A Boldog, szomorú dal témája az életértékelés: arról szól, hogy miért boldog és miért szomorú a beszélő, mi teszi boldoggá és mitől elkeseredett.
Először felsorolja, hogy miért boldog. Végigtekint az életén, a napjain, és pozitívumokat sorol fel, tényszerű megállapításokat. Kiderül, hogy minden földi jó megvan neki: felesége, betevő falatja, pénze, s mégis valami hiányzik.
A Boldog, szomorú dal egyfajta számvetés, melyen érezhető Berzsenyi Dániel Osztályrészem című versének hatása. Kosztolányi tudatosan rájátszik Berzsenyi költeményére, amelyben hasonló felsorolás olvasható: „Van kies szőlőm, van arany kalásszal / Biztató földem: szeretett Szabadság / Lakja hajlékom. Kegyes isteneimtől kérjek-e többet?”.
Nyilvánvaló a gondolati párhuzam a két vers között (elfordulás az ifjúkori vágyaktól, megállapodottság higgadt nyugalma és békéje, ugyanakkor gyötrő hiányérzet), csak a végkövetkeztetés más. Berzsenyinek a költészet istene volt a fontos.
Ez a tudatos rájátszás Berzsenyire túlmutat önmagán: jelzi, hogy a modernségben fontossá vált a szöveghagyomány szerepe, s jellemző sajátossággá vált a különböző korokban született művek közötti párbeszéd, a „szövegköztiség” (maguk a művek is „szövegszerűbbek” lettek).
Ugyanúgy, ahogy Berzsenyi annak idején, Kosztolányi is mintha önmagát akarná mindenáron meggyőzni arról, hogy boldog. Elmagyarázza önmagának, hogy megkapott mindent az élettől, ami az átlagembert boldoggá teszi, és felsorolja, mi mindene van, de éppen ez a bizonygatás, ez a szinte dicsekvésnek ható felsorolás sejteti elégedetlenségét.
Kifejezőeszközök: metafora, hasonlat, megszemélyesítés, ismétlés, halmozás, ellentét, alliteráció
Főleg az ellentétek fontosak, mert a beszélő önazonossága ellentétekben jelenik meg: felnőtt-gyerek, múlt-jelen, van-nincs, nappal-éjszaka, föld-ég, valóság-álom, konkrét érték-meghatározhatatlan kincs. Egész ellentétkatalógus állítható fel a versre, bár ez nagyon leegyszerűsítené az értelmezést.
A felsorolásnál egymásra halmozódó, párhuzamosan szerkesztett mondatokat találunk. A versmondatok között kapcsolatos viszony van.
A vers fő motívumai:
- mák, dió: karácsony és újév ünnepéhez kötődik
- kenyér: női princípium, az élet és az egység jelképe (mivel alapvető élelem és sok gabonaszemből áll)
- bor: férfi princípium, az igazság, az öröm és a termékenység jelképe, az életerőt fejezi ki.
- kenyér (szilár) és bor (folyékony) együtt: az ember munkájának eredményét, a munka gyümölcsét jelenti, és fizikai létbiztonságunkat fejezi ki (régi magyar szerencsekívánat: „Bort, búzát, békességet!” – a bőségvarázsló hiedelmekhez kötődik)
- kenyér és bor mint bibliai jelkép: az Ótestamentumban az isteni gondviselést, az anyagi és szellemi táplálékot szimbolizálja, de ennél sokkal magasabb szintű keresztény szimbolika kötődik hozzá, mely az utolsó vacsorára utalva határozza meg a jelentést: a kenyér Krisztus teste, a bor Krisztus vére, így a kenyér és a bor oltáriszentségként a Krisztussal való egyesülést (az öröklétet) fejezi ki
A fentiek hagyományos bőségszimbólumok az európai és a magyar kultúrában. Kosztolányi ezeket összekapcsolja még további motívumokkal.
- család („gyermekem”, „feleségem”)
- otthonosság („kert”, „kamra”)
- költőmesterség („eldalolok”, „énekes, ifju fiának vall”)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
