Szerkezet: laza. Jeleneteket fűz egymásba, a cselekményt drámai történések tagolják. A központi szereplő konfliktusa a befejezésben hirtelen torkollik tragédiába.
Az anekdotikus szerkesztési mód figyelhető meg (ami Mikszáthra volt jellemző – Móricz írásművészete magába olvasztotta a nagy elődök örökségét). Egymást követő anekdoták, adomák és élcek állnak a középpontban, ezek fő feladata egy-egy szereplő sokoldalú bemutatása, de ez fogja egybe a cselekményt, s az irónia érvényesülését is segíti.
Alaphelyzet: a színhely és a regény szereplőinek bemutatása. Szakhmáry Zoltán, Csörgheő Csuli és Borbíró a Sárga rózsa nevű kocsmában iszogatnak. A fülledt levegő, a por, a kánikula tragédiát sejtet.
Bonyodalom: a kocsmában betoppan Lekenczey Muki (könyvügynök). Unaloműzésként tréfát eszelnek ki: Lekenczeyt grófként mutatják be a zenetanárnak, úgy mint aki csak miatta jött ide. Kezdetét veszi a dáridó.
Kibontakozás: a mulatozás több helyszínen zajlik, tanyáról tanyára vándorolnak (Csuli, Zoltán birtoka, kúria, kaszinó), esznek-isznak, durva tréfákkal szórakoztatják egymást. Megjelenik a szerelmi háromszög is (Zoltán és felesége, Eszter valamint szeretője, Rozika között).
Kb. a történet közepéig nincs valódi előrehaladás a cselekményben, csak egy epizódsorozat nyomon követése zajlik némi helyszín-és szereplőváltozással.
Tetőpont: az utolsó nagy mulatozás Zoltán birtokán zajlik. A főszereplő ráébred, hogy a magánélete és a tervei is zsákutcába jutottak.
A napfogyatkozással összekötött bonyodalom hirtelen robban ki, amikor megjelenik a tanyán Rhédey Eszter. A házastársak összecsapása rávilágít arra, hogy valójában más az értékrendjük, így nem érthetik meg egymást. A családi béke eddig is illuzórikus volt, de mostantól annak is vége.
A főhős élete ellehetetlenül. A kaszinóba menekül, ahol magába roskadva filozofál elrontott életéről, mely céltalan volt, mert engedte „elúszni a perceket s az órákat”.
Megoldás: Zoltán egy minden addigit felülmúló muri során tanyáját és önmagát is elpusztítja (felgyújtja a tanyáját és szíven lövi magát). Hirtelen összeomlása szerkezetileg egy kicsit előkészítetlennek tűnhet, de valójában nagyon is indokolt. Nem annyira lélektani okból következik be, hanem inkább a végzetnek tudható be, eleve elrendeltnek tűnik.
Kifejezőeszközök:
- anekdotizmus – nemcsak szerkezetileg, formailag fűzi egybe a művet, hanem a realista ábrázolásmód eszköze is (az urak közt elhangzó történetek a mű világának lényegét ragadják meg).
- ellentétezés – a múltbéli természeti gazdagság (amely a regény dialógusaiban, anekdotáiban elevenedik meg) a sivár jelen ellenpontja.
Motívumok, szimbólumok:
- Alföld – egyszerre jelenik meg magyar ugarként (mint Adynál) és a lehetőségek tárházaként, amelyek egyelőre kiaknázatlanok. (A magyar puszta egyébként az 1840-es évektől vált szimbólummá, de akkor még a hosszan elnyúló síkság az egyenes, őszinte magyar néplélek metaforája volt. Emellett az ázsiai puszták és az ősmagyar lovas nomád életforma jelképe is lett. A 20. században kezdett telítődni a magány, a reménytelenség, az elmaradottság jelentésével többek között Adynak köszönhetően, és Móricz ezt a jelentést vitte tovább.)
- napfogyatkozás – a lélek elsötétül
- a tűz – felemészti a rosszat (azt, aki nem képes a jövőt szolgálni). Móricz más regényeiben is szerepel tűz, pl. A fáklya (az ökörirtói tűzvészből merít) és az Árvácska c. művében.
Metaforikus utalásrend figyelhető meg a műben. Az emberi és állati világ felcserélhető (ez a pusztulásban teljesedik ki), és egymásra vetíthető (pl. Csuli úgy beszélget a disznójával, mint egy baráttal, Vasgyúrót megharapja egy kutya, mire ő „visszaharap”, Eszter véresre karmolja a férje arcát stb.)
Az elemzésnek még nincs vége, kattints a folytatáshoz!
Tökéletes,összetett,érthető