Madách Imre: Az ember tragédiája (elemzés színenként)

8. szín: Prága I.

A 8. szín helyszíne Prága (két szín játszódik Prágában, úgyhogy nevezzük ezt Prága I-nek). Ádám mint Kepler jelenik meg, Éva a felesége, Borbála, Lucifer pedig a szolgája.

Az idők változása

Az elején két udvaronc beszélgetéséből megtudjuk, hogy változik a kor, a divat. Az egyik azt mondja, az ő idejében még ünnep volt, ha valakit máglyán megégettek, mint boszorkányt vagy eretneket.

Ma már senkit nem érdekel, kit égetnek meg, a nép sem őrjöng örömében a máglya körül, inkább hallgat és magában morog.

Tudomány helyett áltudomány

Rudolf császár megbízza Ádámot (Keplert), hogy állítsa fel a horoszkópját, mert rosszat álmodott az éjjel.

Beszél a nagy műről, amit megpróbáltak létrehozni: a „bölcsek kövét” készítették, mely a fémeket arannyá változtatja, és az öregeket megfiatalítja. Rájött, hol hibázták el a minap a készítését, majd újrakezdik.

Figyelmezteti Ádámot, hogy rossz hír kering róla az udvarban: az, hogy a reformáció híve lett. Anyja boszorkányság vádjával börtönben ül, s hogy Ádám (Kepler) próbálja kiszabadítani, ő maga is gyanúba keveredik.

A császár azt tanácsolja neki, hagyja a világot, jól van az úgy, ahogy van, ne akarjon rajta javítani. Emlékezteti, hogy kegyekkel halmozta őt el, apja csak egy kocsmáros volt, de ő nemessé tette, a trón közelébe emelte. Csak így jutott hozzá Müller Borbála kezéhez. Figyelmezteti, hogy vigyázzon magára, és elmegy.

Felszínes és képmutató világ

Az udvaroncok a háta mögött megszólják Ádámot, elítélik, amiért nem tud új társadalmi helyzetébe beilleszkedni, amiért lerí róla, hogy alacsony sorból jött, hogy paraszt.

Majd Éva jön udvaroncokkal, akik felvetik, hogy milyen komor a csillagász. Éva azt feleli, hiszen férje beteg. A harmadik udvaronc legszívesebben kesztyűt dobna Ádám szemébe, amiért féltékeny Évára, gyanakszik rá, hogy hűtlen (persze, csak feltételezi ezt, nincs nyíltan kimondva).

Amikor azonban Ádámhoz érnek, időjóslást kér tőle. Az első udvaronc pedig naivitást rendel (újszülött fia számára horoszkópot). Ádám elvállalja, hogy megcsinálja neki.

Amikor Éva elköszön a társaságtól, a harmadik udvaronccal találkát beszél meg a lugasban egy órával későbbre. Ezután Ádám és Éva kettesben maradnak.

Az asszony pénzt követel a férjétől, aki szomorúan feleli, hogy nincsen, már mindet odaadta neki. Éva dühös rá, számon kéri rajta, hogy neki örökké szükséget kell szenvednie. Szinte szégyell a sok pávaként ragyogó udvarhölgy közt megjelenni.

Ádám azt feleli, hiszen éjjel-nappal dolgozik. A tudomány világába menekülne, de a császár áltudományokért rajong, és őt kell szolgálnia. Elvállalja a csillagjóslást (időjóslást, horoszkópkészítést), csak azért, hogy pénzük legyen, és a feleségének kedvére tudjon tenni.

Pedig nem hisz abban, amit jósol. Rosszabbnak tartja magát, mint a szibillák (az antikvitás jósnői), akik legalább hittek a jóslataikban. És cserébe semmit sem kér, csak az éjszakát és a csillagokat, hogy figyelhesse őket. A többi mind a feleségéé lehet.

Csakhogy a császár pénztára üres, a sok kérelmet nem fizetik ki rendesen. Szemére veti Évának, hogy hálátlan, pedig most is az övé lesz, amit keres majd.

Éva ettől sírva fakad. Származására büszke nőként felháborodik azon, hogy férje szemére veti az áldozatokat, amiket hoznia kell a kedvéért. Pedig ő Ádám kétes rangja ellenére feleségül ment hozzá, és a férje általa jutott be a jó társaságba.

A szellem és a tudás értéktelensége

Ádám azt feleli, a szellem és a tudás, amivel ő bír, sokkal inkább rang és nemesség, mint a puszta cím.

Fáj neki, hogy a felesége nem tudja őt megérteni, a lelke nem rokon az övével annyira, mint azt az első csók után hitte. Ha az lenne, akkor büszke lenne a férjére, nála keresné a boldogságot, és nem másnál. Mert Éva a világnak ad magából mindent, ami édes, és neki, Ádámnak csak azt adja, ami keserű.

