A cselekmény szerkezete
Alaphelyzet: az író hosszú bevezetéssel bemutatja a hivatalt, ahol a kisfiú az apja keresésére indul (édesanyja küldte, hogy kérje el apjától a kamrakulcsot, amit az tévedésből magával vitt).
A gyerek felidézi a hivatalról hallott emlékeit. Sokat hallott a hivatalról, hiszen szülei állandóan a hivatalt emlegetik. Fontos számukra, mivel az apa ott keresi meg azt a pénzt, amiből élnek. Eddig apja nem engedte Pistinek, hogy a hivatalba belépjen, mondván, hogy nem gyereknek való hely.
Így a kisfiú csak képzeletben látta a hivatalt, amely „rejtélyes, mindenütt jelenlevő, ünnepélyes, szigorú, fényes és megközelíthetetlen”, egyszóval mitikus, varázslatos hely lett a számára. Még sohasem járt ott, ezért most nagyon örül és izgatott, hogy odamehet.
Ez a jelentéktelen esemény, hogy megkeresheti apját a hivatalban, nagy kaland a számára, a világgal való találkozást jelenti. Ám varázsbirodalom helyett a felnőtt élet rideg világával találkozik.
Bonyodalom: az első döbbenet akkor éri a gyereket, amikor megtapasztalja apja szegényes munkakörülményei (egy eldugott hátsó irodában dolgozik és egy kicsi íróasztala van a falnál).
Kibontakozás: az apa kelletlenül fogadja és megdorgálja Pistit. Kifejezetten goromba a gyerekkel, megszégyeníti, hogy nem mosakodott rendesen, úgy néz ki, mint egy csavargó, haszontalannak nevezi stb.
Kiforgatja a zsebeit, megkeresi a kulcsot és odaadja Pistának, de folyamatosan korholja a fiát közben. Így viselkedik egészen a főnök érkezéséig, akivel szemben rögtön alázatos, meghunyászkodó, szolgálatkész magatartást vesz fel (ezt beszédmódja is jelzi: „Parancsoljon, méltóságos uram”, „Azonnal, méltóságos uram”, majd amikor visszatér: „Méltóztassék parancsolni”).
A hivatalbeli kiszolgáltatott helyzete rákényszeríti Takács úrra ezt a szolgalelkűséget. Így Pista leckét kap abból, hogy a felnőtt világban az emberek közt hierarchikus viszony áll fenn. Rádöbben, hogy apja a ranglétra legalsó fokán helyezkedik el, és hogy alárendelt helyzetének megfelelően kell viselkednie („földig bókolt”, „olvadozott”, „máris rohant úgy, ahogy volt, kalap nélkül”).
A főnök elküldi Takács Istvánt az iktatóba, hogy hozzon el egy iratcsomót. Addig unalmában a gyerekkel beszélget, kikérdezi, hogy milyenek a jegyei és mi szeretne lenni.
Pista udvariasan, de bátran és öntudatosan válaszolgat a méltóságos úr kérdéseire (viselkedései feltűnő ellentétben áll az apjáéval, a gyerek nem szégyenlős vagy alázatos, nem szólítja rangján a főnököt, hanem természetes módon viselkedik). Gondolatban összehasonlítja apját és annak főnökét.
A tanulmányaira vonatkozóan az apja róla alkotott véleményét ismétli el. Ő maga se tartja a bizonyítványát túl fényesnek, pedig majdnem színjeles, csak egy elégséges és egy jó van benne.
A kérdésre, hogy mi szeretne lenni, azt válaszolja, hogy repülő. Bizonyára a gyermeki fantázia szárnyalása következtében választotta ki éppen ezt a foglalkozást, de válaszából azt is kiolvashatjuk, hogy Pistában több van, mint az apjában, egyszer talán többre viheti majd.
Tetőpont: Az apa visszaérkezik, és a főnök leereszkedő, dicsérő szavainak hatására (aki szerint Pista értelmes fiúcska) meghazudtolja önmagát és alázatossá, kedvessé válik a fiával – a gyerek azonban megérzi ebben a kétszínűséget, a képmutatást.
Megoldás: Pisti csalódik az apjában, a hivatalban, a felnőttek világában. Sírva fut hazáig a kulccsal.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
