A vers hangulata zaklatott, feszült, szorongó, sötét, fenyegető, feloldhatatlan, fullasztó. Valami elkerülhetetlen várása érződik.
Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, metonímia („törött test”, „nehéz lélek”), szinesztézia („nyirkos éj”, „hideg sötét”, „fullatag sötét”), fokozás, ellentét, áthajlás
A költői képek a későmodern líra magányélményének jellegzetes képeivel rokoníthatók.
A képrendszer víziószerű, látomásos jellegű. A képek mozdulatlanságot tükröznek, a vers statikus jellegű, alig van benne mozgás, sőt, nyomasztóan mozdulatlan. Egyetlen állapot totalizált víziója.
A motívumrendszer ellenpontozó (szakrális-köznapi). A biblikus motívumok összefonódnak a várakozás jelentéktelen, ám kozmikussá élesedő részleteivel. Még a hétköznapiságra utaló részletek is a megfoghatatlan halálfélelem keretévé válnak.
Alapmotívum: éjszakai magány – hozzá kapcsolt érzelem a rettegés („tompa borzalom”, „mély állati félelem”).
Evilági, köznapi motívumok: ablak, mozdonyok zöreje, füst, hat órás késés – ezek beleolvadnak a vészterhes éjszakába („titkos út”, „végzetes föld”).
A vers két kulcsszava az idő és a hely megjelölése: nagycsürtörtök (evangéliumi időpont, ennélfogva szakrális) és ellenpontja, Kocsárd (profán, emberi helyszín, egy banális vasúti csomópont neve).
Versforma: a Nagycsütörtök 21 sorból álló, versszakokra nem tagolódó, rövid költemény.
Vershelyzet: a kocsárdi váróteremben való várakozás nagycsütörtök estéjén. Egy szándékoltan földhözragadt, egyszerű, hétköznapi, szürke helyzet. A köznapi vershelyzet és az imitált bibliai időpillanat összecsúszik.
Beszédhelyzet: a lírai én azonosul a Megváltóval. Megszólalása E/1. személyű. Ugyanakkor a beszédmód tárgyilagos, távolságtartó, ez a végletekig fokozza a feszültséget, messze túlemeli a verset a kocsárdi váróterem éjszakai valóságán.
A cím témajelölő, a Krisztus kereszthalálát megelőző napra utal (Lukács evangéliuma). Az alvó tanítványaitól elvonuló, bekövetkező halálával, emberi szenvedésével, elárultatásával számot vető Jézus emberi félelmei, szorongásai kapnak hangot a Getsemáne-kerti jelenetben.
Szerkezet: nagy ívet fog át a vers. A Nagycsütörtök 2 szerkezeti egységre bontható fel.
Az 1. egység (1-14. sor) csupa közlés: egyszerű, tényközlő sorokat tartalmaz. A nyitó sor egy közönséges pályaudvari várakozás helyzetét rögzíti tényszerűen. Ennek erőteljes metaforikus olvasata is lehet, de a következő sorok ezt a hatást gyengítik, mivel szikárak, beszámolószerűek.
A második versmondat pontosít, részletesebben fejti ki, amit a nyitó mondat tömören közölt. Adatokat ismertet: mennyi ideig tartott a csatlakozáshiány („hat óra késés”, „hat órát üldögéltem”), mely napszakban történt („sötétben”, tehát éjjel), hol („a kocsárdi állomáson”), mikor („nagycsütörtökön”), milyen körülmények közt („fullatag sötétben”, tehát levegőtlen, áporodott, kivilágítatlan váróteremben).
Az első mondat alanya rejtett, általános, megfoghatatlan „ők”, a második mondaté az „én”. Míg az „ők”-höz tárgyilagos cselekvés kapcsolódik, addig az „én” az „ők” cselekvésének következményeként létrejövő történés alanya. Elrendelésszerűség, kiszolgáltatottság jellemzi helyzetét.
Már a verskezdetben megelőlegeződik a személyes helyzet és a mítosz találkozásának lehetősége. Ezt sugallja a hely köznapisága és az időpont szent emelkedettsége (szakralitása).
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