Elmondja, mennyire szerette Évát, most is hogy szereti, de már keserűség is vegyül a szerelmébe. Tudja, hogy nejének szíve milyen nemes lehetne, ha a kor nem tartaná a nőket báb-istenségekként.

A nő szerepe a prágai színben

A lovagkor istenként tisztelte a nőt, és hitt is benne. Az nagy idő volt. Ma a nők már csak báb-istenek, a férfiak nem hisznek bennük, ez a kor már csak törpe idő. Ez a báb-istenség már csak vétkeket, bűnt takar, ami nemes volt, az kiveszett belőle.

Ádám azt mondja feleségének, ő elválna tőle, bárhogy fájna is neki. Talán ő is nyugodtabb, Éva is boldogabb lehetne akkor. De az egyház tekintélye nem engedi, a sírig kell tűrniük együtt az életet.

Éva meghatódik ezen (nehéz természetű nő, de azért van benne valami nemes). Ő nem akarta elszomorítani Ádámot, ne legyen köztük harag, mondja. De azért ne felejtse el reggelre a pénzt. És kimegy a kertbe (találkára).

Ádám magára marad. „Minő csodás kevercse rossz s nemesnek / A nő, méregből és mézből összeszűrve. / Mégis miért vonz? mert a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt.”

Hívja a szolgáját, Lucifert. Vele készítteti el az időjóslatot és a naivitást (csillogót, fényeset, de nem olyat, ami nagyon irreális.)

Éva ezalatt találkozik a harmadik udvaronccal. Az szemére veti, hogy késett. Éva azt feleli, míg neki egy kis hideget elviselni ekkora nagy áldozat, ő egy jó és nemes férjet csal meg.

Csalódás a szenvedélytelen világban

Ádám elmereng magában. Egy olyan kort kívánt, amely nem küzd semmiért, de most nem érzi jól magát. Lelke nem nyughat, tenni vágyik. Bort hozat, és a szín végéig iddogál. A tudományba menekül, felejteni akarja a kort, amelyben élnie kell.

Közben a harmadik udvaronc azt kívánja, bár meghalna Éva férje, hogy az asszony az övé lehessen. De Éva figyelmezteti, ne kívánjon ilyet, mert ha ez megtörténne, úgy sajnálná a férjét, hogy a könnyek közepette nem jutna a szeretőjének csók.

Ádám közben azt kívánja, bár jönne egy olyan kor, amely leolvasztja ezt a hideg közönyt, amely nem retten el a nagy eszközöktől, nem fél a rejtett szót kimondani.

Ekkor felcsendül a Marseillaise dallama. Úgy érzi, ez a jövő dala. Felsejlik előtte az álom az álomban, a nagy francia forradalom látomása.

A Prága I. szín tanulsága

Az első prágai színben tehát a szép nők, a léha élet, a testi öröm és a pénz keresése mint gonosz jelenik meg. Ádám itt tudós, és nem a nép vezére, nem lovag, hanem egy bölcs, aki a tudomány világában keresi a boldogságot.

Felesége nemes hölgy, aki a szemére veti, hogy közember, és az orra alá dörgöli, hogy ő mégis hozzákötötte a sorsát.

Sőt, tudjuk, hogy Kepler anyja boszorkányságért börtönben van. Éva megalázni igyekszik Ádámot azzal, hogy folyton figyelmezteti alacsony származására.

Ádám a tudásával, az eszével és a kívülállásával tűnik ki ebből a kiüresedett világból. Fölötte áll ennek a világnak.

A tudományát aprópénzre kell váltania, amikor horoszkópokat, időjóslatokat készít. Csak azért teszi, hogy legyen pénze, amit a feleségének adhat.

Még a császár is megfenyegeti. Bűn, ha az anyát valaki szereti, ha segíteni akar rajta? Ádám mentegetőzik, hiszen az anyjáról van szó! A császár azt mondja, az anyaszentegyház az igazi anyád.

A dráma legszebb monológja

E szín végén van Ádám legszebb monológja, amikor Éva veszekszik vele. Éva, aki kiüresedett életet él, már rég nem társa Ádámnak, pedig vonzó, ösztönző lény lehetne, aki szépségével, kedvességével bearanyozhatná a tudós homlokát aranyfénnyel. De nem ilyen.

