A drámai hatás szempontjából fontos, hogy az anya törékeny, elesett, öregségére magányos. Azért hívja olyan kitartóan a fiát, mert szüksége van rá. A fiú ennek ellenére visszautasítja: „anyám, édesanyám, / nem mehetek vissza, / anyám, édesanyám, / ne csalogass engem”.
A fiút a kétfelé húzó vágyakozás ösztökéli. Szereti az édesanyját, és kötődik a régi életéhez is, de már kilépett az otthon kis világából, lénye a modern világgal vált azonossá.
Közelébe került egy teljesebb életnek, amit élni szeretne. Ha most visszatérne, azzal nem tenne jót se önmagának, se édesanyjának: csak lerombolná a régi világ harmóniáját, bántaná édesanyját is, amit nem akar („Ha én visszamennék, / szarvamra vennélek, / szarv-hegyről szarv-hegyre / dobálnám a tested, / ha én visszamennék / földön görgetnélek” stb.).
Válaszában fájdalom érződik, mert tudja, hogy nem mehet vissza, és az elszakadás fájdalmas. De akármennyire fáj is, visszatérni lehetetlen („nem ihatok én már virágos pohárból, / csak tiszta forrásból”), ebből származik a versben érezhető drámai feszültség.
Az eredeti bartóki szövegben a kilenc fiú az apával beszélget. Itt az apa már halott, de felidézik az emlékét, így teremt Juhász Ferenc kapcsolatot a bartóki történet apa-motívumával.
Az anya a halott apa emlékét is a fia hazacsábítása céljából idézi fel: „emlékszel-e még, szombaton este, ha megjött apád józanúl, hogy örültél?” A fiú először tiltakozik: „Anyám, édesanyám ne emlegesd az én apámat”.
De aztán fölidézi a fiú is az apja emlékét, bár egészen más szájízzel: fölidézi apja halálát, ahogy be kellett tenni a koporsóba, és öklendezett a félelemtől. Az anya a jó emlékekkel próbálja hazacsalogatni a fiát, míg a fiú nem a jóra akar emlékezni, nehogy kísértésbe essen és hazamenjen, inkább a kellemetlen emlékeket idézi fel.
Kiderül egy konkrét helyszín is: az apa irodaszolga volt, és Pestre járt fel vonattal („Pestre jártál te is vonattal, iroda-szolga, a sínek összecsavarodtak”).
Az apa alakjával kitágul a kép, a mindenség képzete kapcsolódik be a versbe. Halálával a földi léten túli világ jelenik meg.
A hívás-elutasítás sornak az ad tragikus színezetet, hogy az anya és a fiú között nem alakulhat ki valódi dialógus, mivel az anya nem érti meg az ősi világtól elszakadt fiú szavait.
Anya és fiú párbeszéde teljesen hiábavaló, nem értik meg egymást, pontosabban az anya nem érti meg a fiút. A „szarvas-hang”, amit az anya nem ért meg, azt jelképezi, hogy nem tudnak közös nevezőre jutni, mert az anya nem érti meg a fia megváltozott igényeit, vágyait, céljait.
Az anya meg is fogalmazza, hogy kommunikációs zavar lépett fel kettejük között: „Nem értem én, nem értem én a te különös, gyötrött szavadat, fiam, / szarvas-hangon beszélsz”.
Lehetséges, hogy az anya és a fiú elbeszélnek egymás mellett: szólamaik egymás mellett párhuzamosan haladó, polifon szólamok, amelyek nem tudnak egymással kapcsolatba lépni. Habár a fiú válaszol az anyának, csak az anya nem tud a fiúnak válaszolni, mert nem érti a beszédét.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
