Guillaume Apollinaire: A megsebzett galamb és a szökőkút (elemzés)

A megsebzett galamb és a szökőkút

(Fordította: Radnóti Miklós)

A vers műfaja elégia. Hangulata jajongó, sirató, fájdalmas, melankolikus, ugyanakkor van benne valami édes-bús, dalszerű jelleg. Sanzonszerű dallamával a populáris (népszerű) francia hagyományt folytatja.

A szöveg által kiadott kép nem öncélú játék, hiszen a kirajzolt forma nélkül nem is lenne érthető a mű két sora („De itt e jajgató szökőkút mellett / ez a galamb is ríva repked”). Ha nem látjuk a képben a galambot és a szökőkutat, akkor nem értjük, hogy miféle galambról és szökőkútról van szó, és rögtön megsemmisül az a költői látomás, amelyet Apollinaire a vers által közölni akart.

A megsebzett galamb és a szökőkút stílusa szürrealista. Jellegzetes, egyedi vonása a központozás elhagyása és a tipográfiai elemek alkalmazása (a betűk a rajz eszközei is), valamint a férfi és női nevek felsorolása.

Témája: a háborúban eltűnt barátok, ismerősök keresése, emlékük felidézése. Hasonlít Radnóti Hetedik eclogájához (egyébként a verset Radnóti fordította magyarra). Apollinaire egyébként valóban nem tudta, hol-merre járnak a barátai.

Számonkérő, keserű rekviem ez a képvers. A háborúban elveszített egykori társak, barátok újra megjelennek a beszélő emlékeiben, akit felháborítanak a fiatal, elvett életek. Hiába volt a barátság, a szerelem, a háború minden köteléket szétszakít, derékba tör fiatal életeket.

A vers fő motívumai:

• a víz, amely a vér képzetévé válik
• a visszaemlékezés (régi szerelmeit és barátait sorolja fel a beszélő; a háború mindenkit elsodort mellőle és csak szenvedést hozott, ezt panaszolja) – a szökőkút sugarai jelképezik az emlékeket, mivel feltolulnak és térben, időben egymástól távoli dolgokat fognak össze.

Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!