Móricz hőseire jellemző, hogy túl nagy vágyaik vannak, túl sokat akarnak, de nem képesek azt megvalósítani. Kopjássnak van egy-két bátortalan kísérlete, hogy a régi elvei alapján éljen, és leleplezze a polgármestert meg a Takarék ügyeit, de nem jár sikerrel. Bukásának az is oka, hogy céljai mindig valami ellen szólnak. Le akarja leplezni az umbuldákat, panamákat, s nincsenek olyan pozitív tettei, mint kultúrtanácsnok korában.
Néhány bátortalan kísérletet tesz csak, aztán belekerül ebbe a hatalmi mókuskerékbe, és hamar kitetszik a jellembeli és hitbeli gyengesége. Nem képes ebben a magasabb pozícióban is megtartani azt a pozitív szemléletet, erkölcsös, etikus magatartást, ami addig jellemezte.
Kicsi város, kicsi amplitúdókkal, de ez uralkodik egész Magyarországon. Nemcsak Kopjáss van leírva a végén, hanem egész Magyarország. És úgy írta meg a regényt Móricz, hogy még csak sajnálkozni se lehet rajta, még megsiratni se lehet, mert igazából pozitív szereplő nincsen a műben.
A korábbi regényeiben még van olyan szereplő, akivel lehet azonosulni (pl. a Légy jó mindhalálig pozitív hőse Nyilas Misi, A nagy fejedelemé Bethlen Gábor). A Rokonok azonban csupa hitványságról szól, nincs pozitív szereplője, és ez kiábrándító. Az a végkicsengése, hogy pénzért, előnyért ebben a világban mindenki gerinctelenné, erkölcstelenné válik.
Azt a belső összefonódást akarta ábrázolni Móricz, ami lehúzza az embert, és ezzel le is zárta a dzsentri világot mint témát. Ebben a társadalmi rétegben nincs tehetség, tehetségtelen emberek kerülnek a felső székbe, ami az egész országot hátráltatja.
Igaz, dicsérően mondja a polgármester, hogy Kopjáss hamar beletanult, de ez ugyanannyira elmarasztalás is, mint amennyire dicséret. Mert mibe kell beletanulnia? Abba, hogy a pénzt zsebre vágja?
Kopjáss úgy oldja meg a helyzetet, hogy kilép az életből, mert más megoldást nem lát. Ez is a gyengeségét mutatja. Sem lemondani a főügyészi pozícióról, sem tisztázni a dolgokat nem próbálja meg. Úgy be van szőve, hogy ki se látszik belőle, így hát maga ellen fordítja a fegyvert.
Móricz rájött, hogy a dzsentri önmagában nem képes semmire, tehetetlen (ezt már Mikszáth is megállapította). Móricz is kiábrándul ebből a rétegből.
A Mikszáth-féle dzsentri és a Móricz-féle dzsentri összevetése: Mikszáth és Móricz a dzsentri réteg két nagy írója, de különbözően látták és ábrázolták tárgyukat.
Milyen a dzsentri réteg a két írónál?
Fő jellemvonása: Mikszáthnál a dzsentri lusta, nemtörődöm, adósságot csinál, engedi elúszni a vagyont. Móricznál viszont megtalálja a módot a pénzszerzésre, csakhogy tisztességtelen úton, csalással.
Hozzáállás: Noszty Ferit nem viseli meg a veszteség, amit elszenved, egyáltalán nem töri le, Kopjáss viszont öngyilkos lesz.
Írói magatartás: Mikszáth kedélyesebb, humorosabb. Móricz sötétebben, végzetesebben látta a dzsentrit. A köztük levő húsz év különbség, valamint személyiségük és társadalmi közegük különbözősége is lehet az oka, de Móricz sokkal tragikusabb világlátású.
Írói stílus: Mikszáth kedélyesen adomázó, Móricz szűkszavúbb és naturalisztikusan ábrázol, ellenben sokat beszélteti a szereplőit (a belső beszéd és a párbeszéd az egyik fő eszköze).
Társadalomábrázolás: Mindkét írónál megjelenik a falu belső hierarchiája. Mikszáth gyakran él szabad függő beszéddel, ami Móricz novelláiban (Tragédia, Barbárok) már ritkább, az Árvácskában viszont gyakori.
Üzenet: A Rokonok azt jelzi, hogy a dzsentrihez fűzött illúziók most már teljesen szétfoszlottak. Móricz bemutatja saját kora dzsentrijének korruptságát, morális züllöttségét, az országvezetés visszásságait.
„Magyarország a rokonok és a panamák lápvilága”, melyben szükségszerűen el kell merülnie még a legbecsületesebb szándéknak is. Illúziónak bizonyult az a gondolat, hogy az uralkodó osztály tagjai között akadhatnak becsületes, a nép sorsáért felelősséget érző, igaz emberek.
A Rokonok Móricz utolsó dzsentriregénye, ezzel a művel zárta le végleg a témát. Hallatlanul sok életrajzi elem van benne, de azért fontos különbség, hogy Móricz soha nem volt főügyész, és nem fogott soha fegyvert önmaga ellen.