Éva pénzt követel a férjétől, holott közönséges légyottra készül, toalettekre kell neki a pénz. Hisztizik, Kepler tudását nem sokra tartja, pénzszerző foglalatosságnak tekinti. Neki fontosabb a csillogás, a viháncolás, a földi értékek, és hagyja a férjét, csak hadd dolgozzon csillagvizsgálója mellett a lugasában. Ekkor hangzik el Ádám legszebb monológja:

„Kétséges rang-e hát szellem, tudás?
Homályos származás-e a sugár,
Amelly az égből homlokomra szállt?
Hol van nemesség, más ezen kivül?
Amit ti úgy neveztek, porlatag
Hanyatló báb, mit lelke elhagyott,
De az enyém örökifjú, erős. –
Óh, nő, ha te meg bírnál érteni,
Ha volna lelked oly rokon velem,
Minőnek első csókodnál hivém,
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd
Kivűl a boldogságot körömön,
Nem hordanál mindent, mi benned édes,
Világ elé s mindent, mi keserű,
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. –
Óh, nő, mi végtelen szerettelek.
Szeretlek most is, ah, de keserűen
Fulánkos a méz, mely szivembe szállt.
Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd,
Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett,
Mely a nőt báb-istenként tartja még,
Mint istenűl tartotta a lovagkor,
De akkor hittek benne, nagy idő volt,
Most senki sem hisz, törpe az idő,
S a báb-istenség csak vétket takar. –
Elválnék tőled, szívemet kitépném,
Ha fájna is, tán nyúgodtabb lehetnék,
S te is nélkűlem boldogabb lehetnél;
De ott van újra a már meglevő rend:
Az a tekintély – egyházunk szava;
S együtt kell tűrnünk, míg a sír felold.”

Ebben a monológban mintha Madách szólalna meg, és a feleségét idézné fel.

Ki ihlette Éva alakját? Madách rangon aluli házassága

Tudjuk, hogy anyjának és egész családjának akarata ellenében nősült, egy alsóbb társadalmi osztályból való lányt vett el, Fráter Erzsébetet (aki a köznemességnek is a perifériájáról jött). Szerelmi házasság volt, boldog négy évet töltöttek együtt.

Madách családja nem kedvelte a lányt, mert minden szava, minden megnyilvánulása távol állt a nemesi világtól. Igénytelen nevelést kapott és szerintük közönségesen viselkedett.

Mivel Madách nem vett részt a szabadságharcban, a világosi fegyverletétel után nem kellett bujdosnia, így sokan felkeresték, akik segítségre szorultak. Kossuth személyi titkárának menedéket adott, emiatt feljelentették, s mivel a házkutatás során a rendőrök fegyvereket találtak nála, bebörtönözték. Fráter Erzsébet a harmadik gyermeküket várta ekkor.

Tudjuk, hogy Madách felesége nehezen viselte a család anyagi terheit, a gazdálkodás gondjait, és még anyósával is meg kellett birkóznia. Állítólag férfilátogatókat fogadott magánál, és ő is eljárt társaságokba, de nem tudni, valóban egy könnyűvérű nő volt-e.

Annyi bizonyos, hogy mire Madách hazatért, már nagy felfordulás volt: az anyós és a meny betartottak egymásnak.

Végül az anya volt az erősebb, s el tudta érni, hogy Madách elváljon a feleségétől. Ekkor az író már nem bírta az állandó konfliktusokat, és az is zavarta, hogy nem tudja, mi történt, amíg ő börtönben ült. Így Fráter Erzsinek vissza kellett mennie a szülői házba.

Sokak szerint Az ember tragédiájában őt látjuk viszont Éva alakjában, különösen itt, a prágai színben. Madách nagyon szerette a feleségét, de csalódott is benne.

A nő kettőssége

A gyarlóság, a megcsalatás, a könnyelműség hordozója Éva, de az élet gyönyörűségét adó nő is, és mindez Fráter Erzsébet alakjából táplálkozik. Több helyen is felsejlik, hogy ő Éva ihletője: nagy hatással lehetett Madáchra.

Kepler tehát szenved a felesége miatt. A szerelmes embernek fáj, amikor a kedvese másokkal udvaroltat magának, másra mosolyog, másra tekinget, más férfiak körül forog. A szerelmes férfi azt szeretné, hogy szíve választottja csak neki akarjon tetszeni, hogy az a szépség csak neki szóljon, az a mosoly, az a pillantás csak az övé legyen.

És mintha megérintette volna Éva jobbik énjét ez a hang, de nem sokáig tart, utána már repül is a csábító karjaiba. Érdekes megfigyelni, hogyan válik el a csábító az elcsábítottól, meddig tartja meg azt, akit elcsábított.

Madách a nő eredendő jóságáról beszél: „a jó sajátja, / Míg bűne a koré, mely szülte őt.” Bennünk van a jó, de a kor, a környezet elront bennünk minden szépet, minden jót és nemest. A kor bűne eredményezi a nőben levő silányságot.

Az elemzésnek még nincs vége, a folytatáshoz kattints a 7. oldalra!