Témája a költői én és mi meghatározása, az újfajta költői feladat kijelölése. Kassák a költői tevékenységet azonosítja a munkás termelő tevékenységével. Egy későbbi munkájában így jellemezte magát: „Anyagot formálok acélból kést gondolatból szavakat – egyszerű mesterember vagyok aki későn fekszik fáradtan ébred és szorgalmasan dolgozik” (78. számozott költemény).
A költői tevékenység ebben a tekintetben társadalmilag értelmezhető tetté válik. Az avantgárd művészetnek ebben az időben Európa-szerte ez volt az ars poeticája. A vers nem egy a „való élettől” elzárt irodalmi esemény, hanem egy fizikai cselekvés.
Sajátos jelenség, hogy a hagyományosan szimbolista-szecessziós költőnek tartott Ady is ezt vallotta, ugyanakkor az avantgárd pont a szimbolizmussal és a szecesszióval fordult szembe. Kassákot soha nem a szimbólumok fogták meg, rá a szabad vers volt nagy hatással (költőelődei közül Berzsenyi Dániel erős, súlyos hangja és Petőfi költészete fogta meg – pedig mindkettőnek nagyon más a költői világa, mint az övé).
Ady egyébként nem tudott mit kezdeni Kassák műveivel, aki nem is jelenhetett meg a Nyugatban, hiszen szekérnyikorgásszerű versei nem illettek a lapba. Kosztolányi írt róla egy pozitív hangú kritikát, ő megpróbálta érteni Kassákot. Ugyanúgy, ahogy az idősödő Kassák is megpróbálta érteni a fiatal Weöres Sándort, akinek egyik botrányos verséről egyedül ő mondott jó véleményt.
A versben nincsen lírai én, a költő nem önmagáról beszél. A vers beszélője T/1. személyt használ, ami az olvasót arra készteti, hogy a beszélőt a címben szereplő mesteremberekkel azonosítsa. Az ő nevükben beszél, sokak nevében, a tömeggel azonosulva, így egyfajta „lírai mi” alakul ki. Már a mű első szava is a „Mi”, ez jelzi, hogy egy közösség hangját halljuk. Olyan, mintha egy közösségi drámai monológot hallanánk.
A vers lírai hőse tehát nem egy személy, hanem a mesteremberek tömege, a munkásosztály, melyhez természetesen a vers személytelen szövegmondója is hozzátartozik. Kassák valószínűleg azért szorította háttérbe a lírai személyiséget, mert a társadalmi változás szükségességét akarta az olvasóba sulykolni.
Alapmotívumok: az elhatárolódás és az azonosulás gesztusa. Az előbbihez a múltat jelképező hivatások és művészet-jelképek (tudós, pap, hős, államdekoráció, holdvilág, orfeum), az utóbbihoz az ipari táj elemei és erős dinamizmusú tettek tartoznak (bérkaszárnyák, falak, hidak, sínek, kábelek; zsendül, dobunk, építünk, lökünk, ragyogjanak, fussák be a pályát, megejtjük).
Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, felkiáltás, halmozás, fokozás, ellentét, gemináció, alliteráció
Fontos eszköz az ellentétező szembeállítás: múlt-jövő, rombolás-építés, háború-béke, bérkaszárnyák-felhőkarcolók, pusztítás-teremtés, sötétség-fény, halott-élő, meghaló-születő, tegnap-holnap. Kassák ezeket az ellentéteket egyetlen térbe és időbe zsúfolja, így olyan hatást kelt, mintha a jövő már itt dübörögne a jelenben.
A cím összefoglaló jellegű, témakijelölő. Az összetétel első fele (mester) egyszerre jelöli hagyományosan a városi munkásság tagjait és a költőket.
A vers szervezőelve a múlt és a jövő szembeállítása. Két teret és két idősíkot fog át a mű.
A jelen terei:
- harctér
- bérkaszárnya
Ezek ellentéteként jelennek meg az új falak.
Az időbeliség érzékeltetésére a szimultanizmus eljárását használja Kassák: az új világ építésének nagyszerűségét és egyetemességét az időbeli egymásmellettiség érzékelteti.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
