A 8. részből megtudjuk, hogy Diotima él még, s olyan, mint rég, az athéni lány: halk lebegéssel jön, teste hibátlan, örök. Derűs és bölcs homloka fényt áraszt a halandókra, s egész lénye azt igazolja „hogy: sem a düh, sem a gond, az öröm tart csak ki örökké, / s hogy: majd alkonyidőn jönnek aranynapok is.”
A 9. részben Menón lelkéből felszáll a hálaima, mert mindezért köszönet jár az égieknek. Ez a költemény zárlata, utolsó tétele, amely egy ujjongó himnusz: az élet újjászületését, az ifjúság, remények, szerelmek visszatérését ünnepli.
Az új aranykor látomásába belesimul a hésziodoszi Boldogok szigeteinek emléke is: létezik „egy föld”, a hősök, múzsák és szeretők hona, „s ott, vagy emitt, e sziget hűsén egymásra találunk, / ott, hol kedveseink élnek a kertek ölén, / ott, hol a vers igazabb, s a tavasz lassúbb vonulású, / s új évszázadokat kezdhet el újra szívünk.”
Az alábbiakban a ciklus 4. versének elemzése következik.
Menón panasza Diotimáért
Úgy éltünk mi, akár a szerelmes hattyuk a fényben,
csöndesen úszkálnak, ringnak a fodrokon át,
s nézik a tó tükrén az ezüst felhők vonulását,
míg hüvös éteri kék fodroz a testük alatt,
így éltünk mi is itt. S ha felénk mordulva az észak
intett és panaszát zúgta, lehullt a levél,
lombját sírta az ág és szálltak a szélben az essők,
csak mosolyogtunk, mert tudtuk, egy isten is óv
és szavainkra figyel, meghitten zeng a szivünkben
egy dalt s csak mivelünk gyermeki s néha vidám.
Puszta, kihalt ma a ház, elvették tőlem a fényt is,
téged vettek el és véled a két szememet.
Körbe bolyongó árny vagyok, élek ugyan, de nem értem,
mért kell élnem még, fénytelen, egyre tovább.
(Radnóti Miklós fordítása)
A vers műfaja elégia, hangneme panaszos, megbékélő, lemondó.
Témája: búcsúzás a szerelemtől, az ifjúságtól, természet és lélek összhangjától, az öntudatlan boldogságtól, az idő teljességétől.
Korstílus: klasszicizmus, romantika. Klasszicista versforma, antikizálás, romantikus hangvétel, képi világ.
Intertextuális kapcsolat: a vers Hölderlin korábbi műve, a Hüperión vagy a görögországi remete című lírai fejlődésregény/elégikus levélregény (mely epikus értelemben nem regény) záró akkordjaival cseng össze. Szoros kapcsolatban áll a kettő egymással, hiszen a „regény” cselekménye folyamán Diotima meghal.
Kifejezőeszközök: metafora, ellentét, fokozás, költői jelzők, antikizálás (antik mitológia felhasználása – Hölderlin rajongott az antikvitásért, a görögökért). Fontos eszköz a sűrítés.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
