A Szindbád-novellák időkezelése, emlékezéstechnika
Krúdynál megjelenik a 20. századi nyugat-európai próza sajátos időkezelése. Műveinek szerkesztő elve a „spontán emlékezés technikája”, amely a Proustéhoz hasonló eljárás. Valami álomszerű, időtlen lebegés érezhető alkotásaiban, melyekben az emlékek által megszépített múlt és a lehangoló jelen keveredik egymással.
A Szindbád-novellák közös jellemzője, hogy szervezőelvük az emlékezés. Tehát nem a cselekményesség vagy az ok-okozatiság alapján épülnek fel a történetek, hanem a főhős tudatában zajló emlékezési folyamat alapján. Ezen emlékeknek nyelvi megformálása maga a mű. Azt is mondhatjuk, hogy a Krúdy-féle próza jobbára emlékekből, hangulatokból tevődik össze.
A Szindbád-történetek alapgondolata szinte mindig az idővel való bánás, az emlékezés lehetősége avagy lehetetlensége. Érdemes ide idézni a Szindbád első útja című novellát:
„Szindbád – akinek ez az álneve még abból az időből eredt, midőn az algimnázium növendékei az ezeregyéjszaka tündérmeséit olvasgatták, és maguknak hősöket választottak a rege alakjaiból – megnövekedett, széles vállú, deresedő férfiú lett, midőn egyszer eszébe jutott, hogy elmegy megkeresni ifjúkora emlékeit.”
A mintához, a hajós Szindbádhoz hasonlóan Krúdy Szindbádja is utazik, de nála a térbeli utazás oka és célja mindig az időben való utazás vágya.
A történés ideje kiemelt szereplője a Szindbád-történeteknek, mivel Szindbád egyetlen célja mindig a fiatalkori emlékek megragadása.
„… midőn sem a jelen, sem a jövő már nem izgatta gondolkozásra, álmodozásra, hanem a múlt, a régen elmúlt ifjúsága. Mint a messzi tengereket bejárt hajós, nem találván többé ismeretlen országokat: kifeszíti vitorláját, hogy hazájába visszatérjen – úgy indult el Szindbád keresni az ifjúkori emlékeit. Mintha még egyszer akarná kezdeni élete regényét… Mintha új és ismeretlen érzéseket keresne…”.
Az idő az önazonosság forrása Szindbád számára. Amikor ifjúsága helyszíneire indul, oda akar visszatérni, ahol önmaga volt, ahol a nevét kapta.
A történetekben az idősíkok rendszeresen ütköznek egymással, és gyakran egyszerre vannak jelen akár egy mondaton belül. A cselekmény kiemelt ideje tehát nem elsősorban egy időtartam, hanem az újra átélt múlt, amelyet az emlékezés megszépít.
Ez a megszépült múlt a „boldog békeidők” világa, a 19. század végi magyar világ, amelyet egy patriarkálisabb életforma jellemzett. Krúdy a századforduló idején volt fiatal, és mindig nosztalgiával emlékezett arra a világra, amelyben érzése szerint nemesebb hagyományok szerint éltek az emberek és tisztább, poétikusabb magatartás jellemezte őket.
Történetei egy olyan sosem-volt múltbeli Magyarországon játszódnak, amelynek vonzó, értékekkel teli világa van, olyasféle idealizált, álomszerű világa, mint Jókai Az arany ember című regényében a Senki szigetének.
Az elemzőkben felmerült, hogy Krúdy időszemlélete esetleg rokonságba hozható Bergson elméletével, hiszen a temps (idő) és a durée (tartam) bergsoni fogalmai alkalmasak a Szindbád-szövegek valós idejének és belső idejének jellemzésére.
Krúdy a jelent és az elképzelt múltat sokszor egymásba csúsztatja, a realitást és az irrealitást egymásra montírozza, így a történelmi idő teljesen eltűnik az emlékezéstechnika következtében. Szindbád egyfajta időtlenségben él, és a jelenéről alig tudunk meg valamit, viszont annál többet megismerünk múltbeli emlékeiből.
Akár harmincéves fiatalember, akár háromszázharminchárom éves aggastyán a jelenben Szindbád, mindig a múltat, a letűnt, álombeli világot keresi, mindig a fiatalkorát szeretné visszavarázsolni. Újra és újra elindul a múlt után, de a jelennél tovább nem jut, ami arra utal, hogy a múlt, az emlék valójában felidézhetetlen, mert túl nagy a távolság a múlt és a jelen, az emlék és a valóság között.
Az emlékek újraélése reménytelen, Szindbádnak újra és újra rá kell döbbennie, hogy boldogságkeresése hiábavaló és eredménytelen, mert csak egy illúziót kerget. Ezért jellemzi a Szindbád-novellákat valami rezignált, mélabús hangulat, érzésvilágukat ezért jellemzi kiábrándultság, csalódottság és fájdalom.
Ez a múlt, amit annyira keres Szindbád, csak egy esetben jelenti a gyerekkori (podolini) emlékeket (Ifjú évek), egyébként Szindbád kivétel nélkül nőkhöz fűződő emlékeket, szerelmi kalandokat idéz fel. „Csak a nők mulattatták, csak ők érdekelték. Amit tanult, olvasott vagy utazott, mind csak azért tette, hogy a nőknek hazudhasson, mesélgethessen.”
Szindbád életében tehát a nők játsszák a főszerepet. Minden utazása egy-egy próbálkozás, hogy megfejtse az élet titkait, a legtöbb utazás eredménye a megértés és megnyugvás helyett mégis hiányérzet, szorongás és bizonytalanság.
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
