József Attila: Tiszta szívvel, Levegőt!, Óda. Klárisok, Medáliák, Holt vidék, Külvárosi éj, Téli éjszaka, A város peremén, Reménytelenül, Eszmélet, A Dunánál, Nagyon fáj!, Nem emel föl, Kései sirató, Flórának, Ars poetica, Bukj föl az árból, Hazám, Tudod, hogy nincs bocsánat

Aki megalkuszik, az elveszíti a boldogsághoz való jogát. A lírai én nem hajlandó a megalkuvásra:

Nincs alku – én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

József Attila a boldogság iránti igényt fejezi ki, de nem a posványos, zsíros, rózsaszín álmokkal hazudozó lufivilág kell neki, ő nem így képzeli a boldogságot.

A következő három strófában (8-10. versszak) az általa felvállalt állásfoglalás társadalmi tartalmát ecseteli, ill. azt mutatja be, ahogy a művészet „termelőerővé” válik, hiszen nagy hatással bír az emberekre:

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

Ki kell mondani mindazt, amit lát, amiért pörlekedni, szólni kell – értetek, nem ellenetek, mert ez közügy.

Az, hogy pártfogón tekint rá a század, azt jelenti, hogy ez a század az a kor lesz, amely majd megérti fiát, aki rendet keres a világban.

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.

Megjelenik a munkás, a suhanc, a paraszt.

S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

József Attila ekkor még hitt a testvéri tankokban, amelyek majd rendet tesznek.

A zárlat mára szállóigévé vált:

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

József Attila itt azt érzékelteti, hogy mekkora a különbség a valóság és a vágyott cél között. A cél az, hogy a mindenséggel mérjük magunkat, a valódi helyzet pedig az, hogy ma még nem nagy az ember. Ez az emberi lehetőségeket is kifejezi.

Oldalak: 1 2 3 4