Befejezés
Kondor Béla készített a vershez illusztrációt, melyen a madár az emberalak fölé nő, szinte átöleli azt. A rab és a madár szinte eggyé válnak a képen. E rajzos értelmezésben az ember egyik legősibb jelképe születik újjá: a rabságba szorított emberi lélek megkettőződik, s egyik fele a madárral szabadon szárnyal…
A versben talán az a legmegrendítőbb, hogy míg a népdalokban és más olyan versekben, amelyekben a madármotívum szerepel, a madárral küldenek üzenetet, addig Batsányinál a madár nem viszi, hanem hozza az üzenetet, és nem egy embertől vagy emberektől, hanem a szabad természettől, és dalával vigasztalja a foglyot. A mai ember gyakran teljesen elzártan él a természettől, de ez a mozzanat még minket is megérint.
És bár könnyen lehet, hogy a 21. század szorongó, kiábrándult olvasója túlzottan is patetikusnak találja ezt a 18. századi költeményt, főleg a befejezést, azért nem kell börtönben raboskodó politikai fogolynak lennünk, hogy rezonáljunk a versre. Hiszen az árulástól való félelem és az elárultatás sajnos mindennapos tapasztalata a nagyvárosok cellaszerű, szűk lakásaiban élő modern embernek is.
Ám aki ki tudja hallani a kismadár dalát ebből a versből, az ma ugyanúgy gyönyörködhet benne és megvigasztalódhat általa, ahogy Batsányi is gyönyörködött és megvigasztalódott börtönében.
