Babits ingerült volt, mert annak idején álnépieskedő, petőfieskedő emberek vitték bele az országot az első világháborúba. Úgy gondolta, ezek az emberek visszaélnek Petőfi nevével. Kemény szavakkal ítéli el azokat, akik kisajátították Petőfi eszméit és rossz célra használták őket. Ezzel lényegében megtagadták Petőfit. És a koszorúkkal nem a tiszteletüket fejezték ki, hanem bemocskolták az emlékét.
Babits azt akarta, hogy ne a háború legyen a fiatalság vivőereje (ezt mások is elmondták, pl. Ady). A fiatalok mégis a fronton haltak meg és Magyarország területe a harmadára csökkent. Ez egy óriási nagy sérelem volt, egy hatalmas nagy seb a nemzet lelkén.
Babits azt akarta, hogy lépjünk ezen túl. Csonka országban élünk, de akkor már éljünk szabad országban, ne börtön legyen.
Látszik, hogy már nemcsak ő bír a vers hőse lenni, ahogy A lírikus epilógja állítja. Az utolsó 3 versszakban a magyar ifjúsághoz szól. Azokhoz a fiatalokhoz, akikben reményt lát, mert az ifjak bűntelenek. A fiatalokban lendület van, hit, és a bűntelenség az erényük: ők még tiszták. Legalábbis Babits Mihályban élt egy ilyen hit a fiatalságról.
Megszólítja őket, azt mondja nekik: légy virág, virágozz! Mutasd meg, hogy Petőfi ünneplése nem csak Hivatal és Megszokás (azaz ne szokásból ünnepeld Petőfit). Légy szabad, légy virág, és kövesd azokat az elveket, értékeket, amelyek Petőfi generációjában benne éltek. Vagyis a magyar fiatalságtól reméli a szabadság megteremtését.
