti urak!… ti velsz ebek!
Ne éljen Eduárd?
Ezek a parancsoló, sürgető kérdések mutatják, hogy az ellenszenv kölcsönös: a király se kedveli jobban a walesi nemeseket, mint azok őt. Néma ellenségességük olyan indulatot vált ki belőle, hogy egyre hevesebb, egyre durvább szavakkal sértegeti őket („ti velsz ebek!”).
Figyeljük meg, ahogy a tempó felgyorsul, a mondatok egyre rövidebbek, és tele vannak felkiáltásokkal, ill. felszólítással! A megszólítások nagyon lealacsonyítóak és sértőek.
Míg a nép némasággal tüntetett a hódító zsarnok ellen, a főurak nagy lakomát rendeznek, azaz látszólag, külsőségek terén megadják a királynak, ami jár neki, de közben éreztetik vele, hogy ezt is csak kényszerből teszik. Ez világos abból, hogy ők sem hajlandóak éltetni Edwardot, ők is tehetetlen haraggal és fojtott gyűlölettel fogadják, akárcsak a nép, bár érzéseiket titkolni igyekeznek.
Mindezt természetesen csak a király reakciójából érezzük és következtetjük ki, a költő ugyanis az elbeszélő részletek kihagyásával sűríti a cselekmény menetét, éppen ezzel teszi a balladát hatásossá és drámaivá. A sok kihagyás, a „balladai homály” arra készteti az olvasót, hogy a hiányzó részleteket ő találja ki és adja hozzá gondolatban a vershez.
A 11. strófában Edward kifejti, mi a problémája: az rendben van, hogy gazdagon megvendégelik, de ez neki kevés, mert ő azt is elvárja, hogy hízelegjék körül, méltassák, dicsérjék, éljenezzék. Erre mit tapasztal? A dühös walesi nemesek a gazdag, fényűző, de rossz hangulatú lakomán úgy adják meg neki a köteles tisztelet, hogy abban nincs köszönet:
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Azt látok én: de ördög itt
Belül minden nemes.
Hiába a fényűző lakoma, az csak külsőség: a walesi urak látszatra behódolnak, megvendégelik a királyt, betartják a formaságokat, de emögött nincs tartalom, nem lojálisak a hódítóhoz (ezért mondja Edward, hogy „ördög itt / Belül minden nemes”). A legyőzött ellenségből nem lett hű alattvaló.
A király tehát észreveszi, hogy a walesi urak gyűlölik. Ezt egyébként viselkedésük is kifejezi: komorak és hallgatagok, nem hajlandóak vigadni és az angolok győzelmét ünnepelni, sőt, visszafojtott haraggal nézik Edward diadalmámorát. A király ezért provokálja, szidja őket, erőszakkal akarja rájuk kényszeríteni azokat a dolgokat, amelyeket egy lojális alattvaló tenne.
Nem érti meg, hogy Walest ugyan meg tudta hódítani, de a lelkek fölött nem uralkodhat. Amit a walesi nemesektől követel, az lélektani képtelenség, hiszen azt várja el, hogy ünnepeljék saját vereségüket és jövendő szolgaságukat, és hogy dicsőítsék azt, aki elpusztította és leigázta az országukat. A walesi urak erre nem hajlandók, hiszen már azzal is nagy erőszakot tettek magukon, hogy vendégül látták Edwardot.
Az ő szempontjukból nézve felháborító a király követelése, aki nem elégszik meg azzal, hogy elfoglalta Walest, még képes elvárni a walesiektől, hogy dicsérjék meg ezért.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
