A szabadba kiszabaduló emberek élvezik a tágasságot, a mező illatát, vigadnak, ugyanakkor végzik a dolgukat is.
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
Ki penig véres fegyvert tisztíttat csiszárral.
Mivel a tavasz élelmet is bőségesebben kínál, mint a tél, a vidám lakmározást is megjeleníti a költő (a „lakozik” szó itt evést, lakmározást jelent), azonban sugallja, hogy véres harcok is lesznek még, amelyekhez a fegyvereket tisztítják, élesítik.
Az utolsó előtti versszakban összegez: a tavasz hatására minden feléled, ég és föld (figyeljük meg az egész világot átfogó ellentétet!), és minden élőlény, minden „teremtett állat” (az „állat” fogalmába a 16. században az ember is beletartozott):
Újul még az föld is mindenütt tetőled,
Tisztul homályából az ég is tevéled,
Minden teremtett állat megindul tebenned.
Az „újul” és a „tisztul” igék a sor elejére kerültek, így hangsúlyos pozícióban vannak. Balassi segítségükkel jelzi a tavasz mindent megújító erejét, legyen szó égről vagy földről. A strófa 3. sorában pedig a „minden” szó kerül a sor elejére, ezáltal még hangsúlyosabbá válik, hogy a tavasz eljövetele mindenre és mindenkire hatással van.
Persze a tavasz szót a költő személyes névmásokkal helyettesíti ki a sorvégeken, méghozzá nyomatékosító alakjukban (tetőled, tevéled, tebenned).
A vers a reneszánsz eszmények szerinti szabályos felépítésű. A himnikus megszólítással indul el, majd Isten dicséretéig és a tavaszi megújulásért való köszönetmondásig jut.
Ily jó időt érvén Isten kegyelméből,
Dicsérjük szent nevét fejenkint jó szívből,
De még ezekben az Istent dicsérő sorokban sem a középkori ember vallásos rajongása nyilvánul meg, hanem csak egy őszinte köszönetmondásról van szó a Jótevőnek.
Az Istennek való hálaadás mellett Balassi a szeretetteljes, természetes emberi életet is dicséri:
Igyunk, lakjunk egymással vígan, szeretetbül!
A „lakjunk” ige itt azt jelenti, lakmározzunk, együnk, ahogy a 6. strófa „lakozik” szava is.
A természettel való együttélés, a szabad levegőn való tevékenykedés dicsérete tehát a Borivóknak való vers. A cím is arra utal, hogy vidám, mulatozó emberek énekéről van szó (a verset Balassi egy adott dallamra írta, és énekelve adták elő).
Balassi az olvasó minden érzékszervére hatni igyekszik, minden érzékterületet megcéloz, különösen a látást és a hallást. A vers minden sora elénk tár valamilyen látványt, pl. a fák és bokrok virágzását. A szaglást a jó illatú mező képével hozza játékba, és szinte halljuk a lovak vágtatását és a vitézek vigadását.
Balassi olyan világot rajzol meg a versben, amely a reneszánsz ember életörömét fejezi ki. Ez a már-már érzéki életöröm az emberek (a végvári vitézek) és a természet harmonikus kapcsolatában ölt testet.
A versben a pozitív értelmű jelzők és cselekvések kerülnek túlsúlyba, pl. áldott, szép, gyönyörű. A mű mögött meghúzódó szemlélet a panteizmus, mely szerint Isten benne van a természetben.
A Borivóknak való verselése ütemhangsúlyos, és Balassi bokorrímet használ, amelynek a csengő-bongó hangzása kiegészíti a szöveg más hangeffektusait.
Részletesebb elemzés ITT olvasható.
