A vers szerkezetileg 5 egységre bontható fel:
Az 1. egység az 1. strófa, amely a költő és a tavasz közti párbeszéd kezdete és a verset nyitó tételmondat.
A 2. egység az 2-4. versszak, amely a természetről és a lovakról szól.
A 3. egység az 5-6. strófa, amelyben Balassi a vitézekről ír.
A 4. egység a 7. strófa, ahol visszatér a tavasz megszólítása.
Az 5. egység a 8. versszak, amely egyfajta szentencia, erkölcsi igazság kinyilvánítása. (Ezzel a szentencia-résszel szemben a 2-8. strófa végig pictura, természetleírás.)
A vers hangulata reménykeltő, pozitív. A költő által használt párhuzamok és ellentétek mind építkező, kinyíló jellegűek.
Egy himnikus erejű megszólítással indul a vers: Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, tehát a legelső sor Pünkösd ünnepét idézi, amikor a keresztények a harmadik isteni személy, a Szentlélek eljövetelét és az Egyház megszületését ünneplik (a húsvét utáni 50. napon). Az „áldott” szó pedig a himnuszok világát idézi, de itt nem vallásos érzelmeket fejez ki.
Egyáltalán nem vallásos jellegű költeményről van szó: témája sokkal inkább a természet és az ember örömteli megújulása tavasz eljöttével. A versben egy olyan ember lelkesedése, áhítata fejeződik ki, aki örül, hogy végre kitavaszodott. A tél ugyanis a bezártságot jelenti az ember számára, és mindenféle más nyűggel is jár.
Tavasszal a mai ember is felszabadultságot érez, hát még a 16. századi ember! Abban a korban a hideg idő sok megpróbáltatással, szenvedéssel, betegséggel járt az emberek számára, akár kunyhóban, akár várkastélyban laktak (mert a várfalak is hidegek voltak). Azonkívül a sötétség és a világtól való elzártság sem tette kellemessé a telet.
Így hát nem véletlen, hogy a költő ilyen elragadtatottan üdvözli a tavaszt, mint ahogy az sem, hogy az egészséggel hozza összefüggésbe:
Mindent egészséggel látogató ege,
Hosszú úton járókot könnyebbítő szele!
A tél a betegség, a tavasz az egészség évszaka, és a könnyed szellő azoknak is kellemes, akik hosszú utazásra vállalkoznak. A költő tehát nemcsak szépnek látja a tavaszt, hanem üdítőnek is érzi.
Az érzelemtől fűtött megszólítás után képek sora következik, de áhítatot és hódolatot kifejező erejéből, lendületéből később sem veszít a vers. A tavasznak köszönhetjük a rózsák illatozását, a fülemüle énekét, a fák virágzását.
A költő, azaz a lírai én örömteli kapcsolatban van a „lírai te”-vel, akihez beszél a versben, és ez a lírai te nem más, mint a tavasz, a Pünkösd időszaka. Ez tehát a vers alapmetaforája.
Balassi megszemélyesíti a tavaszt: úgy beszél hozzá, mintha élőlény volna, E/2. személyben, és cselekvő igéket rendel hozzá: a tavasz nyitja ki a rózsákat, öltözteti fel a fákat, stb. A természet pedig hódol a tavasznak: őneki virágoznak a bokrok, őneki tisztulnak a vizek.
Balassi tehát felsorolásszerűen megjeleníti a tavasz áldásait (illat, madárdal, színpompa, vizek tisztulása stb.). Ezt a tavaszi megújulást nemcsak az emberek élvezik, hanem a természet számára is „jóleső” dolog: a fülemüle megszólal, a bokrok virágba borulnak, a folyóvizek és kutak megtisztulnak.
Ezután a lovak és a vártermek szűkösségéből a mezőre kiszabaduló végvári vitézek életét festi le a költő, ezeknél a témáknál hosszabban elidőzik (kedves témái). A lovak és a végvári katonák bemutatása 3 strófán át tart, míg a fák, virágok stb. egy-egy sorban vannak csak megjelenítve.
A „jó hamar lovak” élvezik a tavasz áldását, a kövér legelőket, hiszen a „szép harmatos fű” megmerevedett tagjaikat kilazítja, s inaikat építi, hogy a fárasztó tél után új erőre kapjanak, és új csatákba vihessék gazdáikat.
Nem véletlenül kap ez a téma ilyen nagy teret a versben, hiszen Balassi személyes élményeit közvetíti. A részletezőbb képek miatt azonban csökken a vers tempója, irama.
Az elemzésnek még nincs vége. Kattints a folytatáshoz!
