Arany János: Tetemre hívás (elemzés)

A ballada cselekménye a középkorban játszódik Bárcon, egy feudális falucskában. Bárc a radványi erdő közelében van és a Bárczi család birtoka (a Radványi és a Bárczi gyakori nevek voltak a történelmi Magyarországon, és Arany szándékosan választott ilyen neveket). Ebben az erdőben találják meg Bárczi Benő nemesifjút egy tőrrel a szívében. Holttestét apja hazaviteti a kastélyába, és tetemrehívást rendez.

Az öreg Bárczi viselkedéséből először azt a következtetést vonhatjuk le, hogy nem szerette a fiát, akinek a végtisztességet se adja meg („ki se terítteti, meg se mosatja”). Benő vérbe fagyva hever a ravatalon napokig.

De aztán rájövünk, hogy az apa valamire készül, hiszen őröket állít a holttest mellé és még a feleségét és a lányát se engedi a közelébe. A 6. versszakból aztán képet alkothatunk az öreg Bárczi apai érzéseinek erejéről, amikor felkiált: „Boszulatlan nem foly ez ösi vér; / Ide a gyilkost!… bárha pecsétem / Váddal az önnön szívemig ér: / Mindenki gyanús nekem, aki él!”.

Lehetséges, hogy Arany János a saját édesapját formázta meg az öreg Bárczi alakjában (köztudott, hogy Aranyt féltő gondoskodással vették körül a szülei és nagyon ragaszkodtak hozzá).

Először a fia ellenségeit hívja sorra, aztán a barátokat, az egész falut, végül következnek a családtagok, az anya és a húg. A legvégén kerül sorra a fiatalember szeretője, Abigél, aki titkos arája, titkolt szerelme volt Bárczi Benőnek.

A 8-11. strófában drámai fokozáson keresztül jutunk el a tettesig, Arany ügyesen növeli a feszültséget.  Ez a négy strófa párhuzamos szerkezetű: először mindig Bárczi beszél, aki megjelöli a gyanúsítottak következő csoportját, majd az utolsó sorokban mindig a seb motívuma jelenik meg (a Híd-avatás című vers képsorára emlékeztet). A csúcspont, a seb vérzése hosszú késleltetés után következik be.

Először tehát azokat hívják a holttesthez, akikre a legjobban gyanakszanak (ellenségek), és a legvégén azokat, akikre a legkevésbé (családtagok, menyasszony). Figyeljük meg, ahogy egyre inkább szűkül a kör, és ahogy a szinte miniatűr drámai jelenetek követik egymást! A külső körből egyre közelebb jutunk, egészen a család törzséhez, majd a ballada fő alakjához, a titkos menyasszonyhoz.

Ahogy a gyanúsítottak megjelennek a ravatalnál, mindegyikük fellépésének saját külön árnyalata van, és a fájdalom különböző változatait mutatják. Az anya és a lánytestvér fojtott zokogása a szembesítéskor sikoltássá és búgó siratássá fokozódik, a barátok szánakoznak, még a falu lakói is megkönnyezik Bárczi Benőt.

Arany minden alkalommal egyedi módon érzékelteti az áruló jel elmaradását is: „Hiába! nem indul sebe a holtnak”, „Erre se vérzik Bárczi fia”, „Nem fakad a seb könnyre megint.” „Marad a tört vér – fekete folt.”

Aztán a bűnös lány belép, és a seb vérzik: „Sebből pirosan buzog a vér.” Abigél kétszer is szólni akar, megdöbben, újraéli, ami köztük lejátszódott. Nem sír, nem borul a tetemre, mint az anya meg a húg, csak odakap a fejéhez, mintha azt kérdezné: „Úristen, Jézusmária, mit csináltam, mi történt?”

Ő most látja először a halottat. Nem volt jelen, amikor a fiú végzett magával, és azt sem tudta, hogyan halt meg Benő (ez világos, mert Arany azt írja, Abigél „szeme villan s tapad a tőrre”).

Aztán elmondja, mi történt. A fiú tudta jól, hogy Abigél szereti, de megkérdezte, szereti-e (a szerelmesek szeretik ezt minél többször hallani). A fiú bizonyságot akart, és fenyegetőzött: „Mondd ki, mert ha nem, megölöm magam.” A lány évődik vele, nem mondja, inkább azt feleli: „Nesze, itt a tőr, akkor öld meg magad!” Persze Abigél ezt nem gondolta komolyan.

Az egész csak csábítás volt, egy fölösleges kihívás, egy meggondolatlan évődés, egy női szeszély.

A dolog azért furcsa, mert a fiú nem hirtelen felindulásból cselekedett: a lány már nem volt ott, amikor Benő megölte magát, ezek szerint Benőnek volt ideje átgondolni a történteket. Nagy kérdés, hogy miért tette? Hiszen Abigél már bebizonyította korábban, hogy szereti („Tudhatta, közöttünk nem vala gát”).

Persze, azt sem szabad elfelejteni, hogy az egész esetet csak a lány nézőpontjából ismerjük meg, csak az ő szavai nyújthatnak támpontot. Az is belefér, hogy esetleg ferdít az igazságon. De Benőnek látszólag akkor sem volt komoly oka az öngyilkosságra. Úgy tűnik, egy játékot, egy tréfálkozást komolyra vett, és egy gyerekes butaság miatt ölte meg magát.

A lány a látszólag jelentéktelen enyelgést szinte már el is felejtette, de a következmények láttán egyszerre rátör a felismerés és az önvád. Lelkifurdalása kísérteties kacagórohamban fejeződik ki, azaz megzavarodik, megőrül. Táncolva megy végig a falun, és dalolva meséli, mi történt. Az emberek nem bántják, inkább szánalmat éreznek iránta.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!