A költemény első két sora egy meglehetősen elkoptatott metaforát villant fel: a szerelem „tűz”, mégis újszerűen hat, megvan a maga bája és üdesége, mivel a költő jókedvűen, önfeledten játszadozik ezzel a képpel:
A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
A lírai én tehát megvallja heves érzelmeit, vágyait. Ezek a versindító metaforák a fájdalom és pusztulás jelentésköréhez kapcsolódnak (emésztő tűz, seb), mégis játékos, könnyed udvarlás kerekedik belőlük – elsősorban az erőteljes zeneiség miatt.
Érdemes beszélni a „hatalmas” jelzőről, amely esetleg félreérthető lehet: itt nem a szerelem nagyságát, méretét fejezi ki, hanem azt, hogy a szerelemnek ereje, hatalma van az ember felett.
A szerelem szót Csokonai eredetileg nagy betűvel írta, tehát Szerelemnek – de mivel a középiskolai szöveggyűjteményekben kicsivel van szedve, és az interneten is mindenhol kicsivel írják, én is úgy írtam –, mindenesetre a Szerelem nagy betűvel megszemélyesítés, allegorikus alak.
Kis betűvel lehetne érzelemként felfogni, és még a „hatalmas” jelző is jelenthetne nagyméretűt, nagy kezdőbetűvel azonban egy megszemélyesített alakról van szó, aki hatalmában tartja a költőt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis tulipánt!
Csokonai kibontja, továbbfejleszti metaforáját: ha a szerelem tűz és sebet ejt az emberen, akkor ezt a sebet csak egyvalamivel lehet gyógyítani: viszontszerelemmel. Vagyis csak a szeretett nő – a kis tulipánnak becézett lány – enyhítheti a lírai én fájdalmát. (A tulipánt is metafora: a lányt jelöli.)
A szerelembe belebetegedő férfi egyébként, akit csupán kedvese gyógyíthat ki kóros állapotából, szintén költői toposz, amelyet már sokan használtak Csokonai előtt is.
A második versszakban kedvesének bájait dicséri, aki már-már földöntúli lénynek tűnik; a költő megfigyelései a lány szemére és szájára összpontosulnak:
Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.
A kedves szép szemének pillantása tűzként perzsel, ez okozza a férfi kínjait.
Az „eleven” jelző a régi nyelvhasználatban gyakran kapcsolódott össze a parázs és a szén szavakkal. Az eleven parázs vagy eleven szén azt jelentette, hogy még éget, vagyis hőfokot fejezett ki. Ez jól illeszkedik a kínt okozó tűz képzetéhez, amivel az első versszakban is találkoztunk, ahol ez a tűz „megemésztő” volt.
Érdekes, hogy a tűz nem konkrét, lángokkal égő, hanem hajnali: mintha a kelő nap fényét is jelentené.
Finoman jelzi Csokonai, hogy a lány is vágyakozik: fényes a szeme, nedves („harmatos”) az ajka.
A szerelemben való önfeledt elmélyülés lehetne az, ami elűzi a költő minden gondját. Az ajak említése már előrevetíti a csók-motívumot, amely a versnek alapmotívuma.
Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 6. oldalra!
Nagyon jó elemzés és a legjobbkor jött! Részletes, alapos és finoman kritikus a tankönyvekkel szemben. Köszönöm! 🙂
A vers mazurkaritmusban íródott. A mazurka 3/4-es lengyel tánc, a „titi ta ta” ritmus a mazurka egyik legjellemzőbb ritmuskélete. A vers ritmusa:
titi ta ta titi ta ta
titi ta ta titi ta szün
titi ta ta titi ta ta
titi ta ta titi ta szün.
A verssorok ritmusa szerint a vers 4 sorának a szerkezete egybeesik a rímszerkezettel: a b a b.
Ha dallamot is írnék hozzá, annak a szerkezete: A B A Bvariáns lenne; B dominánsra, Bvar tonikára záródna, így egy versszak egy zenei eriódus lenne.
Igen. A vers valóban vonzza a dallamot, hajdan ifjúságomban a Klementina dallamára énekelve tanultam meg, ahogy a Rózsabimbóhoz verset is.